Gyerekszoba

A környezet, ami születésünktől körbevesz bennünket, nagyban befolyásolja, milyen lesz az ízlésünk, mi magunk milyenné válunk.

KOMMENTEK

CÍMKÉK

Ötletparádé - Szeretitek a pálcikás jégkrémet?

2011.09.27. 09:34 felhasznalo

Mert ha igen, akkor most arra mutatunk ötleteket, hogy miért érdemes teret adni a gyerekek örök gyűjtögető-szenvedélyének, és szépen elpakolgatni a pálcikákat. Mert azt már láttátok, hogy lehet belőle memóriajátékot készíteni, de itt még korántsem merült ki a lehetőségek sora. Ez az alapanyag legalább olyan sokoldalú, mint a kavicsok. Kíváncsiak vagytok? Akkor vágjunk bele.

Készíthetünk pálcikákból kirakóst. Ehhez egy képre-fotóra ráragasztunk annyi pálcikát, amennyi csak szükséges, majd a pálcikák mentén szépen felvágjuk. És kész. Bonyolultabb darabokhoz akár mindkét oldalra is ragaszthatunk képet.

Fiúknak készíthetünk belőle fénykardot, hogy aztán megvívják a jó és rossz harcát. Bár a forrásban valódi jégkrémből készül, felhasználhatjuk hozzá csak a pálcikát is.

Egy ruhacsipesz és három jégkrém-pálcika: ez a receptje egy gyorsan, és akár a gyerek által is simán kivitelezhető repülőgépnek.

És ha már jármű, akkor evezzünk a vizekre. Jégkrémpálcikából remek tutaj vagy kishajó is készíthető.

Melyik gyerek ne szeretné az állatokat? És melyik ne rajzolna pálcikaállatokat? Most valódi pálcikacicát is csinálhattok, igazán nem nehéz. Ha a hátoldalára mágnest is ragasztotok, a hűtőszekrény dísze lehet.

De nem kell leragadni az emlősöknél. Miért ne lehetne pálcikákból egy csodaszép pávánk?

Az előbb emlegettem a hűtőmágneseket, hát, a jégkrémpálcikákból igazán szemet gyönyörködtető mágnesek is készíthetők egy kis festéssel és ragasztással. És fix, hogy a gyerek is hagy főzni, míg ezekkel matathat.

Oktatási segédeszköz is készülhet belőlük elsősöknek. A kacsacsőrök és az egyenlőségjel máris sokkal barátságosabb ebben a formában, nem?

És nemcsak a számok világában segíthetnek eligazodni, de akár a geometriában is. Különféle színekre festve jelezhetjük, milyen alakzat állítható össze belőlük.

Ha sok a szabadidőnk, és van kedvünk pepecselni, lepjük meg a gyereket egy pálcika-babaházzal. Akár karácsonyra is jó ajándék lehet - mert durva, de alig három hónap és már itt is van!

Szerepjátékot úgy is játszhat velük a gyerek, ha a pálcikákból készülnek a figurák. Akár bábok, akár emberkék, akár babák.

Kilóg a sorból és döccenni fog, de meghívó is készíthető belőlük, ha netán egy jeges partira hívnánk meg a barátokat az egyre hűvösebb időben. Bár ötletnek tartalékolhatjuk nyárra is.

És mivel tényleg hűl az idő, és tényleg mindjárt karácsony - ismerek olyat, aki már ajándékozási lázban ég -, akkor nézzünk pár olyan dekorötletet, ami az ünnephez kapcsolódik, és a gyerekkel együtt munkálkodhatunk rajta. Például ragasszunk pálcikából karácsonyfát.

De festhetünk-ragaszthatunk egy filigrán Télapót is, ilyet úgysem gyakran látni, csak nem értem, hogy bírja el a puttonyt.

Ha pedig a büdöskölöknél sokszor kell hivatkozni arra, hogy "majd ha piros hó esik", jó hírünk van számára: piros hópelyhekkel is díszítheti a lakást.

De ne csak a kicsikre gondoljunk: a jégkrémet a nagyobb gyerekek és a kamaszok is szeretik - no meg a felnőttek is.  A nagyobbak számára készíthetünk belőle ékszert, konkrétan karkötőt.

De akár komolyabb dekoráció is, ha van türelmünk - vagy a gyereknek - összeállítani egy ilyen látványos fali installációt.

Vagy ezt a vízesésre - esetleg angyalszárnyra - hajazó változatot.

Utóbbi kettőt én is kitenném. Le is kellene mennem venni egy kis jégkrémet. Ti szeretitek a pálcikás nyalánkságot?

3 komment

Címkék: kiegészítő gyerek ünnep szülő iskola kreativ jármű idea kamasz hellókarácsony sk babaház dekor ötletparádé

A bejegyzés trackback címe:

https://gyermekszoba.blog.hu/api/trackback/id/tr23259064

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2011.09.27. 13:55:30

Kedves Felhasznalo bloggerina!

Ez zseniálisra sikeredett!!! Már látom, jópár ötletet megvalósítunk a gyerekekkel :) :P
Köszönet érte!!!

felhasznalo · http://gyermekszoba.blog.hu 2011.09.27. 14:03:18

@Hajnalom: Irul-pirul, igyekeztem.:) Majd mutiiiiii!

2011.09.28. 22:56:50

Hűűű, az a babaház nem semmi... De a karkötő is kedvenc lett:D
süti beállítások módosítása