Gyerekszoba

A környezet, ami születésünktől körbevesz bennünket, nagyban befolyásolja, milyen lesz az ízlésünk, mi magunk milyenné válunk.

KOMMENTEK

CÍMKÉK

Elérhető design humorral formázva

2010.12.13. 12:17 felhasznalo

A designról általában mindenkinek az az elképzelése, hogy ez valami olyan dolog, ami az átlagember számára elérhetetlen, csak a zsíros állású szerencsések vehetik körül magukat vele. Pedig nem így van. Akadnak persze olyan cégek, akik kifejezetten luxus designtárgyakkal rukkolnak elő, ám a designerek egy része nagyon is az átlagembernek tervez. Hétköznapi, használható és praktikus tárgyakat, nem ritkán egy bősz, és igencsak humoros csavarral. Elérhető, a hétköznapi ember által is megfizethető árakon.

Az ilyen designtárgyak egyik legjobb gyűjtőhelye kishazánkban a Forma, amely akár Kecskemétről, akár Debrecenből, akár Győrből is elérhető egyetlen kattintással. A 2002-ben indult Forma webshopjában található tárgyak között magyar tervezők és a világ minden más részén alkotó design cégek termékei is megtalálhatók. És itt vannak a személyes kedvenceim is.

Amik azért lophatták be magukat a szívembe, mert nemcsak csinosak és ügyesen kelletik magukat, hanem megvan bennük az a bizonyos – és rejtélyes -, sokat emlegetett plusz. Ami esetemben annyit jelent, hogy fricskát nyomnak a szürke hétköznapok hamuszín orrára, nekem meg mosolyt varázsolnak az arcomra.

Vegyük csak a mosogatást: én bizony zsigerből utálom. Mosogatógépem meg nincs. Így amíg lehet, elodázom az elkerülhetetlent – ezért is van kb. 200 bögrénk -, aztán egész gigászi kupacokat kell magam alá gyűrnöm hirtelen. Ám egy buborékfújós mosogatókefe segítségével, ha nem is minden nap, de azért nagyrészt kedvvel állnék hozzá a leégett fazekak sikálásának. Arról nem is beszélve, hogy szerintem a gyerek is szívesen csatlakozna, és hipp-hopp, észre se vennénk, már el is fogyna a piszkos edény.

Vagy itt van az általam csak pornyúlnak becézett takarítóeszköz, amellyel még a portörlés monoton, unalmas és pepecs órái is vicces szórakozássá alakulhatnak – például időnként előadhatunk egy-egy bábjelenetet is, ha kedvünk támad. Két pornyúllal pedig családi portörlőversenyt is rendezhetünk. Talán még egy tini is szívesen a kezére húzná.

Ugye, mindenki tudja, mivel jár, ha a családdal a terített asztal köré ülünk? Tuti, hogy a gyerek kiönt valamit, és mák, ha nem hozza magával az asztalhoz valamelyik rajzszerszámát. Ezzel az összefirkálható terítővel ez a bosszúság-forrás is likvidálható, hiszen pont az apró firkamirkák, feljegyzések, üzenetek adják majd a mintáját. Mellékelve adnak hozzá filctollkészletet is.

Mivel közeledik a Karácsony, lassan itt az ideje, hogy nekifogjunk a mézeskalács-sütésnek. Mi ugyan álmézest készítünk – rögtön puha, nem kell várni, míg begyúrhatjuk a fejünkbe -, de gyömbér van benne, így máris jogosnak érezném, ha ilyen, kicsit megharapdált Mézikéket formáznánk a tésztából.

A sütihez a legjobb a tea. Nálunk a gyerek mostanában állt rá a teázásra, a suliban a matrica cserebere helyett már nagybani teatőzsde működik – persze az én pénztárcám kárára, mert az alku alapot képző teákat nekem kell beszereznem. A tengeralattjárós teatojással azt hiszem, új távlatok nyílnának meg a kölkök előtt az osztályban ez ügyben is.

De nemcsak a mindennapokat megszépítő és felvidító tárgyakkal szolgál a Forma. Karácsonyra is bőven válogathatunk a kínálatból, akad itt kedvére való a család minden tagjának. Kamaszlányoknak például már égető szüksége van valamiféle ékszertartóra, hiszen elérkezett a bizsukorszak. Ez az ékszertartó fácska nemcsak funkciójában tökéletes e célra, de még dekortárgyként sem utolsó.

Feledékeny, de írni-olvasni tudó leánygyermekünknek adjunk memogyűrűt ajándékba. Az ifjú kacsókon csecsén mutat, és mellette még azt is eszébe fogja juttatni a kölöknek, hogy „Hozz egy kiló kenyeret!”.

Az iskolai nyomástól kissé zilált sarjunknak próbáljuk meg kissé elviselhetőbbé tenni a tanulást. Néhány vicces kiegészítővel talán szívesebben ül le az asztala mögé. A kupak formájú tolltartóval vagy a pisztolyvonalzóval szerintem még a legfegyelmezetlenebb tanuló is lefegyverezhető – ha csak egy rövid időre is.

Óvodás korú csemetéinket meglephetjük egy színváltós esernyővel. A kölök egész biztosan lelkesen hordja majd, ha eláruljuk neki, hogy az esernyő színe a nedvesség hatására változik meg, így nekünk meg nem kell aggódni, hogy ronggyá ázik a feje egy nagy zuhéban vagy havazásban. Ha már a sapka és a kapucni nem játszik.

Ezernyi bolondos design tárgyat sorolhatnék még fel: zuhanyzáshoz mikrofon szivacsot azoknak, akik szeretnek a fürdőszobában énekelni – a szomszédok vélt vagy valós örömére -, csőrpoharat a szilveszteri bulihoz, majmos kulcsjelölő készletet, hogy ne a sötétben kelljen keresgélni a bejárathoz valót. Vagy a koponyás jengát, netán a fényképezés hőskorát idéző pinhole fényképezőgépet, vagy a küklopsz karórát…

Órákig sorolhatnám. De nem teszem. Inkább arra buzdítok mindenkit, fedezze fel maga a Forma világát, akár a neten, akár a boltba ellátogatva. Hogy a karácsonyi rohanásban, az ünnepek alatt és az utána következő, szürkébb napokon is megteljen humorral az életünk. Szerintem ez a legjobb ajándék, amit magunknak, a családnak és a szeretteinknek adhatunk.

Forrás: Forma

Az üzlet Budapesten, a Ferenciek tere 4. szám alatt található, a passzázsban.

Szólj hozzá!

Címkék: design játék kiegészítő gyerek ünnep szülő ajándék gép iskola bemutató fürdés takarítás étkezés kamasz hellókarácsony dekor csecsebecse

A bejegyzés trackback címe:

https://gyermekszoba.blog.hu/api/trackback/id/tr212511799

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása