Gyerekszoba

A környezet, ami születésünktől körbevesz bennünket, nagyban befolyásolja, milyen lesz az ízlésünk, mi magunk milyenné válunk.

KOMMENTEK

CÍMKÉK

Nálunk járt a Mikulás!

2012.12.04. 14:56 felhasznalo

Amikor három éve lebuktunk a gyerek előtt Mikulás-Angyalka és Húsvéti Nyuszi ügyben - na jó, utóbbiban még húsvétig hitt, akkor kellett felvilágosítani, hogy nyilván ha az első kettő mi vagyunk, akkor ebben sincs nagy meglepetés -, első reakciója az volt: Anya, de akkor ti hazudtatok nekem! Én pirulgattam egy picit, de mielőtt valami frappáns válasszal állhattam volna elő, a gyerek újra megszólalt: Bár ez jófajta hazugság!

Innen már nem volt nehéz arra kanyarítani a témát, hogy tulajdonképpen a felnőttek azért is élvezik ezt az egészet - én legalábbis nagyon élveztem -, mert varázsolhatnak a gyerekeknek, és mert olyan játékot játszhatnak így ők is, kiszakadva a mindennapi mókuskerékből, amire utoljára talán gyerekkorukban volt lehetőségük. A gyerek ki is jelentette, hogy ha lesz kistesója, majd ő is segít nekünk ebben a dologban, hogy a kistesója is annyira várja majd a Mikulást és a Karácsonyt, mint ő.

Én meg azt gondolom, hogy ha már varázs és játék, akkor legyen kövér! Bár a mi kultúrkörünkben kissé döccen az alábbi honlap által kínált szolgálat, mint Télapó csomagolásba rejtett Húsvéti Nyuszi figura, azért a varázslat megteremtéséhez adhat további extra ötleteket. A Capture Magic oldalán ugyanis nem másra van lehetősége a kedves szülőknek, mint egy olyan képpel bizonyítani a Mikulás létét és látogatásának tényét, amely a saját otthonunkban ábrázolja őt. Mintegy véletlenszerűen rajtakapva a fehérszakállú öreget.

További szolgáltatásként igénybe vehetjük a pár lépésben szintén otthonunk fotójára varázsolható, majd letölthető és kinyomtatható fotókat produkáló Húsvéti Nyuszi és Fogtündér alkalmazásokat is.

capturethemagic1.jpg

capturethemagic2.jpg

capturethemagic3.jpg

Forrás: Capture The Magic

3 komment

Címkék: fotó gyerek ünnep szülő anya apa hellókarácsony

A bejegyzés trackback címe:

https://gyermekszoba.blog.hu/api/trackback/id/tr114940209

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

silayn 2012.12.04. 16:07:31

bocsánat, hogy off leszek, de ha az oldalt lévő "írj nekünk levelet" linkre kattintva írnak nektek levelet, akkor arra azért nem válaszoltok, mert rendkívül udvariatlanok vagytok, vagy azért mert nem kaptátok meg? :)

felhasznalo · http://gyermekszoba.blog.hu 2012.12.04. 21:33:46

@silayn: Nem azért, mert elfogult vagyok magunkkal szemben, de valószínűleg az utóbbi az igaz.:)

silayn 2012.12.05. 14:41:59

oh és ilyen esetre létezik valami alternatíva? (baglyos témát ajánlottam nektek, linkekkel meg minden)
süti beállítások módosítása