Gyerekszoba

A környezet, ami születésünktől körbevesz bennünket, nagyban befolyásolja, milyen lesz az ízlésünk, mi magunk milyenné válunk.

KOMMENTEK

CÍMKÉK

SK játékkonyhák

2008.12.18. 13:50 felhasznalo

Az ajándékajánlók ebben az időszakban szinte minden oldalon megjelennek, ami nagy segítség lehet azoknak, akiknek halvány lila dunsztja sincs, mit pakoljanak a fa alá Szenteste. Természetesen vannak olyanok is, akik viszont meg vannak győződve arról, hogy a játékboltok kínálatában – ugye, a mi esetünkben ez az igazán érdekes – kizárólag gagyi, felesleges cuccokat találni, nem mellesleg olyan drágán, hogy két anyja legyen annak, aki megveszi.

Jelen poszttal nekik szeretnénk kedveskedni, ezért bemutatunk két, saját kézzel is elkészíthető játékkonyhát.

Az első egy egyszerűbb típus, némi szépérzéket és varrástudományt igényel – ezért elsősorban az ügyes kezű anyukáknak jelenthet segítséget, míg a második már bonyolultabb, fúrást, faragást sem nélkülöző, apukáknak való darab.A filc alapra készült, igazán egyszerű konyha szabásmintája és anyagigénye letölthető a Balancing Everything blogról. De alapvetően a képek alapján is minden nehézség nélkül elkészíthető, további előnye pedig, hogy kézzel is megvarrhatjuk, valamint hogy kevés helyet igényel, és igazán mobilnak nevezhető.

Barkácsolni szerető apukák, ti pedig szemetek a következő konyhára vessétek! Bár semmiféle segédanyagot nem tudunk biztosítani az elkészítéséhez, nyilván lesznek olyanok, akiknek ez sem okoz gondot. Akinek pedig mégis, annak javaslom a kicsit csalós, de nagyon áthidalós megoldást: alapnak használjon egy kidobásra ítélt szekrénykét. A tűzhely kapcsolóit szekrényajtó gombokkal is helyettesíthetjük, a mosogató-tál ötlet pedig egyszerűen zseniális.

Ha valaki így a nagy karácsonyi rohanásban még talál időt rá, hogy megvalósítsa a fentiek alapján saját készítésű játékkonyháját, egyúttal készítsen róla fotót is, és küldje el nekünk! Valaki egy szépséges mesekönyvet kap fáradozásáért cserébe - tőlünk.

Forrás: Ohdeedoh

5 komment

Címkék: játék gyerek konyha szülő anya apa ajándék idea gyerekszoba hellókarácsony sk

A bejegyzés trackback címe:

https://gyermekszoba.blog.hu/api/trackback/id/tr10829755

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vkorsi 2008.12.18. 20:24:36

A mi sk konyhánk fele már kész, holnap elkészül az egész.
Majd megmutatom :)
A tál ötletet már én is láttam valahol, és nálunk is az lesz, sziloval rögzítve a munkalaphoz. és a tavasszal mozaik is kerül a munkapultra :), amikor az enyém is készül.

felhasznalo · http://gyermekszoba.blog.hu 2008.12.18. 20:43:41

Vkorsi, micsoda mázlista família vagytok! Várom majd a képet.:)

Livus 2008.12.19. 06:23:30

Juj, az első nagyon ötletes! Ha előbb látom, lehet, hogy ilyet készítünk a lányomnak.
De azért a mienk is jó lett. Küldök róla képet a címedre :-)))

vkorsi 2008.12.19. 11:52:38

Képet majd a két ünnep között, mert holnap elmegyünk síelni.
az a második álomszép. (most azon gondolkozom, hogy lehet, hogy ilyenre festem én is a mienket - festve még nincs, arra még nem volt idő -)

Dortje 2008.12.20. 22:52:14

Nagyon szépek! A barátnőmnél a konyha kartonból van, és filccel van rárajzolva az égő. Imádja a kiscsajszi :)
süti beállítások módosítása