Gyerekszoba

A környezet, ami születésünktől körbevesz bennünket, nagyban befolyásolja, milyen lesz az ízlésünk, mi magunk milyenné válunk.

FACEBOOK

KOMMENTEK

CÍMKÉK

Ötletparádé - Ajándékajánló 2-4 éves korig

2013.12.09. 18:35 felhasznalo

Következzen az idei ajándékajánlók következő köre, amiben a 2-4 éves korosztályt vesszük célba - pontosabban az ekkora gyerekeknek ajándékot vadászókat! Ez az egyik legegyszerűbb korszak egyébként, hiszen ekkortájt már a gyerekek kezdenek szocializálódni, kezdenek szabályokat követni és szerepeket utánozni, a fantáziájuk pedig a sztratoszférában szárnyal.

Akkor uccu neki, lássuk, mi mindent lehet nekik összeválogatni, hogy igazán emlékezetes Karácsonyt adjunk a kölköknek is!

Egy 2-4 éves gyereknek nagy szüksége van egy állandó társra, akit mindenhová el lehet vinni, aki vele megy, ha a nagyiéknál tölt egy napot, aki nem hagyja magára az óvodában, és aki mindig ott van mellette akkor is, ha felriad éjjel. Ez a cuki nyuszilány kiváló játszótársa lehet bármelyik élő hajas babának - ára: 8 990 Ft -, míg a kisfiúk hű társa lehet mindenféle baj és félelmetes helyzet esetén ez a nagy erejű varázsló - ára: 9 540 Ft.

2013241.jpg

2013242.jpg

Úgy kétéves korig egyik gyereknél sem merül fel a válogatás mint probléma. Na, de azután! Általában nincs kegyelem! Az viszont biztos, hogy ekkortájt a gyerekek imádnak minden olyan tevékenységet, ami önállóságot igényel tőlük - így ez a szendvicsforma duplán jó választás lehet. Hiszen a gyerek nemcsak a saját vacsorája elkészítésében segíthet vele, de valószínűbb, hogy meg is eszi. Ára: 3 490 Ft

2013243.jpg

A kajáláson kívül olykor kemény gondot jelenthet az alvás: a 2-4 évesek nagy része még bőven ébred éjjel, és ez az az időszak is, amikor a gyerekek elkezdenek rosszakat álmodni. Így sosem árt, ha éjszaka némi fény dereng a szobájukban - így a szörnyeknek is kevesebb búvóhelyük marad -, ráadásul ezek a csodálatos gömblámpák gyerekszobai dekorációként sem utolsók. Nekem az üde, fiús pisztácia és a csajos, mélyebb színekkel operáló mexico változat tetszik a legjobban, mindkettő ára: 7 990.-

2013244.JPG

2013245.jpg

Ebben az időszakban a gyerekek finom motoros mozgása is egyre ügyesebb, és kezdenek belemélyedni a kreatív tevékenységekbe is. Egy dinós nyomda a kisfiúkat is leköti, használata után pedig lehet gyakorolni a színezés tudományát - ami már felkészülés a későbbi írástanulásra is. A lányoknak persze jobban fog tetszeni egy tündéres darab, az biztos. A nyomdák ára egyenként: 3 750 Ft

2013246.jpg

2013247.jpg

A finom motoros mozgásokat fejleszti a gyurmázás is, a formázás mellett érzékszervi fejlesztő szerepe is van. Az indiánokért pedig melyik fiú ne lenne oda, ugye? Az alábbi gyurmakészlet még pénztárca kímélő is, hiszen az ára csak: 3 650 Ft

2013248.jpg

A kéz és ujjak koordinációjának fejlesztése nem merül ki a rajzolásban-gyurmázásban: a kirakók is jó tesznek ezen a téren. Ugyanakkor koncentrálni kell hozzá, szükségeltetik némi térlátás és logika is a használatukhoz. Tündéri csigabiga kirakóval bármelyik 2-3 éves gyerek leköthető, és mivel abszolút erre az életkorra van szabva, biztos, hogy egy kis erőlködéssel sikerélményt is fog jelenteni. Ára: 3 780 Ft

