Gyerekszoba

A környezet, ami születésünktől körbevesz bennünket, nagyban befolyásolja, milyen lesz az ízlésünk, mi magunk milyenné válunk.

KOMMENTEK

CÍMKÉK

Tojásfestés természetesen

2009.03.27. 18:14 zaphodbb

Rohamosan közeledik a Húsvét, úgyhogy itt, a blogon mi is belekezdünk a húsvéti készülődésbe. Akik bátrabbak, azok biztos kipróbálták már a természetes módon, nem tojásfestékkel festett tojásokat.

Nos, én még nem voltam ennyire bátor, de most, hogy az itt látható tojásokat megláttam, úgy döntöttem, ez nekem is sikerülhet. Sokkal szebbek, mint mesterséges társaik, és ebbe nem baj, ha bele nyúlnak majd a csajok.

Mindehhez a készítő, Kristy a Craftastica blogról csak zöldségeket és fűszereket használt. Elsőként minden pohárnyi festővízhez tett 1-2 evőkanál ecetet és negyed teáskanál timsót. Az első képen látható kékes tojásokhoz lila káposztát használt a timsó mellé, különböző ideig hagyva a tojásokat a lében.

A második képen lévő sárgás tojásokhoz vöröshagyma és lilahagyma héját használta kurkumával. Ha nagyon sokáig benne hagyjuk a keverékben a tojást, akkor szinte fekete tojás is lehet belőle, erre példát a kép jobb felső sarkában láthattok. Rengeteg hagymahéj kell hozzá, úgyhogy már most kezdjétek el főzésekor gyűjteni a száraz külső héjleveleket.

A harmadik képen lévő tojások közül a barnás foltosaknál céklát, a zöldekhez hibiszkusz teát, a bézs színűekhez köményt (világosabb) és kávét (sötétebb) használt.

Minden kiegészítést hálásan fogadok a kommentekben, mert tényleg ki akarom próbálni ezúttal a természetes anyagokkal való festést. Osszátok meg velem a tapasztalataitokat!

Forrás: Craftastica

5 komment

Címkék: gyerek húsvét ünnep szülő anya apa kreativ idea öko sk dekor

A bejegyzés trackback címe:

https://gyermekszoba.blog.hu/api/trackback/id/tr951027042

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Vacskamati4 · http://vacskakucko.blogspot.com/ 2009.03.28. 08:18:54

Milyen jó kis blog! :) Én évek óta berzselt, természetes tojásokat festek, ahogy a blogon is írva vagyon, több-kevesebb sikerrel. Tulképp minden tapasztalatom benne van a Craftastica postjában is: az elképesztő szagok (káposzta, ecet.. pfhh..), a sikertelen kísérletek: spenóttal, petrezselyemmel senki se várjon zöld tojást. És a legjobb valóban a hagyma. Ha sikerül, küldök fotót a sajátokról.. :D

felhasznalo · http://gyermekszoba.blog.hu 2009.03.28. 10:59:45

Vacskamati! Megkaptuk, szerintem hétfőn viszont is láthatod.:)

krisztallit73 2009.03.30. 19:46:47

Van egy Festőnövények című könyv sajnos most nem találom, de ha meglesz írom a szerzőt is. Könyvtárban biztosan kivehető.

Vacskamati4 · http://vacskakucko.blogspot.com/ 2009.03.30. 21:19:21

Kemendi Ágnes a szerző.. Csak nagyon elvetemülteknek ajánlom- sajna, a tojásról mindössze egy oldalnyi van benne, és előző évi gondos gyűjtést feltételez.. már aki felismeri a berzsenyfát, festő rekettyét, zsoltinát.. Egy csomó cucchoz rézgálicot is ad, azt nem biztos, hogy szeretném megenni. Viszont a timsót szintén írja..

krisztallit73 2009.03.31. 13:47:49

Jobb emlékeim voltak róla .-))
süti beállítások módosítása