Gyerekszoba

A környezet, ami születésünktől körbevesz bennünket, nagyban befolyásolja, milyen lesz az ízlésünk, mi magunk milyenné válunk.

KOMMENTEK

CÍMKÉK

Ajándékötletek - Társas lények és magányos farkasok

2011.12.08. 16:55 felhasznalo

Arra gondoltunk, hogy mivel adtunk már ajándéktippeket egyszer tisztán anyagiak alapján, majd nemekre osztva, tavaly pedig életkorok szerint bontva, itt az ideje annak, hogy a gyerekek személyre - pontosabban személyiségre - szabott ajándékokat találjanak Karácsonykor a fa alatt. Így idén személyiségtípusokhoz próbálunk hozzárendelni mindenféle jóságot, remélve, hogy konkrét tippeket is találtok benne, de egyfajta vezérfonalat.

Ebben a posztban társas lényeknek, vagyis extrovertált, barátságos, nyílt, társaságra vágyó, valamint magányos farkasoknak, azaz introvertált, befelé forduló, magában is ellévő gyerekeknek találtok ajándékötleteket.

Társaslényeknek ajánljuk!

Aki imádja a társaságot, szeret másokkal együtt játszani, annak nyilvánvalóan a társasjáték az egyik legjobb ajándék. És bár a boltok dugig tömöttek ezekkel, nem könnyű szép kivitelezésű játékot találni. A Fuss, ahogy csak bírsz! játékban a mézeskalács emberkékkel kell úgy végigszaladni a pályán, hogy közben ne kapjon el a cukrászmester. Ára: 4 690.-

Ugyanígy sikerre számíthatunk akkor is, ha kártyjátékot veszünk a gyereknek. A Mistiboo kártyajáték tulajdonképpen a klasszikus Fekete Péterre épül, azzal a különbséggel - többek között -, hogy a lapokkal sötétben is lehet játszani. Merthogy foszforeszkál. Menő, mi? Ára: 2 810.-

Ha utazás közben is szeretnénk lekötni az állandó figyelemre  és társaságra vágyó gyereket, ez a játék tökéletes lesz a fa alá. Nemcsak a kivitelezése miatt - igen stabilan megfogja a bábukat az alap -, hanem azért is, mert hogy megmentse a gyerek a Titanic utasait, gondolkodnia is kell majd. És ha belemerül, akkor talán nyugton marad, míg célba érünk. A Titanic társasjáték ára: 4 200.-

Egy extrovertált gyerek szeret szórakoztatni és azt is imádja, ha szórakoztatják. Tökéletes választás hát számára egy ilyen mini bábszínház, aminek segítségével bárkivé átalakulhat, és osztatlan figyelmet élvezhet a család és a barátok részéről. Teszem hozzá, a magányos farkasok közül a félénkebbeknek is remek ajándék, mert a bábjáték során egy csomó belső feszültséget, gondolatot kiadhatnak magukból. Ára: 10 500.-

Tovább fejleszti a társaslények szocializációját, ha olykor egy kicsit célzottan együttműködésre vannak szorítva. A Wolfy kooperatív játékkal pontosan ez érhető el. A társas során először fel kell építeni a malacok házát, majd a három kismalacot olyan gyorsan el kell juttatni a biztonságos téglaházba, hogy a csúf, gonosz farkas utol ne érje őket. Ára: 9 180.-

Egy istállóban mindig van mit csinálni, márpedig a társaslények általában imádnak pörögni. El kell látni az állatok, gondoskodni kell nekik abrakról és minden egyébről, és az sem árt, ha a barátok is jönnek segíteni. Egy istálló rendbentartása csapatmunkát igényel.  Ára: 35 490.-

Kiből lehetne jobb piaci kofa, mint azokból a gyerekekből, akik amúgy is imádnak másokkal foglalkozni és beszélni? Ezzel a piaci standdal bármelyik társaságfüggő gyerek szívesen játszana, és fix, hogy az alkudozásban senki sem múlhatja őket felül. Ára: 19 900.-

Szerintem az egyik legszebb ma kapható játék következik, ami szintén az együttműködést segíti a gyerekek között. A Marbushka Elveszett nyakékjében nincs verseny, nincs nyertes, a gyerekek közösen küzdenek azért, hogy mindannyian sikerélményt élhessenek át. Csodás kivitel, fantasztikus grafika, és olyan odafigyelés a részletekre, amit alig lehet máshol tapasztalni - például a nyakék kövei valódi féldrágakövek. Ára: 6 166.-

Türelem és figyelem kell a következő játékhoz. A  létrás ügyességi játék lényege, hogy az alapra úgy kell minél több létrát keszekuszán feltenni, hogy össze ne dőljön az építmény. Ja, billegnie sem szabad. Ez aztán a kihívás, főleg, ha többen esnek neki, nem? Ára: 3 250.-