2013249.jpg

Nem bírtam kihagyni a felsorolásból ezt a cuki körpuzzle-t sem, amelyik talán még a csigánál is egyszerűbb - igaz, kicsit gyorsabban rá is unhat a kölök, ha egyszer már rájön a nyitjára. Azért bátran ajánlom az alig kétéves korosztálynak. Ára: 1 490 Ft

20132410.jpg

Ha már a fejlesztésnél tartottunk, bizony az egyensúlyozó játékokkal is többet adunk a gyereknek, mint szimpla időtöltést. És ennyire helyes darabot, mint ez a tyúkos, ritkán látunk a piacon. Ára: 5 280 Ft

20132411.jpg

Az építőjátékok előnyeit oldalakon át lehetne sorolni - de minek, ez most nem az a terep. A Djeco daruépítő játéka viszont nem szimplán építőjáték, hanem egyben az első járművét is jelentheti egy aprócska legénynek. Méghozzá szépen kidolgozott, minőségi fajtát. Ára: 6 700 Ft

20132412.jpg

Egy kétéves forma kislány már különleges vonzódást mutat a csajos cuccok iránt. Szerencsére nem nehéz ezt az igényüket kielégíteni, főleg, ha beismerjük annak a mondásnak a nagy igazságát, hogy egy nőnek táskából - és pénztárcából - sosem elég. Ez a kétrészes, állatmintás szett csodaszép, ára pedig: 5 540 ft

20132413.jpg

Hároméves kor körül a gyerekek már egyre szívesebben játszanak egymással - és a szülőkkel - is. Így ez az az idő, amikor érdemes megvenni az első társasjátékot! Ebben a darabban például vicces fejeket kreálhatnak - ja igen, már humorérzékük is van -, és ha a kártyákon megadott arcokat követik, a játék egyben a formafelismerést is javítani fogja náluk. A Vicces arcok társas ára: 4 910 Ft

20132414.jpg

Egy hároméves gyerek szája általában már be nem áll, a fantáziája pedig olyan végtelen, hogy még Stephen King is sírva könyörög hasonlóért. Kár lenne, ha ezt a területet nem céloznánk be ebben a posztban, úgyhogy íme a Mon Petit Art csodálatos grafikával ellátott mesélő memóriakártyája - az Alíz Csodaországban. Nemcsak emlékezni kell és megtalálni az adott kártya párját, de közben történeteket is ki kell találni. Anyukák-apukák, íme az első társas, amiben a gyerek simán le fog titeket alázni! Ára: 5 490 Ft

20132415.jpg

Hároméves kor körül jelenik meg a gyerekek játékában a hamisítatlan szerepjáték, ami kiemelten fontos a személyiségfejlődésben. A gyerek utánozni kezd, beleéli magát mások helyzetébe és eközben szivacsként tanul és tanul. A kisfiúk szerepjátékához elengedhetetlen egy garázs, ez a papírból felépíthető pedig szerintem ezerszer és még egyszer jobb, mint bármlyik műanyag társa. Ára: 3 730 Ft

20132416.jpg

Úgy illik, hogy a kislányoknak is ajánljunk hasonlót: a 3 éves tündérhercegnőknek egy Csodák Palotája dukál. Minimum. Ára: 3 730 Ft

20132417.jpg

A szerepjátékok közé tartozik a bábozás is. Otthon talán nincs lehetőség egy nagy fából készült bábszínház felállítására, de egy szépen kidolgozott, papírból készült színház akár egy kisebb asztalon is elfér, és remek szórakozást kínál kicsiknek és az őket figyelő nagyoknak is. Ára: 5 990 Ft

20132418.jpg

És mi lenne még inspirálóbb egy kölöknek, mintha nemcsak a hangját adhatja egy, a fantáziájában élő szereplőnek, de ő maga válhat azzá! Az Eco szuperhős jelmez azért remek választás, mert a gyerek teljesen beleélheti magát a fantáziavilágába, kötetlenül, szabadon. És ki ne akart volna legalább egyszer életében szuperhős lenni? Ára: 4 530 Ft

20132419.jpg

A kislányok három-négyéves korban már szívesen játszanak boltosat. Bevallom, az én egyik nagy kedvencem is ez volt anno. A barátnőmnek csodás mérlege is volt, amit folyton irigyeltem tőle - de ez a fából készült darab is jól jött volna anno nekem. Most itt a lehetőség, hogy a jelenleg 3 évesek örülhessenek neki a fa alatt. Ára: 4 800 Ft

20132420.jpg

Minden mama ismeri a homokból készült sütisütipogácsa ízét a játszótérről - de télen viszonylag ritkán töltjük ott az időt. Ha már be vagyunk zárva a lakásba, a Brio fa tűzhelyén azért a gyerek még továbbra is főzőcskézhet, süthet, így otthon sem leszünk kénytelenek nélkülözni az általa kitalált gasztrofinomságokat - ki tudja, lehet, hogy sok benne a vitamin? Ára: 11 330 Ft

20132421.jpg

Örök klasszikus, és nem győzzük hangsúlyozni, mennyire remek választás - még ha anyagilag húzósabb is - egy kislány számára egy igazi babaház! Éveken keresztül órák hosszát fog vele játszani a csemete, megdolgoztatja az agyát, a fantáziáját. Szívem szerint kötelező elemként írnám elő minden copfos fruska szobájába. Ennek a darabnak az ára: 17 800 Ft

20132422.jpg

Nincs az a négyéves kisasszony, aki ne lenne ekkorra oda az ékszerekért. Csatok, hajpántok, nyakláncok, karkötők - bármikor bármire hajlandóak érte a csajosodó csitrik. A Djeco csodaszép gyöngyfűző szettjei közül ilyentájt bármelyik jó választásnak bizonyulna, én most mégis ezt a részletgazdag, madaras készletet emelném ki. (Jelentem a kiskamaszom is oda van érte...) Ára: 4 990 Ft

20132423.jpg

Három-négyéves korban a gyerekek már csodaszépen tudnak színezni. Na jó, időnként még nem pont olyan értelemben csodaszépen, mint ahogy a felnőttek nagy része gondolná, de ez részletkérdés - és ne is vegyük el a kedvüket a hülye vonalakkal. Szóval szívesen színeznek, rajzolnak, egy 3 dimenziós kifestő pedig ezt az élményt tudja új szintre emelni. Párizs főbb jellegzetességei elevenednek meg ezen a darabon. Ára: 2 990 Ft

20132424.jpg

De ha valakit nagyon zavarna, ha a csemete átlépi a vonalakat, az ma már kaphat olyan színezőt is, aminek az anyaga segíti a gyereket a keretek között tartani. A madaras színezőnek például bársonyos háttere van, amin nem siklik a ceruza, nem fog a zsírkréta és a filctoll - így gyors sikerélményt adhat a kölöknek. Ára: 1 640 Ft

20132425.jpg

A kreatívkodás nálunk legalábbis másik nagyon fontos területe a ragasztgatás volt. Nohát, most már komplett kollázskészítő szettet is kaphat a lelkesen ragasztgató utód akár, amivel aztán csodálatosan szép képeket kreálhat anya-apa és az egész rokonság nagy örömére. A kollázskép készítő szett ára: 5 090 Ft

20132426.jpg

És arról se feledkezzünk meg, hogy egy négyéves gyerek bizony már egész jól követi a szabályokat is. Legalábbis egészen addig, míg nem a győzelme múlik a dolgon, akkor azért a szabályok kissé képlékennyé válnak azonmód. De ettől függetlenül társasjátékot minden négyévesnek! Ráadásul egy jó társas akár kooperációra is taníthat, mint ez , ahol az állatoknak kell segíteni biztonságba jutni - csapatban! Ára: 5 820 Ft

20132427.jpg

Következik a 4-6 éves és a 6 éves kor feletti korosztály, maradjatok velünk!

Szólj hozzá!

Címkék: játék gyerek ünnep szülő anya apa karácsony ajándék művészet kreativ társasjáték hellókarácsony dekor ötletparádé

A bejegyzés trackback címe:

http://gyermekszoba.blog.hu/api/trackback/id/tr105682005

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.