Gyerekszoba

A környezet, ami születésünktől körbevesz bennünket, nagyban befolyásolja, milyen lesz az ízlésünk, mi magunk milyenné válunk.

KOMMENTEK

CÍMKÉK

Antropomorfo székek – gyerekek ihlették

2008.03.07. 11:36 felhasznalo

Sokszor eszembe jut, mennyivel másképp láttam a világot gyerekkoromban, mint most. Nem politikára, és az élet nagy dolgaira gondolok, csak arra, hogy a szüleim lakása mennyivel hatalmasabbnak tűnt, mint most, hogy az árnyékok éjszaka olykor rémséges szörnyekké váltak. A legnagyobb parám például a gázkonvektorhoz kötődik, amikor ez begyulladt, a két kis kémlelőnyíláson átszűrődő sárgáskék láng egy félelmetes oroszlán szikrázó szemeit juttatta eszembe. Még morgott is, esküszöm.

De másképp láttam a tavaszt, íze volt a levegőnek, no meg illata. Persze, lehet, hogy csak a virágok illatanyagának hatásfoka változott meg, de gyanítom, hogy inkább bennem keresendő a hiba.

A kölök szemlélődése számomra ugyanilyen érdekes. A rajzait, amelyeken pedig mindaz, amit lát, érez, ízlel, megjelenik néhány vonal és folt formájában, különösen szeretem.

Valószínűleg hasonlóképpen voltak ezzel a Gam plus Fratesi designerei is, amikor gyerekrajzokra alapozva megalkották az Antropomorfo székcsaládot. Kedvesen bumfordi, de a lényeget tökéletesen megragadó alkotások születtek, mindkét oldalon. Talán sok másban is adhatnának ihletett a gyerekeink, nem?

Forrás: Gam plus Fratesi

Szólj hozzá!

Címkék: design gyerek művészet szék idea gyerekszoba csecsebecse kisbútor

A bejegyzés trackback címe:

https://gyermekszoba.blog.hu/api/trackback/id/tr22369103

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása