Gyerekszoba

A környezet, ami születésünktől körbevesz bennünket, nagyban befolyásolja, milyen lesz az ízlésünk, mi magunk milyenné válunk.

FACEBOOK

KOMMENTEK

CÍMKÉK

Ajándékötletek - Anyatigrisek és kisnyivákok

2011.12.14. 13:50 felhasznalo

Ők azok, akiket egyik eddigi kategóriába sem tudtunk besorolni, mert az állapotuk a jellemző - bár nyilván a személyiségük is. Ők azok, akiknek ez a Karácsony igazán különleges lesz, valamilyen szempontból az első, sosem megismételhető. Ezért valóban nem mindegy, milyen lesz az ünnepük. Ők az anyatigrisek - más néven pocakos kismamák - és a kisnyivákok, vagyis az elsőkarácsonyos babák.

Anyatigriseknek ajánljuk!

Egy kismamának minden olyan ajándék örömet szerez, amit majd a babája használhat. És nemcsak azért, mert ezzel anyagilag is leveszünk némi terhet a leendő szülők válláról. Az egyik legnagyobb ajándék, amit ebben a tematikában választhatunk, egy olyan praktikus tárgy, ami talán némi pihenést is biztosít majd a szülés után a mamának és a papának.

A Bugyola pólyái pontosan ilyenek: még a legnyugtalanabb ded is elcsitul, ha ebbe csomagolják, és talán mélyebben, hosszabban alszik majd éjszaka is, nem úgy, mint a szomszéd gyereke. Ráadásul a Bugyolák olyan szépek, hogy egészen biztosan a babakelengye kiemelt darabjaivá válnak. (Egyébként érdemes a Bugyolát figyelgetni, mert nemsokára hálózsákjaik is lesznek, hasonlóan szépségesek.) Ára: 8 490.-

De az olyan apróságok is jól jöhetnek a gyermeket váróknak, mint például egy fürdetőkád. Nálunk a fürdés mindig legalább kétemberes meló volt, a gyerek rákvörösen vernyákolt, amint egy csepp nedvesség érte, ám egy ehhez hasonló fürdetődézsában az embernek marad szabadon két egész keze, mert a falak maguk megtartják a leghangosabban visító kölköt is. Ára: 6 990.-

Az esti altatásról a legtöbb kismama talán még nem is sejti, hogy mekkora próbatétel. Ritka az olyan apróság, akit csak letesznek, és magától, csendben elbóbiskol. Ám ha egy babafüggőágyban hajthatja álomra a fejét, nagyobb eséllyel fog valóban egyedül elbóbiskolni, és talán még az éjszakát is végigcsicsikálja. Ára: 15 900.-

 

Egy jó babakocsi elengedhetetlenül fontos, nemcsak a babának, de a mamának is. Az ember lánya babakocsit kb. ugyanazzal a gonddal választ, mint a férfiember autót - és sokszor a két termékkategória ára között sincs ám hatalmas különbség. A Brio Go babakocsija nemcsak csodaszép, és kistestvér vállalására ösztönző, de még praktikus is. Ára: 149 900.-

A jó babakocsihoz pöpec pelenkázótáska is dukál. De nem abból a macis-cicás, rózsaszín és csupa csicsa fajtából, kikérjük magunknak! Az igazi nőcis vonalból, amit - ha netán fel mer nőni az a hálátlan kölök -, még a munkahelyére is vihet magával a leendő anyuka. A Luxury Audrey Mimi pelenkázótáska annyira édesen pöttyös, hogy a kutya meg nem mondaná róla, valójában mit rejt. Ára: 26 350.-

Biztos, ami biztos, nem árt, ha azért egy bevásárlószatyrot is rejteget valamelyik karácsonyi csomag. Egy anyuka már nem engedheti meg magának, hogy holmi műanyag szatyrokkal távozzon egy-egy bevásárlás után a közértből, hiszen pontosan tudja, hogy az még gyerekei felnőtt korában is ugyanabban az állapotban rontja majd a levegőt - bocsánat, talajt -, mint amikor kézhez kapja, ezért már indulás előtt magához veszi környezetkímélő Picnica nyuszi alakú bevásárlótáskáját. Ami a boltig vezető úton cuki nyusziként akár a gyerek szórakoztatásáról is gondoskodhat. Ára: 7 900.-

Otthon pedig nem árt, ha van a csimotának egy játszószőnyege, ami elég jól alászigetel és el is szórakoztatja, míg anya kipakol, megfőz, kimos. A Manhattan Toy játszószőnyege szerintem nemcsak az első évben tesz jó szolgálatot, hanem később a szerepjátékoknál is ismét elővehető, így igazán jól kihasználható. És mivel sajnos, nem annyira olcsó, a kismama is biztosan örülni fog neki, mert lehet, hogy magától meg se venné. Ára: 11 969.-

Még terhes voltam, mikor megkaptam egy ismerőstől a gyerekágyra szerelhető mobilt. Egy zsiráf volt, textilhalacskákkal - hogy a frászba bírták összekombinálni, ma sem értem -, én úgy örültem neki, mintha csak engem fektetnének alá. Máig őrizgetem, pedig azóta a gyerek már letörte a zsiráf nyakát is. Mondjuk, ez a cirkuszos mobil még jobban tetszik, mert ez teljes egészében textil, és a figurák is lefelé néznek, egyenest a majdani gyerek arcába. Ára: 9 990.-

Nem muszáj ám az első félévben gondolkodnunk csupán, nézhetünk előrébb is az időben, hiszen fog nőni az a gyerek rendesen az első évben. A kismamákat pedig a rokonság  és a baráti kör általában csak az első pár hónapban kényezteti el babaruhákkal, felszerelési tárgyakkal. Pedig már egy pocakos is örülne például egy ilyen bevásárlókocsi-takarónak, hiszen egy anya - főleg a para fajtából - semmitől sem fél jobban, mint hogy a dednek baja esik. Ezen a darabon egyébként pár játék is található, így duplán praktikus: nemcsak védi a kölköt a fertőzésektől, hanem el is szórakoztatja, míg anya pipálja a bevásárló listát. Ára: 4 365.-

Bizony, eljön annak is az ideje, hogy a ded biztonsággal ül, sőt, anyja központi egységét is lassacskán felváltja majd a babagasztro-ipar mindenféle termékére. Az egyik legdurvább befektetés ilyenkor egy jó etetőszék a család számára, ami lássuk be, GYESből/GYEDből elég kegyetlen érvágás. Így aztán nem elvetélt ötlet, ha valamelyik  - vagy az összes - rokon meglepi a leendő anyát egy szép darabbal. Én bizony egy ilyen Brio Grow etetőszék ért nagyjából gyilkolni tudnék, és most az ára sem elrugaszkodott az átlaghoz képest. Ára: 55 000.-

Mikor már szükség lesz az etetőszékre, nem fog ártani, ha van egy turmixgép is a háztartásban. Az Avent termékével pillanatok alatt elkészíthetők az egyszerűbb pépek, és a haladó szilárdtáplálék-fogyasztók ebédje is. A turmix- és darálógép mellé ráadásul most etetőszett is jár, akciósan. Ára: 12 790.-

Praktikus, de ettől függetlenül biztosan örömet és mosolyt okozó ajándék lehet ez a cuki katicatároló, amit a fürdőszobában a csempére lehet ragasztani, és a ded játékait, cuccait eltüntetni benne. Attól sem kell félni,hogy esetleg a nedvesség miatt majd belepenészednek a cuccok, hiszen a víz kifolyik belőle. Ára: 9 990.-

Ám ha nem szeretnénk ennyire előrefutni az időben, vagy netán a pocakos delikvens még nagyon a terhessége elején tart, akkor is van ötletünk. Egy kismama egyik legérzékenyebb pontja a dereka, ráadásul egy idő után már a hasának is jólesik némi alátámasztás. Így egy rugalmas, de erős derékmelegítő jó szolgálatot tehet, ha előkerül az egyik csomagból. Nemcsak kényelmes és praktikus, de a hasasok ruhatárának is jó kiegészítője lehet. Ára: 2 590.-

Gondoljunk a terhesség alatt a pocakra is, hiszen sokunknak gondot okoznak a terhességi csíkok, ahogy egyre nő a térfogat. Ezért borítékolható a siker az ajándékozásban minden olyan krémmel és ápolóolajjal várandós anyáknak, ami megvédi a kismama bőrét és megakadályozza a terhességi csíkok kialakulását. Az olajban lévő mandulaolaj a kiszáradás ellen véd, a búzacsíra olaj és a jojobaolaj ápolják a bőrt, az árnika kivonat pedig javítja a bőr rugalmasságát és feszességét. A kismamának nem marad más dolga, mint finoman belemasszírozni a kritikus területekbe, úgyismint has, comb, fenék - mert bizony itt is csíkozódunk erősen - és ezzel elkerülni a zebraságot. Ára: 4 391.-

Szép ajándék lehet egy kismamának a csengettyűs nyaklánc is, ami a pocakjáig lelóg. Bár nekem elsőre a kolomp jutott róla eszembe, ami a tehenek nyakában jelzi, merre mennek, de itt nyilván nem erről van szó. Különben is, a terhesség vége felé én már csak kacsáztam, tehenekről szó sem esett. A Bola láncot a hagyomány szerint a gömb kellemes hangjával kiegyensúlyozottá teszi az anyát és a babát egyaránt. Sőt, ha terhesség alatt a pocakig lelógatva hordja a kismama, akkor szülés után is felismeri a baba a csengettyű hangját és hamar megnyugszik tőle. Igaz vagy sem, szerintem kedves ajándék. Ára: 5 890.-

Kisnyivákoknak ajánljuk!

Az első karácsonyi ajándék nehéz dolog, mert a baba még nem igazán értékeli azt, ami a csomagban lapul, az esetek jelentős részében sokkal érdekesebb a csomagolása. Mégis, szeretnénk olyasmit ajándékozni nekik, amire később is jó lesz ránézni, esetleg majd generációról-generációra öröklődhet a családban. Nálunk ilyenek például a játékmackók. A Habakukknál kapható Deglingos medve remek ajándék lehet: pihepuha, de egyáltalán nem a megszokott cukorfalat mézesmackó. Mégis, biztos vagyok benne, hogy örök és biztonságot adó hálótárssá avanzsál a pici életében. Ára: 9 200.-

Általában minden szülő őriz a szekrény mélyén valamilyen ruhadarabot a gyerek első életévéből. Sok esetben egy aprócska cipőt, ami igazából talppal sosem érte a földet. Ilyen őriznivaló darab lehet ez a rózsás kis fehér lábbeli, lehet majd a gyerek esküvőjekor nosztalgikus könnyeket ejteni felette. Ára: 3 100.-

Az ágy fölé szerelhető mobilok nemcsak a legkisebbeknek kedvesek, de a nagyobbaknak is. Nálunk az első karácsonyi ajándék egy ilyen lepke volt, ma is megvan, és a gyerek szereti. És ha már Karácsony, akkor miért ne lehetne a kiválasztott darab egy angyal, aki nemcsak ezen az estén, de minden éjjel vigyázza majd a pici álmát? Ára: 2 850.-

Volt már szó nyúlról, említsük hát meg őket most is, csak ruha formájában. Hátha érdemes arra, hogy apa-anya majd ezt is a fiók mélyén őrizgesse. Ez a bodyn látható nyuszi első pillantásra ártatlannak tűnik - akárcsak egy kisbaba -, ám aztán észrevesszük, hogy nem is olyan védtelen, mint hittük. Akárcsak egy kisbaba. Ha nagyot szeretnénk segíteni, választhatjuk csomag formában is. Ára: 2 000.-

Hasonlóképpen örök mementó lehet egy műanyagból készült játék is, ha elég tartós és szerethető. Márpedig ez mind elmondható Sophie-ról, a zsiráfról, aki mára igazi design ikonná vált, és végre itthon is kapható. Lehet gyűrni, nyálazni, rágni, nem fog tönkremenni. Ára: 3 990.-

Ahhoz pedig, hogy Sophie-t ne kelljen a kádban sem nélkülözni és különben is, lehessen önfeledten rágcsálni, amikor csak a baba kedve tartja, választhatunk neki egy vízálló könyvet is, amin élesítheti a fogait és amivel  csapkodhatja a vizet, miközben a kedvence néz vissza rá. Ára: 2 176.-

Az alap, hogy csörgő kell, ha pedig kell, akkor már lehetőleg egy olyan legyen, mint ez a virágos csörgő, amit szívesen látunk viszont a babánk kezében, és szívesen teszünk el emlékbe. A karikákon bátran fenheti a fogait - vagyis egyelőre csak a csíráit -, hogy a későbbiekben elég élesek legyenek a kiságy lakkozásának lerágásához. Ára: 1 600.-

Na, persze, csörgő helyett csilingelő nudli lábú édesbogár is jól fog jönni a gyereknek. Ha netán beindulna nála a fogzás, minden anyák réme, akkor a lábakat rágcsálva enyhítheti a duzzadt fogíny fájdalmait. Méretét tekintve könnyedén marokra fogható, és ahogy elnézem, hatékonyabban befér egy babaszájba, mint a legtöbb rágóka. Ára: 1 950.-

A kötöttmadár névre hallgató madarak meglepő módon kötve vannak - no lám, ki hitte volna? -, méghozzá olyan tündéri és nyomi módon, hogy nem lehet ellenállni nekik. Gyümürkésznivaló kiskedvencek, amit néha a gyermeteg lelkű anyák - mint én - is szívesen szorongatnak, ha épp a gyerkőc figyelme lanyhulna. Ha nincs mackó, jó lesz a madár is alapon ugyanolyan hűséges hálótársaivá válhatnak a gyereknek, mint vérszomjasabb alternatívájuk. Ára: 2 250.-

Abszolút favorit a madarak után az ölelgetős játékok terén a Bújós Bébi-Borsószem, ami csendesen célozgat a babának arra, hogy aludjon, lehetőleg a szülőkkel egy bioritmusban. Persze ettől még pont akkor szenderül álomba majd, amikor a szülőnek épp ki van pattanva a szeme, de legalább édesdeden teszi majd ezt a borsószemet ölelgetve.  Később meg emlékeztetheti rá apát-anyát, milyen kis cuki is volt a gyerek ded korában. Ára: 3 390.-

A nagyobb babáknak már komolyabb játékot is választhatunk. A labdakaland kilenc hónapostól kortól ajánlott, és nem ám simán csak egy fa labda, hanem három az egyben játék. A színes gyűrűk ugyanis fejlesztik a szem-kéz koordinációt és a motorikus képességet, a csörgő-zörgő gyöngyök segítségével. Ára: 4 990.-

Ugyanígy nagyobb dedeknek ajánlott minden, amivel két kezük koordinációját fejleszthetik, és gyakorolhatják a fogást, illesztést. Ez a gerinces bárány amellett, hogy fajáték és emiatt élből szeretjük, még kreatív is, ahogy a bundája a felfűzhető karikákból összeáll. Végre nem egy mezei karikapakolós játék, hanem valami különleges is van benne. Ára: 3 260.-

A szülők sokszor gondolnak arra, hogy bár a gyerek olyan lenne, mint egy kisborjú: békésen ellegelészne a mezőn, csak időnként hallatná a hangját, miközben heverészve kérődzene az árnyékban. Ha a ded sosenem is lesz ilyen, azért békésen legelésző, őt hűségesen követő faborja lehet. Aki húzható, vonható, tolható, amit már a térden mászkáló babák ki tudnak használni rendesen. Ára: 7 860.-

Ám még mielőtt a ded húzogatni kezd, nyilvánvalóan előbb tologatni fog leginkább. És ha már tologat, akkor valami olyasmivel próbálkozzon, amit rendesen meg is tud fogni. Ez a Voila dinó - igen, az, csak minimálban - tökéletesen alkalmas erre. A fából készült kerekes játék ára: 1 800.-

Karácsonyi ajándékötleteinknek ezennel végére értünk, szándékaink szerint Tenától a pelenkán át, egészen a magabiztos szobatisztaságig, mindenki megtalálhatta a hozzá passzoló ez meg azt. Ám bármelyik ajándék is kerüljön tehát a Karácsonyfa alá, kívánunk a csomagoláscincálás mellé boldogan csillogó szemeket és - elsősorban az aprónépnek - szájtátós vagy kurjongatós, örömteli, békés Ünnepet!

1 komment

Címkék: design játék táska ünnep alvás pelenkázás kismama ruha ajándék gép baba babakocsi fürdés idea fürdőszoba textil etetőszék hellókarácsony csecsebecse ötletparádé

A bejegyzés trackback címe:

http://gyermekszoba.blog.hu/api/trackback/id/tr183461045

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Szőkeherceg-bombanője 2011.12.18. 16:37:29

Tetszik a régen elátkozott pólya feltámadása, valamint a gyerekfürdető vödör (bár nyilván designos, meg minden és baromi praktikus) 7000 Ft-ért. :D