Gyerekszoba

A környezet, ami születésünktől körbevesz bennünket, nagyban befolyásolja, milyen lesz az ízlésünk, mi magunk milyenné válunk.

KOMMENTEK

CÍMKÉK

Lábhajtányos törpeúthenger

2010.01.06. 18:02 Cyr

Lám-lám, cseppet félrenéz az ember és máris felgyorsul a mezei nyuszimocik evolúciós fejlődése. Bár a nyuszijármű-tulajok népes serege valószínűleg néhány évvel zsengébb eresztés, mint  az alant látható designjárgány célközönsége, szegről-végről azért mégiscsak rokonok lennének, vagy mi. Az egyszerű vonalvezetésű, futurisztikus külső határozottan vagánnyá teszi ezt a járművet, ami még játszótéri körökben sem elhanyagolható szempont.

Az első látásra kőkorszaki törpeúthengernek tűnő készség vonzó és közlekedésre alkalmatos szerkentyűt rejt, néhány lepottyanást követően pedig látványosan fejleszti a kölök egyensúlyérzékét és gyaníthatóan sétálási szokásait tekintve is gyökeres változás okozója lehet.

Hogy pedig a szülők kedve is megjöjjön a dologhoz, a designer rájuk is gondolt. Feltételezve azt a nyilván képtelen és soha elő nem forduló helyzetet, hogy a büdös kölke a játszóról már nem motor-, hanem szülőnyeregben óhajtja hazafuvaroztatni méltóságos fokhagymafenekét, a jármű kapaszkodója felnőtt kézben is jól megfogható, szállítás céljából. Sőt, a kényelmet tovább fokozandó, megfelelő hordtáska is jár a motorhoz. Mi kellhet még?

 

Forrás: Glodos

10 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://gyermekszoba.blog.hu/api/trackback/id/tr581651538

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

buboreek 2010.01.06. 20:01:30

Hát a szülő fogantyú, meg a táska rendicsek, de amúgy nekem olyan orrabukásos esélyes, innen nézve úgy tűnik. azzal, hogy a kölyök kapaszkodó egy szintben van a kölyök popsival egyrészt olyan száguldó motoros kinézet, másrészt eltolódik a súlypont, és én folyamatosan látom magam -mikor a képeket nézem, ahogy átröpülök a motor fölött. Már ha én ülnék rajta. Aztán lehet a kölyköknek ez nem okoz gondot... :oD

buboreek 2010.01.06. 21:46:49

Hm. Kiegészítés: a férjem szerint nem orrabukós. ő meg ugye pasiból van, műszaki szaki.

VirgArt · http://www.virgart.hu 2010.01.06. 23:18:49

Ha nem is orrabukós, de nekem személy szerint kényelmetlennek tűnik hosszú távon ez a testtartás (előre dőlve, nem ülve, magassabban kapaszkodva).
Az is tuti, hogy nehezebb a műanyag motornál, valamint a babakocsinkra sem tudnám úgy felbiggyeszteni, mint a miénket.
Imádom a fa anyagot, különösen a nyírt, szép, egyszerű a formája, de részemről maradunk a kis piros műanyagnál. ;o)

Szőlő 2010.01.07. 09:38:21

Nekem is egyből ez jutott eszembe, hogy ez mennyire lehet vajon kényelmes, így előredőlve. De tény hogy nagyon laza a kis szpídmotoros. :)

Cyr · http://gyermekszoba.blog.hu 2010.01.07. 13:35:42

Így látszólag elég stabil jószágnak tűnik, szerintem sem túl nagy az orra bukás esélye. Amúgy meg kizárólag kölökméretben lehet hatalmasakat zakózni bűntetlenül :)
De a babakocsira való felbiggyesztés tényleg ütős érv a nyuszimoca mellett, meghajlok előtte, dettó érdekeltként.

Anke 2010.01.07. 15:12:27

Versenybiciklim volt, van, és lesz még remélem nyugdíjas koromban is :), ezért úgy vélem az ülés dőlés szempontjából nem kényelmetlen még hosszú távon sem. Ami azonban kényelmetlennek tűnik az az, hogy párnázatlan ülés.

Anke 2010.01.07. 15:16:11

Nem jártam még utána, de úgy általában nem értem ezeket a faanyagú járműveket. Az odáig oké, hogy ma már rugalmasabbá tudják tenni a faszerkezetes járműveket, de azért ez még messze nem olyan rugalmas, mint egy műanyag jármű, és szerintem ezért baleset szempontjából veszélyesebb is. Én biztos nem vennék a gyereknek fajárművet. Persze, ha valaki megírja nekem, hogy hol van pontosítva a technológia, akkor még megváltoztathatom a véleményem.

Livus 2010.01.20. 08:46:34

Te jó ég! Hiszen ezt a járgányt nem lehet kormányozni!!!! :-o :-o
És azt sem merném kijelenteni róla, hogy "látványosan fejleszti a kölök egyensúlyérzékét", hiszen a széles kerekek miatt nem is kell rajta egyensúlyozni.
De azért jól néz ki :-DDD

felhasznalo · http://gyermekszoba.blog.hu 2010.01.20. 10:18:05

@Livus: A súlypont ide-oda pakolásával lehet kormányozni. Bár az tény, hogy heves kanyarokra nem úgy képes, mint a sima kismotor.
süti beállítások módosítása