Boldog tudatlaságom idején, idestova nyolc éve már, szent esküvéssel fogadtam, hogy csak a testemen keresztül - de leginkább ott sem - jöhetnek majd Barbie babák az otthonunkba. Mi több, gyerekcsatornákat sem nézünk, minek is, hiszen egész nap Bezzeganyaként kötöm le a kölköt izgalmasnál izgalmasabb dolgokkal, miközben a háztartás szófogadóan átmegy önintézőbe.
Az pedig kvázianya-koromban természetes volt, hogy az én gyerekem ugyan be nem fogja tenni a lábát holmi gyorsétterembe. Magamban méla undorral könyveltem el, hogy léteznek olyan megátalkodott anyák, akik ezeknek az elveknek fittyet hányva nevelik a kölköket bele a vakvilágba, képesek sültkrumplin és ketchupon tartani az aprónépet. Néztem őket megvetően - jól odaláttam, a szomszéd asztalnál viháncoltak - , miközben hatalmas adag hamburgert toltam az arcomba - akkoriban felmentésem volt, hiszen kívántam, bárki láthatta is rajtam, a záróvonalak jócskán kitolódtak...
A bezzeganyaságra törekvésem az elmúlt évek alatt köddé foszlott, no persze nem egyszerre, komoly küzdelem volt feladni a leginkább gyötrő részét. A lányaimnak jónéhány Barbie babájuk van - megjegyzem, nem tőlem kapták -, és időnként hálát adok, hogy léteznek gyorsan belőhető mesefilmek. A gyorséttermek - nos, igen: a legtöbb amit ezügyben felmutathatok, hogy kizárólag a sült krumplit szeretik, hamburgert bottal sem piszkálnának.
Hogy ezt a több részes ülő-, illetve hencsergőalkalmatosságot piszkálnák-e, nem tudhatom, ugyanis inkább egy 100 darabos Barbie baba-kommandó masírozzon végig a nappalimon, mint, hogy ilyen förtelmet beengedjek - akár ágy formájában is.
Őszintén, Bezzegek és Kevésbé Bezzegek: Ti beengednétek?
Forrás: Cool sofa
KOMMENTEK