Gyerekszoba

A környezet, ami születésünktől körbevesz bennünket, nagyban befolyásolja, milyen lesz az ízlésünk, mi magunk milyenné válunk.

KOMMENTEK

CÍMKÉK

Ötletparádé - A világ a gyerekszobában

2010.10.11. 11:52 felhasznalo

Számomra az az egyik legnagyobb élmény a szülőlétben, hogy valakinek te mutatod meg a világot, te avathatod be egy rakás titokba, tudásba. Jó érzés ez, akárhogy is nézzük. Mert a világ nagy, érdekes és sok mesélnivalót tartogat, még akkor is, ha erről a mindennapok kis mókuskerekében hajlamosak vagyunk megfeledkezni. A gyerekeink mindenesetre emlékeztetnek rá, újra felnyitják a szemünket a kis csodákra, mi pedig mutathatunk nekik újabbakat.

És olykor arra is van lehetőség, hogy az egész világot eléjük terítsük. Nem is kell ehhez más, csak egy térkép, a maga színeivel, girbegurba vonalaival, apró és nagyobb betűs, sokszor kiejthetetlen neveivel. A vizek kékjei, a nagy barna és zöld foltok, és az Antarktisz fehér jégsapkái, az utak hálózata, az országhatárok mind-mind olyan titkokat rejtenek, ami nagyon érdekli a gyerekeket, és számtalan kérdést szül bennük. A kérdések pedig alkalmat adnak arra, hogy a szülővel jó kis beszélgetések folytatódjanak.

Ezért aztán érdemes a térképet bevinni a gyerekszobába is. Mivel színes, mozgalmas és változatos, bármilyen formában jól mutathat, ahogy azt majd a képeken is láthatjátok. Elsőként kezdjük azokkal a gyerekszobákkal, ahol a térkép a falra került - burkolatként. Merthogy térképből már tapétát is gyártanak, például a Cox and Cox-nál.

Persze, nem muszáj tapétát használnunk, vehetünk nagyméretű térképeket is, amivel aztán beburkolhatjuk vele az egész szobát - ez esetben inkább egyszínű, egyszerűbb bútorokat válasszunk, hogy ne legyen átláthatatlan a helység -, vagy csak az egyik falat, így hangsúlyosabbá - és sokkal színesebbé - téve azt az egy oldalt. 

Ebben a szobában még egyet csavartak a kreatív készítők a térkép felhasználásán: tettek rá pár színes képkeretet is. Ugyan csak üreset, de akkor is dekoratív, nem? Bár nem is üres, jelölhetjük velük pl. hol lakunk, hol lakik a nagyi, stb. 

Itt pedig arra láthattok jó példát, hogy minél többféle térkép kerül a falra, annál mozgalmasabb a végeredmény. A Naprendszert ábrázoló mobil itt még tovább is erősíti a hatást.

A térképeket a gyerekszobában felhasználhatjuk úgy is, hogy egy bemélyedést, kisebb felületet emelünk ki vele. Itt például kvázi falvédő helyett tették fel. Álmatlan éjszakákon legalább valamivel elmolyolhat a gyerek, anélkül, hogy anyát-apát ébresztené fel hússzor.

A térképek minden stílussal ötvözhetők: itt például klasszikus bútoroknak adnak színes és kissé meglepő hátteret.

De a retrós jegyeket viselő bútorzat mellett is jól mutatnak - akár egész falon, akár csak egy-két részleten elszórva.

Még a modern, kissé unalmas, tömeggyártott gyerekbútorokkal berendezett szobákba is képesek egy kis frissességet és különlegességet csempészni.

És persze a légies design bútorokhoz is illenek: még jobban kiemelik azok könnyed vonalait, színeikkel-formáikkal fantasztikus kontrasztot teremtenek a nemesen egyszerű bútorokkal.

Persze, legtöbben fiúk szobájához használnák fel, pedig szerintem egy lány is imád térképet böngészni - végül is, a csajok a részletek rabjai, nemde? Bár igaz, ami igaz: egy sportos gyerek tematikus szobájában igazán fantasztikusan mutat. De akkor is, egy kiscsaj is lehet örökmozgó.

Azt viszont nem vitatom, hogy a military stílus inkább a fickókat mozgatja meg - naná, hogy ide is tökéletes kiegészítő egy térkép, amiken meg lehet tervezni a képzeletbeli hadműveleteket.

És persze, hogy mindenféle jármű-tematikájú szobához is ütős ráadást jelenthetnek: mindegy, hogy autók, teherautók, vonatok, hajók vagy repülők, a térkép minden közlekedési formában alapvető kellék.

Persze, nemcsak a falra ragaszthatjuk azokat a térképeket. Bevonhatjuk vele például az ágy fejrészét is. Aztán a ritmikusság kedvéért becsempészhetünk még a szobába pár földgömböt is.

De készíthetünk térképes textíliából reluxát is: a külvilág fénye csakis az egész világon át szüremlik majd be reggelenként. És ugye, észrevettétek itt is a Naprendszer-mobilt?

A meglepetés erejével hathat, mikor felkattintva a lámpát, egy világra is fény borul. Jobb esetben a világ árnyékot is vet a falakra. 

Amint már a fenti képek némelyikén is láthattátok, nem muszáj papír alapú, valós térképeket felhasználni, nyugodtan meglódulhat a szülők fantáziája is. Csak emlékezzünk vissza például a gyerekkori kalózos játékokra és kincskeresések nagyon titkos térképeire. 

Vagy a földrajzórák vaktérképeire, amik felett az ember ifjú feje időnként izzadtságban fürdött a földrajz órák alkalmával. Ugyanazok a stilizált vonalak remekül mutatnak bármelyik kamasz falán.

És merjünk elrugaszkodni a megszokott domborzatoktól, úthálózatoktól. Készíthetünk olyan dekorációt is, ami csak formájában emlékeztet a térképre. Vagy, ha sokat utazik a család, a térkép meghatározott helyeit apró zászlócskák helyett egy-egy emlékkel is megjelölhetjük. Kellemes emlékidéző lesz az esti, összebújós nagy beszélgetéseknél.

A képeket a Flickr-en,a The Boo and The Boy valamint a Design Dazzle blogokon találtam.

Szólj hozzá!

Címkék: gyerek szülő lány fal fiú kamasz gyerekszoba sk dekor ötletparádé

A bejegyzés trackback címe:

https://gyermekszoba.blog.hu/api/trackback/id/tr761968098

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása