Nem tudom, más hogy van vele, én szerettem és élvezettel olvastam Gulliver utazásainak történetét. Legjobban ugyan a Lovak Szigete tetszett, de azért a lilliputiak között játszódó rész is mulattató volt.És őszintén szólva megértem én az apró termetű embereket: valószínűleg mi is hasonlóképpen pánikba esnénk egy hatalmas, mondjuk felhőkarcoló méretű ember láttán.
És ne feledjük, hogy lilliputiak márpedig vannak. Elég, ha a gyerekeinkre gondolunk, akiknek minden, ami felnőttekkel kapcsolatos, hatalmas. Egész más 100 centivel alacsonyabbról szemlélni a világot.
Úgyhogy jár a gyerekeknek egy lekötözött Gulliver simán - ha már anyát és apát nem lehet így vasra verni. És pár felnőtt volt olyan kedves, hogy meg is adta a kölköknek, ami jár: erről bárki megbizonyosodhat, aki a spanyol Valenciában ellátogat a Parque Gulliver-be.
Három ember nevéhez fűződik ez az ötletes - bár minden bizonnyal nem igazán EU kompatibilis -, 1990-ben épült park: az építész Rafael Rivera, Manolo Martin, művészember és Sento, a tervező munkáját láthatjátok a képeken.
Meg persze Gullivert és a szerte heverő tárgyait: ott a kalapja, a kardja, a fél pár cipője. A kalap kisházként várja a gyerekeket, a cipőbe is be lehet mászni, de a legnagyobb durranás maga Gulliver, akinek teste számos csúszdává, mászófallá, lépcsővé és búvóhellyé alakult a kreatív készítők fejében.
Forrás: Playscapes blog
KOMMENTEK