Gyerekszoba

A környezet, ami születésünktől körbevesz bennünket, nagyban befolyásolja, milyen lesz az ízlésünk, mi magunk milyenné válunk.

KOMMENTEK

CÍMKÉK

Legyetek jótékonyak!

2009.05.11. 09:52 felhasznalo

A cím lehetne az is, hogy vegyetek jótékonyat, csak sajnos, pont tőlük nem lehet, mert csak Amerikába szállítanak, de a lényeg úgyis most következik: létezik egy szervezet, a Ten Thousand Villages, amely álomszép kézműves termékeket kínál. Ez mondjuk, önmagában nem feltétlenül lenne izgalmas, hiszen – mint az a blogon is láthatjátok – akad azért hasonló vállalkozás.

Ámde a mi általunk emlegetett szervezet mégis példaértékű feladatot lát el, hiszen Ázsia, Afrika, Latin-Amerika és a Közel-Kelet, hátrányos helyzetben élő kézműveseinek remekeit árusítja, mégpedig úgy, hogy még a nemzetközi Fair Trade Egyesület is tagjai közé fogadta. Az amúgy munka nélkül tengődő kézművesekkel ugyanis tisztességes megállapodás keretein belül működnek együtt, a kézművesek remekelnek, a népművészeti elemeket is felvonultató remekeket pedig a szervezet értékesíti, a bevételből pedig nemcsak rendes pénzt kapnak az alkotók, de még egyéb támogatásra is futja: egészségügyi, oktatási, élelmezési és lakhatási célokra is költenek. Mindezt nonprofit keretek között.

Érdemes körbenézni egyébként a honlapjukon, csodaszép dolgokat találni. Egyik kedvencem a halacskás mobil, de a kézzel festett sárkányokat is szívesen elfogadnám – úgyis nemsokára sárkányreptető szezon lesz, és rohanhatnánk a gyerekkel a Normafánál.

A linkért köszönet Brunellának.

Forrás: Ten Tousand Villages

 

Szólj hozzá!

Címkék: játék gyerek baba kert úton idea ágy gyerekszoba kiságy csecsebecse

A bejegyzés trackback címe:

https://gyermekszoba.blog.hu/api/trackback/id/tr561109970

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása