Gyerekszoba

A környezet, ami születésünktől körbevesz bennünket, nagyban befolyásolja, milyen lesz az ízlésünk, mi magunk milyenné válunk.

KOMMENTEK

CÍMKÉK

Mióta ég?

2009.11.19. 09:38 felhasznalo

Nem lehet elég korán kezdeni a gyerekek környezettudatosságra nevelését, és ennek egyik sarkallatos pontja az energiatakarékosság. Mert a kölkök meg a villanyok lekapcsolása általában és a családok 99 százalékában összeférhetetlennek bizonyulnak egymással. Persze, rájuk szólhatunk ezerszer és még egyszer, esetleg üvölthetünk, hogy lobogjon a hajuk, ha még ezerkettedjére is úgy hagyják, illetve járhatunk utánuk, és kapcsolgathatjuk le mi, ha van annyi időnk.

De talán még jobb, ha játékra vesszük a dolgot. Mert az minden gyereket érdekel, abban mind szívesen részt vesz. Még akkor is, ha ezzel gyakorlatilag pont azt csinálják meg, amit mi, szülők várunk tőlük.

Tim Holley Tio nevű szelleme játékosan veszi rá a kölköket, hogy figyeljenek az áramfogyasztásra. Rá kell szerelni a kapcsolóra, és mikor felkapcsolják a villanyt, először csak szendén, mosolyogva, zöld fénnyel világít egy órán át. Ám ha már több, mint négy órája senki sem nyúlt a kapcsolóhoz, kezd meglepődni és sárgára váltani. És ha nyolc órán át égve felejtenék a kölkök a lámpát, akkor már igazán bepipul, mondhatni elborítja a vörös köd.

A szellem csatlakoztatható a család számítógépére is, így mindig elküldi a fogyasztási infókat a gépnek. Azon pedig ott van egy fácska, amit a gyerekek úgy tudnak egyre nagyobbra nevelni, gondozni, ha minél kevesebb áramot fogyasztanak. Jópofa ötlet, ami a megfoghatatlan dolgokat a gyerekek számára is kézzelfoghatóvá, megérthetővé teszi.

 

Forrás: TH Design

5 komment

Címkék: design játék gyerek fény gép lámpa kreativ idea öko gyerekszoba

A bejegyzés trackback címe:

https://gyermekszoba.blog.hu/api/trackback/id/tr291525990

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ragdoll 2009.11.19. 10:43:13

Ez szuper ötlet, csak kissé sokallom azt a 8 órát...

Dortje 2009.11.19. 16:09:55

És jól látpm, hogy még morcosan is néz a végén?! Tutti :)

drnéni · http://www.szupertiszta.hu 2009.11.20. 18:29:48

Zseniális ötlet! A gyerekek szerintem imádni fogják - főleg a számítógépeset.

Krizzta · http://krizzta.blog.hu/ 2009.11.24. 12:01:13

teccős, szólok a családi kütyüfelelősnek;)))

Anke 2009.11.24. 21:56:19

Micsoda ötlet! Néhány felnőttnek sem ártana a családunkban :))
süti beállítások módosítása