Gyerekszoba

A környezet, ami születésünktől körbevesz bennünket, nagyban befolyásolja, milyen lesz az ízlésünk, mi magunk milyenné válunk.

KOMMENTEK

CÍMKÉK

Ajándékötletek fiúknak 10 000 Ft felett

2009.12.09. 14:28 Cyr

A lányokat már elhalmoztuk idén alaposan karácsonyi ajándékokkal, az idei futam végéről náluk tényleg csupán a gyémánt hiányzik – de hamarosan még az is megérkezhet. Persze, könnyen beszélünk, ez az álmodozás nem jár részünkről elviselhetetlen rezsiköltséggel. És bár tudjuk, az ünnep értékét nem forintban mérik, a legkisebb ajándék, apró odafigyelés is ezerszer többet jelenthet sokunknak az itt bemutatott csodáknál, azért ne habozzunk, nézzünk csak körül a játékok dzsungelében, lőjünk együtt néhány igazán nagy vadat a srácoknak is.

Először, óvatosan, épp csak fölé ugrunk pár hangyabokányival a 10 000 Ft-os álomhatárnak, hogy aztán lassan, de biztosan nagyobb magasságokba érkezhessünk.

Társasjátékokkal kezdünk, ez persze igen nagy falat, mert  féle-fajtaságuk megszámolhatatlan, és mindig találhatunk belőlük valami újat, kedvünkre valót. Mint például ezt a remek, dobálós ügyességi társast, aminek végső célja  a pálmafák legmagasabb csúcsának majmokkal való becserkészése. Ára: 10 350 Ft

Kirakókról, hűtőmágnesekről már esett szó előző, fiúknak szóló ajánlónkban, azonban, ha még többet szeretnénk szánni a dologra, a most következő kompakt mágneses kirakó ára is többé-kevésbé, de megugorható. A játékhoz adott színes kártyácskákon találunk remek ötleteket az összerakáshoz, de pillanatig se lepődjünk meg azon, ha a gyermek fittyet hány ezekre: hagyjuk csak, hadd menjen a saját feje után. A kirakó ára: 10 875 Ft

Egy biztos: autókkal, munkagépekkel, egyéb járművekkel egy kissrácnál nem lehet nagyot tévedni. Ha pedig akkora az a szóban forgó, felfújható jármű, hogy a megajándékozott maga is belefér, akkor nyert ügyünk van. Kockázatai ugyan nincsenek a dolognak, mellékhatások tekintetében azonban nem nyilatkozhatok egyértelműen. Könnyen lehet ugyanis, hogy zsenge gazdáját porszívóval sem tudjuk majd kiszippantani az ülésről. Az irányítható, légtöltésű játékautó ára: 11 190 Ft

Ha csillagokkal még nem is találkoztunk eddig, a holdat máris lehozhatjuk  kiskamasz kölkünknek, nézegesse csak a szobája falán. A 12 különböző holdállást az infrafénnyel ellátott faliholdon távirányítóval lehet váltogatni, csereelemet pedig érdemes jó előre beszerezni, mert a folyamatos kapcsolgatás legalább újévig valószínűsíthető. Ára: 11 990 Ft

És ha már a gyerekszoba falát amúgy is kezelésbe vettük, mutatok Nektek még egy kiegészítőt, az oviskorú fiúgyermek szobáját feldobandó. Színes, mintás, akár egyedileg varrott falvédőt tehetünk a gyerkőc ágya fölé. A 70*120 cm-es falvédő ára 12 000 Ft, 70*200 cm-es változata pedig 15 000 Ft-ba kerül.

Következő ajánlatunk is a falra kerülhet, de nem csupán díszít, játék is egyben. A textilből készült, mesevárost ábrázoló utazós játéktáblára tépőzáras figurákat helyezhet a gyerek, attól függően, hogy melyik járművel, no és persze hova szeretne utazni a kép  és a képzelet határain belül. Ára: 13 580 Ft

Ilyesfajta karikadobálós játékot már a legegyszerűbb, natúr fából készült kivitelben is beszerezhetünk, és épp annyira fejleszti a koncentrációt és a koordinációt, mint itt látható díszesebb társa. Ami viszont ennek a változatnak a javára szól, az az, hogy mégiscsak mutatósabb lehet színes, szeplős gyerekfejekre célbadobálni azzal a kötélkarikával. Ára: 10 240 Ft