Egy társai iránt figyelmet mutató gyerek csak úgy tobzódik általában a szerepjátékokban a bölcsőde-óvoda tájékán. Egy orvosi táska nagy örömet szerezhet nekik, hiszen onnantól kezdve lehet figyelmesen hallgatni anya-apa szívét, fontoskodva fejet csóválni a tesó láza láttán, és jó nagy szurikat adni a kutyának, míg az el nem menekül inkább az ágy alá. A fából készült szett ára: 12 450.-

Ha már a szórakoztatást is elővettük, nem feledkezhetünk meg a varázslatokról. Pontosabban varázsmentes világunkban a bűvésztrükkökről. Egy társasági lény biztosan szívesen fordít majd időt és energiát a felkészülésre, ha például megkapja az alábbi Bűvészdobozt, hogy aztán elkápráztassa a családot vagy a haverjait a 100 trükk egyikével. Ára: 5 875.-

Természetesen nemcsak a lakásban lehet játszani, hanem a szabadban is. A Mölkky kidobós játék a remek móka mellett összpontosítást és ügyességet is igényel, fejleszti a koordinációt. Ha a gyerek szereti a tekét, bowlingot, kidobóst, akkor ezt is élvezni fogja - ráadásul nem egyedül, hanem a barátaival. Ára: 10 990.-

Egy társaságban nem mindegy, hogy jelenik meg egy lány, ugye? Karácsonykor még az óvodás korú kislányok is örülnek egy-két ruhának vagy kiegészítőnek. Ha amúgy kiömlik a szekrényből a gyerek holmija, akkor egyedi sapkával-sállal tehetjük az öltözékét - és az ünnepet is - különlegesebbé. Például egy ilyen Cukorkalap szettel. Ára: 6 500.-

Vannak olyan gyerekek, akikkel télen sem lehet megúszni a játszóterezést - meg egyébként is menni kell sétálni és szánkózni. Ezért jó, ha van egy olyan kabátjuk, amit gyakorlatilag évekig tudnak hordani, védi a derekukat a hidegtől. A Bastida kabát pontosan ezt tudja, ügyes-okos módon lehet a gyerek növekedésével a kabát méretét is növelni. Ára: 12 000 .-

Nem maradhat ki a felsorolásból a jó öreg LEGO sem. De azért éljünk egy csavarral, ha szereti a társaságot a gyerek, akkor az építőkockák mellé - vagy helyett - lepjük meg egy LEGO társasjátékkal. A LEGO Atlantis játék esetében ahhoz, hogy egyáltalán odaülhessünk a tábla mellé, előbb meg kell építeni a pályát - és ez ugyebár gyorsabban megy, ha közösen csináljuk -, csak aztán veselkedhetünk neki a társasozásnak. Ára: 7 990.-

 

Magányos farkasoknak ajánljuk!

Befelé forduló gyerekeknél a puzzle egész biztosan sikert arat. Igazából még az extrovertáltaknál is, de ha olyan csemetének keresünk ajándékot, aki nem szeret másokkal kommunikálni, akkor ezzel nem nyúlunk mellé. Óvodáskorú fiúknak érdekes lehet a repülőgép kirakós, ez az Orchard Toys darab például igen szép kidolgozású. Ára: 3 990.- 

Kisóvodás kislányoknak adhatunk kirakós babaházat, ezzel két legyet ütve egy csapásra: egyfelől már az összerakásával is bátran elmolyolhat, majd utána lehet arról is meséket kitalálni, fantáziálni, hogy mi történik az ott lakókkal. Ára: 4 190.-

A molyolós kislányok általában odavannak minden olyan kézműves dologért, ami kellő elmerülést, koncentrálást kíván. Nagyobb óvodásként, kisiskolásként például szívesen eldolgozgatnak egy szövőszéken, aztán büszkén mutatják be, milyen szépségeket kreáltak. Ára: 990.-

Bölcsődéseknek-óvodásoknak való a következő játék. A Montessori fény-árnyék játékban összesen 48 kártya található, plusz a figurák. A gyereknek először a jól látható és felismerhető kártyák alapján kell felépítenie az alakzatokat, de utána jön a nehezítés: a további 24 kártyán már esti sötétben, csak árnyékokból kell felismernie, milyen formákat hogyan helyezzen el. Kellemesen elmolyolós játék csodaszép kivitelben. Ára: 4 990.-

Ez az a labda, amin még véletlen sem kell osztozni, nem kell hozzá partner vagy társaság. Ellenben felfedezésre és kísérletezésre csábítja a gyereket. Hogy miért? A Xa-xa labda ugyanis szétszedhető, a belső műanyag burok bármilyen anyaggal megtölthető, ezzel megváltoztatható a labda súlya és hangja. A kiegészítők szabadon kombinálhatók, a külső gumiborítás pedig cserélhető. Ára: 2 200.-

Ha a gyerek szeret elvonulni és mindenfélét építeni, konstruálni, netán feltalálói álmokat dédelget magában, ezzel a játékkal nagy örömet szerezhetünk neki! Ez a fogaskerék szett 282 alkatrészt tartalmaz, amiket a gyerek úgy szerel össze, ahogy ő akarja. Ha kész a mű, elemmel mozgásba is lendíthető. Az ötletesség mellett az is nagy előnye, hogy igazán igényes minőségű. Ára: 9 900.-

Az introvertált kislányok talán nem szívesen építenek mérnöki építményeket, de az biztos, hogy szívesen alkotnak más dolgokat. Ez a tüskés Fantacolor pötyiszett számtalan forma elkészítésére alkalmas. Ha szükség lenne rá, a gyerek igénybe veheti a benne található sablonok segítéségét is, de szinte biztos vagyok benne, hogy előbb-utóbb esze ágában nem lesz bekorlátozni ilyenekkel magát. Ára: 3 825.-

Minden introvertált gyerek szereti, ha van egy olyan kis szeglete a lakásnak, egy olyan kis kuckó, ahová zavartalanul elvonulhat. A legjobb talán az a megoldás, ha a gyerekszobában felszerelünk egy  Joki csepphintát, vagy bármilyen más függőszéket-függőágyat. Ebben a gyerek olvashat, pihenhet, beszélgethet, sőt, akár alhat is egy jót. Ára: 19 900.-

Egy szépséges kis babaháznál jobb ajándék talán nincs is egy inkább magának való gyerek számára. A babák közönséget és közösséget jelenthetnek neki, akik segítségével nemcsak a fantáziája elevenedhet meg, de az érzelmeit is könnyebben kifejezheti. A csodaszép, kézzel festett Le Toy Van babaház fából készült, ahogy a hozzávaló kis bababútorok is, hihetetlen igényességgel és minőségben. Természetesen babát is lehet hozzá venni a Le Toy Van portékái közül.  Ára: 26 000.-

Még a magányos farkasok is kedvet kapnak olykor egy kis közös társasozáshoz. Bár előfordulhat, hogy inkább azokat a játékokat részesítik előnyben, amiben maximum két játékos küzd meg egymással. Ez szép, fából készült amőba pontosan ilyen, klasszikus játék, klasszikus eleganciával. Ára: 1 600.-

Ha játszótérre megyünk, gyakran láthatunk olyan gyereket, aki a többiektől kicsit elvonulva, elmélyülten játszik. Egy homokszállító dömper sosem árt, ha van a közelében, mégiscsak könnyebb ezzel megmozgatni azt a sok homokot. Vagy kavicsot. Vagy falevelet. Ára: 3 990.-

Kirakósból nemcsak két dimenziósokat kapni, íme egy 3D kirakó. Különlegessége még az is, hogy a gyerek kedve szerint nemcsak űrhajót készíthet belőle, hanem robotot vagy hajót is. Ára: 2 000.-

 Bármennyire is magányos farkas legyen egy gyerek, a családja számára is rendkívül fontos. Ezzel a falmatricával a gyerekszoba falára is felkerülhet mindenki, akit szeret és aki számít neki. A matrica alapba belefoglalhatók a családtagok fotói. Az én családfám falmatrica ára: 4 560.-

Csodás kreatív készleteket lehet már kapni itthon is, de ez az  origami arcok szett nekem különösen tetszik. Az introvertált gyerekek is élvezni fogják, könnyű hajtogatni őket, hiszen van az alapokon némi segítség, és el lehet hajtogatás közben beszélgetni arról, melyik arc milyen személyiséget takarhat. Ára: 1 880.-

Akár fiú, akár lány legyen az ajándékozott, óvodáskorban szívesen öltöztetnek a gyerekek. Ennek a mágneses öltöztetőnek az a különlegessége a remek grafikán és a színvonalas kivitelezésen kívül, hogy ezúttal egy fiút kell tetőtől-talpig ruhával ellátni. Lehet belőle szuperhős, tűzoltó vagy űrhajós is.  Ára: 4 200.-

Ne menjetek messzire, mert nemsokára folytatjuk az ötletelést!

Szólj hozzá!

Címkék: játék gyerek ünnep ruha ajándék puzzle sál textil sapka társasjáték hellókarácsony ötletparádé

A bejegyzés trackback címe:

https://gyermekszoba.blog.hu/api/trackback/id/tr903445699

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása