Gyerekszoba

A környezet, ami születésünktől körbevesz bennünket, nagyban befolyásolja, milyen lesz az ízlésünk, mi magunk milyenné válunk.

KOMMENTEK

CÍMKÉK

Alakot öltő mesék - Interjú Horváth Mónikával

2009.09.21. 13:47 felhasznalo

Van egy lány, akinek csuda dolgok kerülnek ki a keze alól: képek, táskák, babák és egy blog is, mesébe illő címmel és tartalommal – ő a Vattacukorhajú Lány. A mese egyébként is átszövi az életét, de maga is mesévé alakít mindent, amihez csak hozzáér. A lány Horváth Mónika, illusztrátor.

  • Mit kell tudnunk Horváth Mónikáról?
  • Rajz-vizuális kommunikáció szakos tanárként végeztem, de a tanítás nem vonz, legalábbis iskolai keretek között nem. Rajzolni akartam, ez biztos volt, a diploma után pedig már tudtam, hogy illusztrálni szeretnék.

 

  • És a Vattacukorhajú Lányról? Honnan ez a varázslatos név?
  • A Vattacukorhajú Lány egy általam kitalált figura, aki gyakran megjelenik a rajzaimon. Óriási, göndör haja van, a név inkább a haj terjedelmére vonatkozik, nem ragadós, vagy ehető. Egy félreértést el kell oszlatnom: nem én vagyok a Vattacukorhajú Lány, vagyis abban az értelemben nem, hogy az önarcképemet rajzoltam volna meg a blog fejlécében, nyilván valamelyest én vagyok, de az én hajam szögegyenes. Ezen mindenki meglepődik a személyes találkozásnál. Amikor elindítottam a blogom, valami szokatlan nevet szerettem volna, ezért felhasználtam a figurát.

  • Hogyan lettél illusztrátor?
  • Kiskoromban órákat töltöttem a könyvtárban. Nagyon szertettem olvasni is, ez azóta sem változott, de a vizualitás fontosabb volt. Leültem a szőnyegre a polcok mögött, és csak lapozgattam a könyveket, faltam a képeket. Szobagyerek voltam, úgy kellett kizavarni a levegőre, ilyenkor vittem magammal az épp aktuális könyvem. Arról ábrándoztam, hogy egyszer majd én is képeket festek könyvekbe, és akkor majd én varázsolok el másokat. Leginkább a többi illusztrátor inspirált és a könyvek szeretete.

  • Nem lehet nem észrevenni, hogy elsősorban a gyerekek világa érdekel.
  • Mert a gyerekek őszinték és nem bonyolítják túl a dolgokat. Hisznek a csodákban, ahogy én is.
     
  • Egy könyv születése is csoda. Nemcsak a történet, de az illusztrációk készítése sem lehet egyszerű művelet.
  • Ez több dologtól is függ, sok szempontot figyelembe kell venni, és sokat rajzolni. Nem mindegy, milyen formátuma lesz a könyvnek, milyen papírra nyomják, milyen technika illik ehhez a papírhoz, ez egyezik-e azzal, ami a szöveghez illik. Attól is függ, a kiadó mennyire szól bele a munkába, vagy hogy mennyi idő van rá. A tényleges alkotást mindig megelőzi egy belső folyamat, előbb belül kell összeállnia. Aztán ha ez megvan, lehet dolgozni.

  • Melyik a kedvenced az általad illusztrált könyvekből?
  • Az utóbbi években több - harminc-negyven - képeskönyvet, minileporellót festettem, de igazi, keményborítós könyvem eddig egy jelent meg, tavaly ősszel, ez Az erdő királya és más mesék. Ha választanom kell, természetesen ez utóbbit választom, de a képeskönyvekből is rengeteget tanultam. Az erdő királyánál szabad kezet kaptam az illusztrációkban, mindössze méretbeli megkötésekkel, és ez többszörösen felszorozta a munka örömét. Még nem mondanám kiforrottnak a stílusomat, mert a képeskönyvek egy eléggé meghatározott stílust követeltek, ez idő alatt nem tudtam igazán megtalálni a saját hangom. Most szabadúszóként ezt tartom az első és legfontosabb tennivalómnak.

  • Honnan merítesz ihletet az illusztrációkhoz?
  • Elsősorban magából a szövegből, miután összeállt bennem a hangulata. Később ezt a megfoghatatlan valamit igyekszem kibontani, vagyis amit én már látok, azt mások számára is láthatóvá tenni. Nagyon sok dologból jöhet ihlet. De azt nem hiszem, hogy ez olyan misztikus dolog lenne. Bennem van a kép, aztán egyszer csak megérik, főzök egy teát, leülök, és igyekszem leképezni papírra. Az ihletnek nevezett valami, ami beindítja a munkát, lehet, hogy csak annyi, hogy épp jó szögben süt be a napfény az ablakomon. Persze ott a másik véglet, szép is lenne, ha ez a munka mindig így menne. Sokszor a határidő a legjobb ihlet, és előfordul, hogy hétvégén, éjjel, vagy ünnepnapokon is dolgozom.
     
  • Számtalan technika közül választhatsz a munkád során, nyilván van olyan, ami jobban a szívedhez nőtt.
  • Elsősorban a hagyományos technikákat kedvelem, de mostanában a számítógépes grafika is teret kap a munkámban. Ha illusztrálni kell, még mindig automatikusan az akvarellhez nyúlok, de már sokkal jobban izgat a kollázs technika. Ennek az útnak még az elején járok, de ez az, amit magas szintre szeretnék fejleszteni.

  • A színészeknek általában van szerepálmuk. Biztos volna olyan mese, amihez szívesen készítenél illusztrációkat.
  • Leginkább klasszikus mesékhez illusztrálnék szívesen, és akkor előtérbe kerülhetne a grafikus oldalam. Az Alíz Csodaországban azt hiszem, minden illusztrátor álma. Mivel mostanában több csodálatos kiadása is megjelent, azt hiszem, erre nincsen sok remény. Szívesen rajzolnék a Grimm mesékhez, persze így már Andersent is meg kell említenem. De ezeket a meséket már olyan művészek illusztrálták előttem, mint Róna Emy vagy Szecskó Tamás, azt hiszem, nem is mernék hozzáfogni. A klasszikus mesék mellett nagyon szeretem azokat a történeteket, amelyekben van valami megfoghatatlan, szeretem a különös dolgokat, a groteszket, az áthallásokat, a szóvicceket. A humort nagyon fontosnak tartom.

  • Vannak gyerekeid?
  • Még nincsenek. De már tudom, hogy fognak kinézni.
     
  • Ha nincs még sajátod, kinek az óvodáját varázsoltad meseországgá?
  • Dunaharasztin élek, a központi, Mese óvoda falait díszítettem. Gyerekszobák falfestésével is foglalkozom, ezen a területen ez az ovi az eddigi legnagyobb munkám. Öröm volt festeni.

  • A blogodon olvastam, hogy gyerekkorodban divattervező szerettél volna lenni – legalábbis a babádnak ilyen szándékkal kezdtél ruhákat varrni.
  • Azt hiszem, ennek csak annyi az oka, hogy szerettem babázni, anyukámnak pedig szakmája a varrás. Ilyen egyszerű. Mindig feltúrtam az anyagmaradékos zsákokat, estélyi ruhák alapanyagaira vadásztam. De nem hinném, hogy ebben több volt. Például titkárnő is szerettem volna lenni, a szüleim akkor építkeztek, és mindig begyűjtöttem a háromszög alapú kis fahasábokat, azon gépeltem. Vagy királylány. De később rájöttem, hogy az nem egy foglalkozás, királylánynak születni kell.
     
  • Ma már komolyabban foglalkozol a varrással is, igaz, végül tényleg nem ruhák kerülnek ki a kezed alól.
  • Ez körülbelül másfél éve kezdődött. Abban az időszakban szükségem volt egy új kifejezési formára, mert az éppen aktuális munkámban eléggé meg volt kötve a kezem, és nem tudtam hol kiélni magam. Kaptam egy varrógépet, és azonnal nagy barátságba kerültünk. Varrni soha nem tanultam, anyut sem nyúztam kiskoromban ezzel. Azt gyakran megengedte, hogy én fűzzem be a cérnát, vagy tűt cseréljek, ezeknek az apróságoknak azért most hasznát veszem.
    Először nem voltam nagy terveim a varrással, gondoltam, varrok néhány új függönyt meg új huzatot a hintaszékre. Ez utóbbi azóta sem készült el, mert a második függöny után elkezdtem szatyrokat varrni, és le sem tudtam velük állni. És ahogy már említettem, érdeklődöm a kollázs technika iránt, ami a varrást - főleg a szép anyagaimat - össze is köti az illusztrálással.

  • A szatyrok után teljesen elszabadult a varrógéped, és ma már babákat, pontosabban Mankákat is készítesz. Ők hogyan születtek? És kik ők a Vattacukorhajú Lánynak?
  • Azt hiszem, a nagynénjei. A Mankák valahogy olyan bölcsen tudnak a fényképezőgépbe mosolyogni, szerintem ők az idősebbek, még ha látszólag később is születtek. Egy ideje érett már bennem a gondolat, hogy babákat is varrjak, nem kimondottan a babavarrás miatt, hanem volt egy rajzolt figurám, aki több dimenziót akart. Aztán egy este már annyira izgatott a dolog, hogy meg kellett varrnom a prototípust. Azóta már elég sokat elkészítettem. Egyszerűen nem tudok betelni velük, mindegyik más és más, külön karakter. És még divattervezek is közben. Igaz, csak duciknak. Most például alig várom, hogy nekifogjak a téli kollekciónak, csodás ruhákat találtam ki nekik.
     
  • A Mankák magukban is különlegesek, de volt olyan, amelyik még így is kiemelkedik a többi közül? Esetleg egy kedvenc Manka.
  • Inkább az a különleges számomra, hogy hogyan reagálnak felnőtt emberek, ha meglátják. Szinte mindig ezt hallom: óóóójaaaaajdecukiiiiii. Ennek nagyon örülök, mert én is minden esetben ezt érzem, ha rájuk nézek. Az én kedvenc darabom, a déltengeri Manka már gazdára talált, de most is vannak olyanok, akik jobban a szívemhez nőttek.
     
  • A rajzolás, a Mankák és táskák varrása mellett biztos van még valami hobbid, bár nem tudom, hogy férhet bele az idődbe.
  • Filmek, olvasás. Tehát a külső és belső képek - a vizualitás továbbra is. Amikor már elég volt a képekből, ki kell rángatni a lakásból, és ha egy-két napot el tudok tölteni munka nélkül, utána már nagyon jó vagyok nyaralásban is. Szeretek utazni, de nagyon nehezen indulok el.

  • Firtassuk egy kicsit a jövőt is: hogyan szeretnéd látni magad 5 és 10 év múlva?
  • Sokkal magabiztosabb szeretnék lenni az általam használt összes technikában, tehát fejlődni, fejlődni, fejlődni szeretnék. Egészség, férj, gyerekek, vízparti ház, hatalmas üveges verandával, rózsafákkal, saját stéggel. És szakmai elismerés. Ennyi az álom.
  • Kívánjuk, hogy így legyen! Köszönjük a beszélgetést.

Szólj hozzá!

Címkék: design interjú kép kiegészítő textil dekor csecsebecse

A bejegyzés trackback címe:

https://gyermekszoba.blog.hu/api/trackback/id/tr281389998

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása