Gyerekszoba

A környezet, ami születésünktől körbevesz bennünket, nagyban befolyásolja, milyen lesz az ízlésünk, mi magunk milyenné válunk.

KOMMENTEK

CÍMKÉK

A kuckó (is) az utcán hever

2010.03.26. 14:24 felhasznalo

Tavaly már felhívtuk a figyelmet egyik posztunkkal arra, hogy bizony, sokszor egy remek játék alapanyaga hever előttünk az utca porában. Ez most ismét bizonyságot nyert, és biztos vagyok benne, hogy erről Titeket is meggyőzünk teljes egészében.

Mert amit a Stitch/Craft blogon kiposztolt Holly Ramer, az több, mint zseniális, kreatív és ötletes. Nem találok rá igazán szavakat, csak bámulom a képeket leesett állal.

Holly a kisfiának készített férje segítségével egy fantasztikus fakuckót - babaháznak csak azért nem akarnám nevezni, mert hát mégsem ház ez, inkább amolyan erődrendszer, amit sok gyerek megálmodik magának fejben a kertbe. Aztán általában csak álom marad a dolog.

Szóval, a férje szerzett pár vastagabb ágat és néhány vékonyabb gallyat, és indulhatott a barkácsolás. Besegített Holly apósa is, neki köszönhető, hogy a faszeletek egyforma vastagságúak lettek.

A létrák is igazán remek ötletből születtek: nyalóka pálcikákat ragasztottak hozzá az apró zsinórokhoz. Egyedül a bútorok és a figurák nem sk készítésűek, de ez mit sem von le az egész értékéből. És itt szeretném megjegyezni, hogy a Tesz-Vesz városból ismert cica nekem is kell!

 

Forrás: Stitch/Crafty

1 komment

Címkék: gyerek szülő anya apa kreativ idea öko fiú recycle sk babaház

A bejegyzés trackback címe:

https://gyermekszoba.blog.hu/api/trackback/id/tr821870534

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Saringer 2010.03.29. 11:05:03

Nagyon ötletes, tetszetős és hasznos játék.
süti beállítások módosítása