Gyerekszoba

A környezet, ami születésünktől körbevesz bennünket, nagyban befolyásolja, milyen lesz az ízlésünk, mi magunk milyenné válunk.

KOMMENTEK

CÍMKÉK

Vezetéknélküli konzervdoboz

2010.02.11. 10:56 felhasznalo

A technika fejlődése elérte kérem a konzervdobozokkal való távrecsegést is - tudjátok, amit az amerikai filmekben lehet látni, mindig ott feszül  spárga formájában két nagy barát háza között, végein egy-egy konzervdobozzal, hogy éjfélkor is meg lehessen beszélni a fontos dolgokat. Persze, a kisebb gyerekekre gondolok, a tinédzserek már nem égetnék magukat ilyesmivel, ők egyszerűen telefonálnak, hadd fájjon a szülő szíve a számla láttán.

Duncan Wilson viszont annyira szeretheti a kommunikáció ezen formáját, hogy megalkotta a Cup Communicatort, a vezetéknélküli konzervdoboz-távrecsegőt. Igaz, a forma inkább két műanyagpohárra emlékeztet, nem konzervdobozra, de ez egyáltalán nem zavaró. Működtetni úgy lehet, hogy meg kell rántani a kiálló drótot, aztán csak beszélni és fülelni.

Annyira jópofa, hogy az jutott eszembe, ha lenne otthon ilyenünk, nem személyesen osztanám a gyereknek az észt, hanem ezen keresztül, lehet, hogy hatásosabb lenne, mint szemtől-szembe. Fiam, itt anyád a szomszéd szobából, takarítsd ki a szobád, de izibe! (Szinte hallom, ahogy hangosan beleröhög a másik oldalon...)

Forrás: Duncan Wilson

Szólj hozzá!

Címkék: design játék gyerek gép gyerekszoba csecsebecse

A bejegyzés trackback címe:

https://gyermekszoba.blog.hu/api/trackback/id/tr411748827

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása