Gyerekszoba

A környezet, ami születésünktől körbevesz bennünket, nagyban befolyásolja, milyen lesz az ízlésünk, mi magunk milyenné válunk.

KOMMENTEK

CÍMKÉK

Játszótérkép - Mesés hely

2012.08.01. 11:10 szuperapu

Az idei veszprémi nyaralásunk alkalmával az állatkertet elhagyva, a Séd patak mentén felfelé haladva újabb csodálatos játszóteret volt szerencsénk felfedezni és kipróbálni. Vagyis egyből kettőt is. Na jó…, másfelet. Ami bőven sok, bár maga - az egykori vidámpark helyén lévő - rehabilitált patakvölgy is kifogyhatatlan mókaforrás, a csodálatos környezettel, a sétánnyal, a romkerttel és a kacsaúsztatóval.

kicsi1.jpg

Ez utóbbi folytatásaként is értelmezhető az általam fentebb fél játszótérnek titulált vizes tematikájú hely. A rugós hintaállatok mívesen faragott halak, a gyepen fateknősök és egy fakrokodil várja a fantáziadús kiskorúakat hogy életet leheljenek beléjük. Van hinta és mászóvár is csúszdával, sőt még egy kis faház is, szóval bárhol kiváló képviselője lenne a kategóriájának, de a közelben található nagytestvér mellett minden tekintetben eltörpül.

kicsi2.jpg

kicsi3.jpg

kicsi4.jpg

kicsi5.jpg

Ami az „A part alatt” című verses mese adaptációja. És ahol minden versszakot játékszerekkel keltettek életre az alkotók. Persze térben nem sikerült a dramaturgiát követniük, (gondolom a hely határozta meg a játékszerek elhelyezését), de ez láthatóan senkit nem zavart. Legfeljebb az, hogy nem tudtuk felidézni pontosan a sorokat, de az ebből adódó frusztrációt az előrelátóan kihelyezett réztáblák szinte azonnal feloldották.

part9.jpg

part6.jpg

A két központi elem a szekér és a vízimalom véleményem szerint nem aknázza ki a benne rejlő potenciált, sokkal több elemet (mászókát, csúszdát, akármit) lehetett volna ezekre applikálni. A szekérnek mondhatni csak pihenő funkciója van, bár kis fantáziával persze bárhová elvisz.

part0.jpg

part1.jpg

part2.jpg

Sajnos a vandalizmus nyomai is meglátszanak már a játékokon, a három macskát például jócskán helybenhagyták, és valamelyik helyi vagánynak pont az egyik róka farka hiányzott a trófea-gyűjteményéből. De ettől még a rugólábú rókák és a macskák kétharmada használhatónak bizonyult. Ahogy a szamarak, vagy a szúnyog is. A tehén és a kemence inkább csak dekorációs célt szolgál, ahogy a morzsát csipegető baromfiak is, de kis képzelőerővel ezeket is be lehet vonni a játékba.

part4.jpg

part3.jpg

part5.jpg

part7.jpg

part8.jpg

Kút és WC a játszótéren nincs, de a parkban rendelkezésre állnak. Árnyékból, a völgy természetéből, és a területet borító növényzet jellegéből adódóan bőséggel van, szóval panasz csak az aljzatanyagként használ szokásos energiaelnyelő – de inkább bosszantó – folyami homok miatt érheti a helyet.

2 komment

Címkék: játszótér játszótérkép

A bejegyzés trackback címe:

https://gyermekszoba.blog.hu/api/trackback/id/tr164690220

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gekko 2012.08.02. 09:38:41

@tisztakéz: bunkóság spammelni, he?
süti beállítások módosítása