Vessen meg érte, akinek nincs jobb dolga, nekem világéletemben gondot okozott a fércelés. A varrással csak azért nem küzdöttem folyvást, mert odáig az esetek többségében még csak el sem jutottam.
Akadt persze tankönyvi fehér férccérnám, hogyne akadt volna, a szabás-varrás órák kötelező kelléke volt. Ám valami érthetetlen oknál fogva a világos darabok összeállításánál mindig válogatottan oda nem illő, sötét színű cérnák kúsztak át orvul a tű fokán. "Arra a kis időre ez is jó lesz" és "a fene se fűzi újra" meg aztán "ugyan ki nézi ezt?" jelszavakat harsogva varrférctem össze tehát illetlen darabokat, a végeredmény pedig valahol a szánalmas és az összecsapott közt, félúton tétovázott, félreérthetetlen, "jajgyorsanlegyünkmártúlrajta" jegyeket hordozva magán.
Ki hitte volna, hogy efféle fércmunkát lehet úgy is végezni, hogy annak látszódva se tűnjön az egész görcsbe rándult zoknigubancként, gyalázatosan elszabott vacaknak? Anne Valerie Dupond textilszobrász varázslatos figurái minden esetre ezt hivatottak alátámasztani, olykor bohókás, ám időnként bizony kicsit riasztó módon.
Míg az alábbi állatokkal a gyerekeket, az oldalán található, tetszés szerint piros karikával is jelölhető egyéb alkotásaival az ivarérett korosztályt célozta meg a zseniális designer. Lelke rajta.
Forrás: Anne Valerie Dupond
KOMMENTEK