Gyerekszoba

A környezet, ami születésünktől körbevesz bennünket, nagyban befolyásolja, milyen lesz az ízlésünk, mi magunk milyenné válunk.

FACEBOOK

KOMMENTEK

CÍMKÉK

Ház a fán

2009.03.10. 10:06 zaphodbb

Már egy előző posztban megemlítettem, hogy mennyire tetszenek nekem az úgynevezett „treehouse”-ok, ami annyit tesz, hogy ház a fán. Amerikában nagy divat ez: a kertbe a gyerekeknek faházat rakni a fára, akik ott bandázhatnak úgy, hogy otthon vannak, de mégsem teljesen szem előtt. Ezt a házat rakták át kreatív szülők a gyerek szobájába, hogy egyúttal ez legyen az ágyuk is. Sőt, amint azt a következő képeken látjuk, egy egész kertet hoztak be a szobába, a házban van ugye az ágya a kölöknek, a plafonról meg kerti fahinta lóg.

A dobogó olyan mint egy nagy terasz, és ami a pláne benne, hogy a padlóban tárolók vannak elrejtve. Itt könnyű betúrni a játékokat a tárolókba és rácsukni a fedelüket, máris rend van. Képek a hajtás után.

És ha még mindez nem elég, akkor csodáljátok meg a gyerek asztalt, ami elsőre sima asztalnak tűnik, ám ha felhajtjuk, akkor egy mágneses tábla válik belőle.

Elképesztő, kreatív, beleszeretős. A szoba minden mozzanata stimmel mindennel, a ház és a hinta, még a fát is gyönyörűen megcsinálták, egyszóval az egész úgy, ahogy van: tökéletes.

Forrás: Kidtropolis

10 komment

Címkék: design gyerek galéria alvás praktikus rend kreativ fal idea fiú játszóház ágy gyerekszoba dekor emeleteságy kuckó

A bejegyzés trackback címe:

https://gyermekszoba.blog.hu/api/trackback/id/tr47986264

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zsupy 2009.03.10. 10:22:00

nekem lesz ilyenem!

Vacskamati4 · http://vacskakucko.blogspot.com/ 2009.03.10. 10:40:22

Állati jó! Csak az a kár, hogy a nappalinkba se férne be, nemhogy a gyerekszobába.. :S

CsöppkeCsillus 2009.03.10. 11:37:17

Ez tényleg állatijóóó! :)

zaphodbb · http://gyermekszoba.blog.hu 2009.03.10. 11:56:28

zsupy: sk otthon összehozod? mindenképpen küldj képet a végeredményről!:)

Vacskamati: no igen, nálunk is kb. ekkora az egész lakás, mint ez a gyerekszoba:D

Krizzta · http://krizzta.blog.hu/ 2009.03.10. 12:38:48

elsőre tetszett, másodikra belegondoltam, hogy akkor a kölök egész nap bent lenne a szobában, és nem menne az igazi kertbe... inkább nem... max. régi bérházban, ahol belmagasság, szobaméret is adott, és többet kell utazni zöldért...

Kismoly 2009.03.10. 15:06:25

Óóó, de szeretnék ilyen szobát...magamnak :)

eloszto · http://eloszto.hu 2009.03.10. 15:54:02

Ehhez még gyereknek se kell lenni :)

Dortje 2009.03.10. 18:54:48

Ez a szoba álomszép! Persze a mi lakásunk is beleférne ebbe a szobába.
Ezt a szobát nevezném a múltkori - milyen szobát szeretnénk, ha rengeteg pénzünk lenne - poszthoz. Mert viszont tök ciki egy 18 éves nagykamasznak....

roy.batty 2009.03.11. 23:43:19

nagyon fasza, de ablakból nem sok jutott a szerencsétlen gyerkőcnek. Én a helyében maradnék az udvaron.

casanostra 2013.01.13. 18:26:22

Nagyon ötletes, ami bárhogy variálható,(kisebb nagyobb, kint, bent) Mi is ezzel foglalkozunk.
www.hazafan.hu
www.facebook.com/Hazafan?ref=hl