Hatalmas tölcsérben imbolyogva idézheti fel sarjunk a bölcsőben való ringás élményét – már, ha volt bölcsője az istenadtának – az enyémek valahogy megúszták a dolgot.  Ringatóztak az anyaméhben éppen eleget. Az egyszerű játék fejleszti az egyensúlyérzéket, testvérek pedig akár gurulós-borulós „kicsiarakás”-sal is kombinálhatják. Csak teremtsünk számukra jókora helyet a viháncoláshoz. Rendelni csak regisztrálás után tudok, ára: 13 700 Ft

Közös nagy ajándék lehet még testvérek számára ez a keményfából készült, igényes kidolgozású lovacskás mérleghinta. Bár ez jellemzően csak jó időben, a kertben használható, adjuk meg az esélyt azoknak a szülőknek is, akik óriási gyerekszobával tudták megdobni az utódokat. A mérleghinta ára: 14 830 Ft

Patás jószág ez is, csak épp kerekeken gördül. Skandináv fílinget csempészhetünk a Karácsonyfa alá egy helyre kis négykeréken guruló rénszarvassal. A fafejű, fémtestű járgányt kőkorszaki módon lábhajtányosra tervezték egészen apró Frédik számára. Ára: 15 900 Ft

Azoknak a fickóknak, akik pedig már régóta nagyobbak annál, mintsem maguk guruljanak holmi kerekes réneken, tökéletes ajándék lehet ez a fából készült, többféleképpen variálható golyópálya. Legkésőbb az ajándék csomagolásakor valljuk be őszintén magunknak: ezt a játékot mi is szeretnénk kipróbálni. A golyópálya ára: 15 300 Ft

Ha ez a leghőbb vágya, egy komolyabb betakarítógép igazán jól jöhet annak az ifjú agromókuspalántának. Bár a gyerekszoba valószínűleg nem rejt se búzatáblát, se kukoricást, a valósághű John Deere kombájn egészen biztosan sokszor munkára lesz fogva. A dupla ajtóval nyitható magtartály, a le- és felszerelhető vágóasztal, valamint a menet közben forgó vágószerkezet gyaníthatóan megtalálja feladatát a lakásban is. Csak remélni tudom, hogy nem a parketta felszedésében. Ára: 15 750 Ft

Amennyiben pedig nem a mezőgazdaságban, hanem az építkezések területén keresünk haszonjárműveket, kitűnő választás komoly férfiemberek számára az összeszerelhető, lánctalpas exkavátor. A 160 elemből álló modell – összeszerelni még atyai segédlettel sem kevés idő - multifunkci, számtalan variációra ad még lehetőséget. Ára: 12 900 Ft

Apropó: szerelés. Nem lehet elég korán kezdeni. Épp csak az oviskorba lépve is már érdemes minden valamire való fiúgyermeknek megismerni a szerszámosládák világát, hogy aztán a későbbiekben lökje-vágja a harapó- és a csípőfogó közti különbséget, és nagyjából ötévesen vigyorogva és pimasz módon világosítsa fel az ő jóédesanyját, hogy melyiket is kérte apa a szereléshez. A szerszámkészlettel ellátott fa munkapad ára: 18 500 Ft

Egy – vagy inkább sok – árkategóriával lejjebb, szintén fiúknak szóló posztunkban már mutattunk Nektek gyerekeknek való függőágyat. Ha kicsit mélyebben a zsebünkbe nyúlunk, nagyobbak számára is találhatunk a bőséges szín- és anyagválasztékban megfelelő, komoly pihenőalkalmatosságot. Ebben a méretben még a haverok is bőven elférnek. A függőágy akciós ára: 29 900 Ft

Hogy pedig drága kincsünk ne csupán sziesztázzon a barátokkal, egy profi játékasztallal is meglephetjük, melyen aztán dönghetnek a gólok, repülhet a labda. Azért ne csodlkozzunk, ha harsányan biztatják vagy szidják majd olykor egymást a nagy meccs közepette. A játékasztal ára: 48 990 Ft

Lusta elterülésre szolgál ez a dögönyfotel kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Lehet nekifutva huppanni, helyben kinyúlni, vagy véletlenül átesve rajta röpke fél órát pihenni. Olyan darab ez, ami egyhamar kikerülhet a fiúgyermek kizárólagos fennhatósága alól, a család apraja-nagyja meg fogja környékezni, ebben biztosak lehetünk. A babzsákfotelek számtalanféle színben és méretben kaphatóak, a képen látható, lakli kamaszoknak ideális változat ára: 25 000 Ft

Az a bizonyos lakli egyúttal komoly gyűjtő is lehet, miért is ne? Az ő szüleinek figyelmébe ajánljuk ezt a csodaszép, korhű utasszállító hajót, aminek eredetijét 1935-ben, Spanyolországban bocsátották vízre. A játék – ami nem is annyira játék – mint inkább féltve őrzött, barátoknak való büszkélkedésre szolgáló darab, limitált, sorszámozott szériában készült, az eredetiségét a mellékelt minőségi tanúsítvány igazolja. Ára: 23 790 Ft

Vízijármű ez is, szintén komoly darab, azonban már valódi játékra szolgál: a kiskorú kalóz bestiák megnyalnák utána mind a tíz ujjukat. A fából és textilből készült, csodaszép kidolgozású kalózhajóért árnyalatnyival kevésbé mélyen kell a szülőknek zsebbe nyúlni. Ára: 18 500 Ft

Még mindig a vízen úszó készségeknél maradva – bár tudjuk, a LEGO kisebb-nagyobb mennyiségben már valószínűleg a legtöbb srác szobájában ott figyel – a Creator készlet egyik tagja, a szállítókomp, azért mindegyiküknek megmozgatná a fantáziáját. Ára: 18 695 Ft

Van olyan pasi, aki nem szeret építeni? Én nem tudok ilyenről a környezetemben. Építőkészletek tekintetében ebben az árkategóriában már egészen komoly remekművekről is lehet szó. Valódi minitéglából lehet házat, várat készíteni, kőműveskanállal, cementtel, annyira valósághű, szem nem maradhat szárazon. A felépült remekművet aztán vízbe mártva újból szétszedheti a csemete, és máris kezdődhet a következő építkezés. A tégla építővár ára:  16 990 Ft 

Az aprónépnek azért ennél egyszerűbben összerakható – számukra azonban nem kevésbé komoly - verziót is találtunk, királyi családdal, lovagokkal, felvonóhíddal. Oviskorúaknak tehetjük a karácsonyfa alá a következő, fából készült lovagvárat. Ára: 24 900 Ft

Szintén ennek a zsenge korosztálynak zseniális darab ez a golyófejű emberkékkel dúsított, fából készült, színes parkolóház. Ráadásul fejleszti a csemete finommotorikáját és a konstruáló képességét is.  Az ára is derék: 39 900 Ft

A következő ajándékötletünk dettó fából készült, ideális szerepjáték-alapanyag kicsik számára az átrendezhető, variálható, forgatható erdőrészlet, heggyel, barlanggal. A kiegészítőkkel, fa állatkákkal is bővíthető, egyedi megformálású alapkészlet ára: 28 900 Ft

 

Iskoláskorba lépett csemetéink valószínűleg megvesznének a következő képen látható, MP3 lejátszóhoz is csatlakoztatható elektromos, távirányítású autóért. Az összerakásához a tekintélyes elemszám ismeretében bizonyára elkél a szülői segítség is, de hát az ünnepek alatt ugye már egészen biztosan lesz arra időnk és energiánk, hogy hosszú órákat töltsünk ücsörögve a gyerekszoba padlóján. Az autó ára: 30 813 Ft

Utolsó két ajánlatunk a bicajozás szerelmeseinek szól: ha tehetjük, rakjunk a kölök alá vagány futóbringát, a kitörő lelkesedés garantált. A rétegelt nyárfalemezből készült bicikli ára - bár oviskorúaknak készült -, igen emberesre sikeredett: ha megvásároljuk, könnyebbek leszünk egész pontosan 52 900 Ft-tal.

Nagyobbacskáknak is ajándékozhatunk ebből a műfajból, tereprallyhoz szinte elengedhetetlen egy ilyen bebop járgány, a vigyor a kölyök képén önmagáért fog beszélni. Ára: 44 900 Ft

Fiúknak szóló ajándékajánlónknak végéhez értünk, és bár tudjuk, a felsorolás még korántsem teljes, hiszen hosszú hetekig írhatnánk és írhatnánk, reméljük, egy kis ízelítőt, kedvcsinálót mindenkinek tudtunk adni. Már csupán a csajos bankkártya- és pénztárcaszipkázással vagyunk adósotok, ezzel is már csak egy picikét kell várnotok.

Szólj hozzá! · 1 trackback

Címkék: játék gyerek ünnep anya apa ajándék idea fiú kamasz társasjáték hellókarácsony ötletparádé

A bejegyzés trackback címe:

https://gyermekszoba.blog.hu/api/trackback/id/tr91559270

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Download site 2019.04.14. 04:14:18

Brinks home security lock box manual - qaujaxk

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása