Gyerekszoba

A környezet, ami születésünktől körbevesz bennünket, nagyban befolyásolja, milyen lesz az ízlésünk, mi magunk milyenné válunk.

KOMMENTEK

CÍMKÉK

Egyszer volt - Egy persely

2009.10.26. 09:47 zaphodbb

Aztán a perselyekre emlékeztek-e? Úgy sejtem igen és szerintem velem együtt többen visszarepülnek az időben most. Nekem kutyás volt, igazából azt hittem, hogy csak ilyen kutyás létezett, úgyhogy jól meg is lepődtem a Lemezárugyár választékán. Kuporgattam benne a filléreimet, szó szerint, merthogy akkor még voltak ugye 10-20 filléresek. Mennyire boldog voltam, mikor összejött egy Donald rágóra való, aminek a képregényét aztán csereberéltük az osztálytársakkal!

Nos, aki a mostani harmincasok közé tartozik, mint jómagam, annak tuti, hogy vannak ilyen és hasonló emlékei. Ide repülünk most vissza, megnézve milyen sokféle perselye is lehetett egy korosztályunkbeli gyerkőcnek.

Elsőként a legismertebbet, a piros nyelves kutyásat teszem be természetesen. Volt valakinek ebből a fajtából a pulis és a kislányos változat? Nem is értem, miért ez a sárga kutyás volt a legelterjedtebb, nekem a pulis jobban bejön, bár igaz, ami igaz, a nyelve erősen túl van méretezve a fejéhez képest.

Gyűjtögethettünk másféle házikó alakúba is. Kedvencem a pszichedelikus macis házikós, aminek a hátoldalán egy nem kevésbé pszicho kacsa látható. A házas formában induló úttörővasutas versenyző tuti a bátyám favoritja lenne, főleg, hogy az oldalán az úttörővasút menetrendje is látható volt, ami szenzációs ötlet.

Az egyszerű doboz alakú perselyekre nem is vesztegetnék sok szót, mert ezekben formailag nagy kihívások nem találhatók, ebbe a válogatásba is csak azért került be ez az egy darab, mert a Piroska és a farkas mese ábrázolásra olyan horrorisztikusra sikeredett, hogy az már említésre méltó.

A legvégére hagytam a legütősebb darabot, ami szó szerint ütős, hiszen a favágó beveri a baltájával a pénzt a perselybe. Kiváló eszköz leendő baltás- és sorozatgyilkosoknak. Persze csak viccelek, szerintem szuper darab, kifejezetten ötletes és kreatív, most is elfogadnám.

Forrás: Magyar Lemezárugyár játékai

6 komment

Címkék: retro design kiegészítő gyerek szülő anya apa praktikus tárolás csecsebecse egyszer volt

A bejegyzés trackback címe:

https://gyermekszoba.blog.hu/api/trackback/id/tr751469245

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

b79andi 2009.10.26. 14:22:13

És a legjobb, hogy van ezek közül, ami még mindig kaphatóóóóóó!!!!! :))))

boriska 2009.10.26. 14:54:17

A sárgakutyásat múlt héten láttam az Ázsiában:)

Pamina 2009.10.27. 06:14:21

Öszintén szólva én a legelső kivételével egyiket sem ismertem, pedig a harmincasok közé tartozom. A kutyás van a gyerekeimnek is, most is kapható.
Úgy emlékszem, ilyen lemezházikóban volt olyan változat, ami franciadrazsét rejtett, és csak sátras ünnepekre kaptam olyat.

Livus 2009.10.27. 21:01:26

hihi, nekem kislányos volt! :-)
(lehet, hogy azért mert én - még - huszas vagyok? :-P)

Amúgy világ életemben sárga kutyásra fájt a fogam :-D Mert mindenkinek olyan volt, csak nekem volt kislányos! :-D

Livus 2009.10.27. 21:04:22

Most nézem: a favágó piros pettyes sapija nem semmi! :-D A szőrös lábáról nem is beszélve :-D

pottyosgaloca 2009.10.29. 20:35:12

Nekem mindhárom volt:) Viszont én 21 vagyok :) De imádtam és azóta is emlegetem őket.. :)
süti beállítások módosítása