Kedves Internetező gyerekek, képzeljétek el, hogy voltak idők, amikor nem volt internet és benne flash-játékok! Megvan? Szörnyű, mi? Na, épp ezért képzeljétek el, hogy ebben a világban azért vannak kvarcjátékok. Aki nem tudja, miről beszélek, vagy már csak nagyon halványan emlékszik rá, az kérdezzen rá valamely közelében tartózkodó középkorúnak mondható ismerősénél. Vagy olvasson tovább…

A kvarcjátékok tulajdonképpen a kézi konzoljátékok nagyon egyszerű ősei. És ez az egyszerűség mind a játék megjelenésre, mind a játékmenetre egyaránt értendő. Jobbára reflexfejlesztő kapd el-lődd le-kerüld ki a pixelt algoritmus körül forgott a dramaturgia, valami analóg szintetizátort mímelő 5 hangjegyű kísérőzenével a háttérben.

A megjelenítés természetesen jobbára egyszínű volt, de a grafika ezen felül is erős kihívásokkal küzdött. Szóval a képzelőerő ezeknél a játékoknál még mindig aktív hézagkitöltő szereppel bírt, ha nem is olyan hangsúlyosan, mint egy kupac fakockánál. De a 80-as évek elején még ezek a most már primitívnek mondható játékok is ritkaságszámba mentek, és hatékony népszerűség-felhajtó tényezőként hatottak.

Főleg a komolyabb megjelenésű, nagyobb kijelzőjű, némiképp elágazó történetvezetésű játékokért álltak sorba szünetenként a kisdobosok és úttörők. Ilyen volt például a Western Bar, ami már a kinyitható kivitelével is tiszteletet parancsolt. Maga a játék az akkori technikai szinten tökéletes westernfilm hangulatot árasztott, hozva az összes klisét a gépzongora hangzással egyetemben. Ráadásul több fejezetre és bónuszpályára volt bontva a történet, ami szintén ritkaságszámba ment.

Persze mindenkinek megvolt a kedvence, netán a sajátja, amit aztán pont akkor unt meg amikor a piacon megjelentek a hasonlóan nagysikerű tetriszek.