Gyerekszoba

A környezet, ami születésünktől körbevesz bennünket, nagyban befolyásolja, milyen lesz az ízlésünk, mi magunk milyenné válunk.

KOMMENTEK

CÍMKÉK

Ajándékötletek lányoknak 5000 Ft-ig

2009.12.04. 14:34 felhasznalo

Megkezdődött az advent időszaka, az első gyertyák már lassan egy hete égnek, és hamarosan kigyúl a második láng is a koszorúkon. Itt az ideje hát, ha eddig még nem tettük volna meg, hogy beszerezzük azokat a dolgokat, amelyek Szenteste a csillogó és színes fa alatt várják a mohón bontogató gyerekkezeket.

Jó ajándékot találni nehéz. Jó áron meg főleg. Ezért idén is jelentkezünk ajándékajánló posztokkal, összeghatárok és nemek szerint csoportosítva az ajándékötleteket. Hogy könnyebb legyen a döntés. Elsőként a kisebb költségvetésbe bekalkulálható ajándékokat mutatjuk be a copfos banyákoknak, azaz a kislányoknak.

Azért érdemes átnézni a tavalyi ajándékajánlókat is, azokat a hellókarácsony tag alatt találjátok meg.

Kivágható és hajtogatható állatfigurák kreatív gyerekeknek, akár már óvodás kortól - ez speciel uniszex dolog teljesen. A végeredménnyel remekül lehet bábozni, tehát két játék egyben. Ára: 1600 Ft

 

Egy lélegzetelállítóan gyönyörű pillangó, reciklált kartonból óvodásoknak és kisiskolásoknak úgy 12 éves korig. Kreativitást és némi ügyességet vagy felnőtt segítséget igényel, mert a gyereknek kell összeraknia, de a legkörnyezettudatosabb szülő is megnyugodhat - ez a lepke teljesen lebomlik. Ára: 3850 Ft

Művészlelkú óvodásainkat-kisiskolásainkat tehetjük végtelenül boldoggá a TOTEM Figuráival. Ismét környezetbarát és kreatív játékkal állunk szemben: alapanyaga újrahasznosított és lebomlik, a figurák kipattintása után az alaplap sablonként is felhasználható. A figurákat természetesen a gyerek pingálhatja ki. Ára: 3500 Ft

 

Nem lehet nem észrevenni, hogy a kiscsajok úgy hároméves koruktól mennyire szívesen babáznak. Ha babából már van elég, ideje, hogy otthonuk is legyen. És mi lenne erre jobb, mint ez a kartonházikó, amit a gyerek bárhová magával vihet, ha nem használja, összecsukható, és úgy dekorálhatja, ahogy szeretné? Ára: 3950 Ft

Babából sem muszáj a boltokban kapható műanyag tucatárut választanunk. Egy ilyen álomszerű és békességet árasztó Manka-angyalka segítségével még a nagyobbak is tovább fognak hinni a Karácsony csodájában, angyalokban-Jézuskában, mintha a csomagból kibontva a minden játékbolti látogatásnál arcába mászó termékeket találja. Ára: 4500 Ft

Nagycsoportos kortól szerintem egész a felsős korosztályig biztos siker ez a grimaszolós, utánozós játék. Tessék pofákat vágni anyára és apára! Szerintetek van olyan kölök, amelyik ezt ne élvezné? Ára: 4450 Ft

Az igazi társasozás ideje úgy az iskoláskor közeledtével köszönt be, addig a gyerekek szeretik a maguk kedve szerint alakítani a szabályokat. Ettől függetlenül a kicsikkel is lehet társasozni, csak válasszunk valami egyszerűbb dolgot. Ez a mágneses párosító játék például remek választás akár a 3 éveseknek is. Ára: 4800 Ft

Nagyobb lányoknak, úgy 4 éves kortól ajánljuk ezt a nagyon rózsaszín, nagyon balerinás puzzle-t. Szép dobozban, könnyen megragadható darabokkal, hogy a gyerek ne veszítse el rögtön a türelmét. Ára: 3700 Ft

Melyik lányka ne lenne oda az ékszerekért? És melyik ne szeretné maga elkészíteni a saját kollekcióját? Ezért jó ötlet, ha gyöngyfűző szettet csempészünk a fa alá. És ha fából készült az a szett, az külön jó, hiszen természetes, tartós és gyerekbarát. Ára: 2450 Ft 

A lányok már 3-4 éves koruktól ugyanúgy szeretnek építeni, mint a fiúk. Csak figyeljétek, mit művelnek majd egy ilyen kastély építőkocka készlettel! Ára: 2950 Ft 

Ha pedig még inkább rá akarjuk bízni a fantáziájukra az építést, válasszunk egy sok-sok darabból álló, geometrikus alakzatokkal teli építőkészletet. Ára: 3550 Ft 

A legnagyobb gondot sokszor nem is az ovis-iskoláskorú gyerekek jelentik, hanem a náluk kisebbek. Mit adjunk egy totyogónak, és főleg, mit egy kisbabának? Bármelyik apróságnak jó választás lehet egy huzogatós játék, mint ez a kis fából készült elefánt. Amíg nem tud járni, addig a rajta lévő apróságokkal játszhat, ha már tud, akkor meg szívesen fogja vonszolni jobbra-balra. Ára: 600 Ft

Totyizselé kiscsajoknak pedig adhatunk egy ilyen csattogós pillangót is, ám mellé vegyünk egy-egy füldugót is, mert fix, hogy a gyerek álló nap csattogtatja majd a szárnyakat. Ára: 1400 Ft

Persze választhatunk olyan ajándékot is, ami nem játék. Bizonyos életkor felett a lányok egészen biztosan örülnek a ruhaneműknek, azelőtt pedig annak a ruhaneműnek, ami valamiért nekik is kedves. Ilyen lehet például egy szépséges tutyi - valamiért a kölkök különösen vonzódnak a cipőkhöz. A kék-virágos például tuti siker, ráadásul most akciósan jutthatok hozzájuk! Ára: 3700 Ft 

 Esetleg egy elegántosabb, szoknyácskával is mutatós darab sem árt, ha van otthon. Ez a campari színű kis szandálka különösen jól áll az eleinte hurkás, később meg nyurgább lábakon. Óvodába, otthonra, tavaszra tökéletes társa lehet a kis örökmozgó gyerekeknek. Ára: 3700 Ft

 

Ez sem játék, mégis tökéletes ajándék lehet egy kislánynak. Minden reggel szebben indulhat, ha a kicsi első pillantása egy csodaszép, élénk színű és varázzsal teli képre esik az ágyából. Kevesebb nyűglődés a felkeléssel, vidámabb gyerkőc, mindenkinek tiszta haszon. Ára: 3000 Ft

Úgy 8-9 éves kortól egészen a kamaszlányokig lelkesítő lehet egy szép kiegészítő. Nem muszáj a boltban kapható együtteses és viccesnek szánt feliratos kitűzőkkel teleaggatni a kabátokat-táskákat. Egy kitűző lehet légies, finom, bohém, nőies, kislányos és szépséges egyszerre. Mint a képen látható, virágos, színes filckitűző. Ára: 1700 Ft

Óvodába, utazáshoz használhatják majd a kényes ízlésű kisasszonyok a képen látható, cicás hátizsákot. Ebbe aztán sok kincs belefér, a többi kislány meg csodálhatja, milyen egyedi és menő táskája van a gyereknek. Ára: 3500 Ft

Rossz álmokat űzhet el egy jól megválasztott alvókedvenc. És nem kell annak feltétlenül plüssállatnak lennie. Lehet ez akár egy párna is. A képen látható darab ráadásul zsebes, így autózáshoz is magunkkal vihetjük, belefér a gyerek kedvenc képeskönyve. Ára: 2800 Ft

Ha csak apróságot keresünk már, tökéletes választás lehet a bölcsődés-óvodás korosztálynak néhány aranyos figurával díszített hűtőmágnes. Nem tudom, miért, de a mágnesekhez is valamiért hihetetlen módon vonzódnak a gyerekek, az enyém órákon át elvolt néhánnyal meg a hűtőajtóval. Persze, mágneses táblán is használhatók, pl. ha a gyerek rajzait szeretnénk kitenni. Ára: 850 Ft/darab

Következő posztunkban a fiúknak gyűjtünk majd egy csokorra való ajándékötletet 5000 Ft-ig, utána eggyel súlyosabb anyagi kategóriába lépünk.

5 komment

Címkék: játék gyerek ünnep szülő anya apa lány ajándék társasjáték hellókarácsony ötletparádé

A bejegyzés trackback címe:

https://gyermekszoba.blog.hu/api/trackback/id/tr711572221

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

borsoo' 2009.12.04. 18:32:32

Sziasztok!

Én épp most gyártottam virág kitűzőket, ha gondoljátok küldök képet (úgyis gondoltam a testvérblogra elküldeném :) ), mert ezt a lányokkal együtt is meg lehet csinálni, hozzá mindössze egy "körmöcskét" és némi fonalat, gyöngyöt kell kapniuk...ez tudom, nagyon minimál ajándék, de valami melllé jó lehet.

felhasznalo · http://gyermekszoba.blog.hu 2009.12.04. 19:52:06

@borsoo': Naná, hogy küldd el! Mélcímet tudod? Ha nem, oldalt megtalálod!

borsoo' 2009.12.04. 20:01:01

@felhasznalo: Jó :), küldöm majd. megvan a cím is :)

felhasznalo · http://gyermekszoba.blog.hu 2009.12.08. 18:25:16

@borsoo': Megkaptam, de egy pici türelmet kérek, az alkot az olvasós posztok publikálásával kissé késésben vagyunk, tekintettel az ajánló és az sk-s posztok gyártására.:)

borsoo' 2009.12.09. 09:46:56

@felhasznalo: Rendben, lényeg, hogy odaért :)
süti beállítások módosítása