Gyerekszoba

A környezet, ami születésünktől körbevesz bennünket, nagyban befolyásolja, milyen lesz az ízlésünk, mi magunk milyenné válunk.

FACEBOOK

KOMMENTEK

CÍMKÉK

Karácsonyi képeskönyvek

2010.12.14. 19:56 hanna

Olyan sok szép kisgyerekeknek szóló képeskönyv került idén ősszel a boltokba, hogy csak úgy kapkodja az ember a fejét, mit is tegyen a kosárba. Ilyenkor jól jön, ha több gyerekünk is van, mert igazolással vásárolhatunk meg több könyvnyalánkságot. Komolyra fordítva a szót: valójában nagyon is örvendetes ez a nagy kínálat, mert így sokféle gyerek és sokféle szülő megtalálja azt, ami igazán neki való.  Az itt következő könyveket pedig úgy próbáltam sorba rendezni, hogy a legkisebbeknek szólótól haladok a nagyobbaknak szóló, hosszabb történetek felé.

Nagyon rövid képeskönyvek Jutta Bauer Emma sorozatának darabjai. A képi világra jellemző, hogy Jutta Bauer könnyed, pár vonalas grafikái egy-egy vonallal olyan jellemző mozdulatokat fejeznek ki, amik sok mindent magukba sűrítenek egy-egy helyzetről. Pár visszafogott színnel színez, a lapokon Emma gömbölyded teste a pöttyös nadrágban nagy labdaként pattog végig. A magyar kiadás szép, a keménylapos, lekerekített kivitel nagyon kellemes.

A versről azért nehéz mit mondani, mert egyrészt ebben a korban úgyis a kisgyerek kérdez, mutogat, a maga képére formálja a mesét. Másrészt a német vers sem zene a fülnek. Annyit mondhatok, hogy - talán - a magyar sem rosszabb. Írjunk hozzá jobbat, ha tudunk, mert a képek megérdemlik. Apró kis gegek dobják fel az oldalakat: az éneklésnél utalás a macskazenére, a cipőknél a szülők cipőjébe is hoz ajándékot a Mikulás, az Emmás mézeskalács készítése, ahogy Emma megrémül a Mikulástól, de a legjobb, ahogy Emma kedvenc macija csalódottan és féltékenyen nézi a karácsonyi új plüssállatot.

Legkisebbeknek szóló karácsonyos könyvből mindenesetre nem tudnék hasonlóan szépet mondani. Talán A vakond és a kisegér karácsonya. De egyszer még a Vakondot is meg lehet unni, ugye?

A róka zoknija és a Mackó levelei Julia Donaldson és Axel Scheffler kis lapozói. A groteszk-aranyos képi világ a Graffalóból lehet ismerős, azt is ugyanez a szerzőpáros alkotta. Nagyon egyszerű történet mindkettő, a művészi képeken van a hangsúly - még egy olyan, kis kezekbe való keménylapos lapozó, ami nem bugyuta versikékkel és rettenetes illusztrációkkal van tele, ugyanis éppen a legkisebbeknek való keménylapos könyvek között a legkevesebb a szép kivitelű. Ráadásul minden oldalon kis ablakocska mögé el van rejtve egy-egy levél illetve egy-egy ruhadarab, amit összekeresgélnek a hősök és az olvasók.

A kevés szöveggel, sok képpel operáló képeskönyvek közé tartozik Kőszeghy Csilla első könyve, a Bumburi a városban. Az illusztrátor-szerző műve egyszerre böngésző és mese, minimál utazó-kalandregény, a végén a (jóleső) feszültséget feloldó hazatalálással és öleléssel.

Bumburi egy bumfordi kiskutya, akit gazdája, Lili, szó nélkül otthon hagyna vidéki házukban, amikor reggel indul az iskolába. De ő ezt nem hagyja annyiban, utána ered, azonban a nagyvárosban csak ide-oda tévelyeg, az eleinte izgalmas kalandok egyre kaotikusabbak és felkavaróbbak, míg végül egy buszmegállóban pityereg - szerencsére éppen abban, ahol Lili száll fel a buszra. Így aztán együtt utaznak haza. 

A legfontosabb, hogy az önállóságot ölelés, az izgalmat biztonság követi. Mindeközben a rajzos oldalakon, az utazóregénységnek köszönhetően, mindig más helyszínre csöppenünk, így végigböngészhetünk sok-sok, a gyerekek számára érdekes helyet, úgy mint tanyasi állatok, város, állatkert, bolt, vidámpark, kikötő. Így a könyv azoknak a gyerekeknek is érdekes, akik inkább a történeteket szeretik, és azoknak is, akik inkább csak a képeket nézegetik és keresik az ismerős tárgyakat.

Nálunk a családban és szűkebb környezetemben is Maszat a sláger. Nagyon jók a történetek (Berg Judit): egyszerűek, de mindig van bennük esemény, valami, ami úgy mindennapi, hogy egy kisgyereknek mégsem az. Ilyen volt a házépítés, a madáretetés, ilyen most az áramszünet és a jól ismert alszik a, alszik a, alszik a (szívben az aggodalom).

A nyelvezete is ugyanilyen letisztult, rövid, érthető, semmi gügyögés, semmi sallang, jó olvasni - és fel lehet olvasni egy az egyben, másféltől négy éves korig biztosan. A rajzok részletei pedig otthonossá teszik a könyvet: a szétdobált, bumfordi állatok, a hullámzó szőnyeg, a bebújás az autós pizsamába, az az agócsíriszes gyereknyújtózkodás, gyerekmozdulatok és gyerekérdeklődés. Sikerült egy mai, de nem túlcsavart, szerethető kisgyerek-sorozatot csinálni, aminek a középpontjában nem a konfliktusok, nem az ismeretterjesztés, a didaxis, hanem egyszerűen csak a játék és a rácsodálkozás áll. Amiben Maszat egyéniség és minden gyerek egyszerre - mint Boribon vagy Liza.

Rofusz Kinga írta és rajzolta a Csodaceruza új mesesorozatát, a Samut, amely kétségtelenül kiemelkedik mind vizuális világában, mind egyszerű, de lényegre törő, okos, "cukrozatlan" történetvezetésével és stílusával. A kisgyerek szempontjából látott felnőttvilág megnő, és a gyerek csalódásai, örömei, az érzelmek kerülnek előtérbe - szerencsés módon nem direkt módon, hanem a cselekmény és a figurák tettei és a kifejező rajzok segítségével.

Samu egy kisnyuszi, akinek sajnos hétvégén is nagyon elfoglaltak a szülei, tévéznek és főznek, és ráadásul egy bosszantó kishúga is van, aki folyton azt akarja csinálni, mint ő. Hogy a helyzet még katasztrofálisabb legyen, az eső is esik. Ugye ismerős a helyzet? Nyavalygás, tipródás - mindez pontosan, hajszálnyi szükséges humorral. Végül jóra fordulnak a dolgok: egyszer minden tévéműsor véget ér és minden ebéd elkészül, ráadásul nincs is jobb, mint esőben sétálni, főleg, ha a szülők is rávehetőek.

Addig pedig gyönyörű képekben kísérhetjük a kisnyuszit a lakásban, hintaló és fotel, kéredzkedés és egymás-kezéből-játék-kitépés között. Az oldalak nagyon levegősek, csak pár hangsúlyos tárgy és Samu illusztrálja a szöveget. Helyet hagy a képzeletnek. Ami pedig a legjobb ajánló, amikor először meséltem otthon, ahogy becsuktam, azt kérte Lea: most még egyszer ugyanezt!

Szintén az óvodás korosztálynak szól Bartos Erika új Bogyó és Babócája, a Bogyó és Babóca süteményei. Őket nem kell senkinek bemutatni, ugyanazt a kedves mesevilágot kapjuk, mint mindig, a gyerekek két mesélés után fejből fogják fújni, úgyhogy önálló elfoglaltságnak is alkalmas. Az idényszerű mézeskalács-sütés ideális kísérője.

Ha már az Egmont Kiadó is kortárs magyar szépirodalmi szerzővel és illusztrátorral rukkol elő, akkor tagadhatatlan: valami változik a magyar gyerekkönyv-piacon. Miklya Luzsányi Mónika és Szalma Edit közös meséskönyve a Zoknimanó karácsonya. A Miklya családot nem kell bemutatni, nemrég még havonta olvashattuk őket a Dörmögőben, de számos önálló kötettel is rendelkeznek (és Miklya Luzsányi Mónikát mint felnőtt szerzőt is mindenkinek melegen ajánlom, gyomorszorító novellákat ír).

A Zoknimanó története, stílusa és festői világa az én fejemben Paulovkin Boglárka két kis meséskönyvével kapcsolódott össze, erős hangsúlyokkal, gyerekszempontból megírt rövid mese, melyben a hétköznapokba belopakodik egy kis varázslat. Jelen esetben szegény rendetlen Soma mellé a Zoknimanó, azaz Mikula, aki északról származik, és fél pár zoknikat gyűjt. Csakhogy karácsonykor nem tudja visszaadni, mert nálunk nem szokás zokniban adni ajándékot. Még szerencse, hogy Soma segít.

Szalma Edit gömbölyű, groteszk figurái, a képbe itt-ott belógó játékok, a fényképszerű itt-ott levágott, ferde kompozíció, mozgalmas képei nagyon jól mennek a vidám sztorihoz. Kiváló és nem szokványos karácsonyi mese: legfőképp azoknak, akik kicsit másra vágynak, mint a mézeskalács-feldíszítjük a fát-nagy ebédet csapunk-ajándékozunk sztorik.

Szegedi Katalin Lenkájában minden összeállt: a mintázatok (ott a szegedi-katis piros csíkos harisnya, piros kockás anyag, de soha jobban még nem simult képekbe, ezekbe a fehér-szürke-piros színekbe), a figurák (gömbölyűek, de minden mozdulatuk kecses - mert nem attól lesz valami kecses, hogy vékony), a színek (erősek, de kevesen vannak - ettől még erősebbek), a kollázstechnika, a látható anyagok, az elbeszélői hitelesség. Végtelenszer olvasható-nézhető.

A rajzok és a szöveg tele vannak apróságokkal, kis utalásokkal, végigvonuló motívumokkal. Egyenes vonalú, szépen építkező mese a Lenkáé: a kislány elindul szerencsét próbálni, háromszor megpróbálja magát, és végül megtalálja a barátját. Így amire hazaér, megleli a boldogságát és önmagát.

A mesei történet végtelenül természetesen íródik bele a kortalan mindennapokba az ugróiskolával, karikával, labdával, a malaccal, amit Lenka hurcol magával. Úgy kortárs, hogy nincs benne semmi technika és technikás. A mese nyelve pedig olyan, mintha minden mondatot, minden szót megmértek volna benne, mielőtt a helyére került volna: míves, kimunkált, letisztult nyelv, nincsenek benne fölösleges futamok, minden epizódnak helye és értelme van az egész folyamatban, mély gyerekismeretről árulkodik és nem értékel.

A gyerekek nem rosszak vagy jók, csak ilyenek. Nem magyarázzák a viselkedésüket, ahogy Lenka sem a magáét. ("Csak úgy. Folyton rajzolok.", mondja Lenka Palkónak, és még a vállát is megvonja, hogy igazibb legyen a helyzet, amikor az megkérdezi, honnan tud ilyen szépen rajzolni. Nem magyarázza magát, nem mondja, hogy egyedül van. Ilyen, és kész, a többi ránk marad. A gyerekek amúgy sem magyarázzák magukban a történetet, hanem éppen annak folyásából és hangulatából, amit a nyelve teremt meg, érzik.) Ahogy a válogatott, de cseppet sem mesterkélt, finom, hangulatteremtő szavak is a helyükön vannak.

A kis ló kalandjai ismerős és mégis újszerű mesetípust honosítanak meg az óvodáskorúaknak, kisiskolásoknak szóló meséskönyvek között: leírt fejből-mesék. Menyhért Anna, a szerző, ugyanis megőrzi a fejből-mese szituációját, az esetleges és mégis belénk ivódott mesestruktúrák irányította elbeszélésmódot. A gyerek és a szülő együtt formálja a történetet.

Tomi ötletei inkább a belső vágyaiból és félelmeiből fakadnak, a mesélő anya ezeket a meseelemekben megjelenő irracionális érzéseket illeszti, simítgatja bele a történetbe, és közben ő maga is fontos felismerésekre jut. Az olvasó egyszerre élhet át egy tündérmesét - mert a mesék maguk azok -, és láthatja a saját valóságának a tükörképét a fejből-mese helyzetében, sőt, akár bátorságot is meríthet a saját meséléshez. Fejből-mese egyszerűen minden gyereknek kell, ők maguk is folyamatosan fejből mesélnek maguknak, mesehelyzetekben élik-játsszák az életük egy jelentős részét ebben a 3-4-5 éves korban.

A kis ló kalandjai ennek is hiteles és sokszor mulatságos krónikája. Mindkét  most megjelent kötetben (és jönnek a folytatások) három rövid, könnyen olvasható mese található. Nagy betűkkel szedték a szöveget, minden páros oldalon Balogh Andrea tiszta vonalvezetésű, kissé ikonszerű illusztráció állnak, így kezdő olvasóknak is melegen ajánlom a köteteket. Maguk a mesék nagyon egyszerű vonalvezetésűek: egy-egy apró történés köré csoportosulnak: a kis ló először is otthagyja a szüleit, hogy a tündérekhez költözzön, mert ott sokkal jobb - meg mert olyan jó a mesében, veszélytelenül átélni ezt a függetlenedési folyamatot. Egy almafát talál, rajta finom almákkal, a tündérek meg őt, aki az almáikat csemegézi - és persze befogadják. Itt aztán számos kaland esik meg vele, hogy aztán végül hazatérjen.

Agócs Írisz Tandori medvéire készült medvés rajzai már jó ideje keringenek kiállításokon és a neten, a művész blogjáról elcsámborogva. Végül könyv is lett belőle, a sokszor kiadott Medvék minden mennyiségben, amit olyan grafikusok illusztráltak korábban, mint Réber László vagy Hegedűs István, sőt, egyszer maga Tandori Dezső is. 

A versekről csak szuperlatívuszokban lehet beszélni. Tandorinál eleve nincsenek határvonalak, ilyesmik, hogy valóság meg fikció, élő és élettelen, ezeknek nincs értelme, ugyanígy a gyerek- és felnőtt költészete is szétválaszthatatlan. Ezek úgy gyerekversek, hogy Tandori lényének gyermeki oldala, az az evidencia, amivel a medvéket élőlénynek tekinti, társnak, az a gyerekeknek is sajátja. Ugyanígy felnőtt versek is, mert ezek a medvék éppen úgy élnek és gondolkodnak, mint minden gondolkodó ember - mindenki, akit a lét érdekel. A medvés versek mellett pedig ott vannak Agócs Írisz medvéi, akiknek minden foltja és kézmozdulata ugyanebben a kérdező-létező állapotban leledzik. Gyönyörű és mély kötet.

Különleges képeskönyv Hervé Tullet, a francia kortárs képzőművész kötete, a Pötty Könyv. Különleges, mert nemcsak passzív mesehallgatásra alkalmas, de aktivitásra is ösztönöz, hiszen a könyv nemcsak mese, de játék is egyben. Ahol a gyerek az illúzió ízére érezhet rá, úgy hogy közben kicsit sem érzi magát becsapottnak.

A könyvben a pöttyök változó színekben, méretekben és mennyiségben foglalják el az oldalakat, Tullet pedig varázslatos instrukciókkal látja el a kis olvasót: tapsolj, fújj rá, rázd meg a könyvet, stb. Minden akció a könyv következő lapjain láthatók szerint reakciót vált ki - és itt az illúzió, hiszen dehogyis -, a pöttyök hol jobbra, hol balra csúszkálnak, hol megnőnek, hol összemennek, hol többen lesznek, hol pedig kevesebben.

A gyerek persze pontosan tudja, hogy a könyv lapjain látható képek statikusak, nem attól változnak, hogy ő éppen mit tesz, mégis varázsnak éli meg, főképp, hogy a könyv hátulról-előre is végigmesélhető. Kicsit olyan, mint annak idején a kamaszok kedvence, a Kaland, Játék, Kockázat könyvek - csak itt a kicsiknek, többszörös választási lehetőség nélkül.

Dezső Andrea Mamuska című könyve nemcsak témája miatt rendhagyó. A New Yorkban élő illusztrátor mesekönyvét - melyet ő is írt - eredetileg angolul adták ki, majd Szabó T. Anna fordításával jelent meg nálunk. Finom szöveg, érdekes történet, rendhagyó grafikák jellemzik a könyvet.

A kötet rövid történeteinek főszereplője egy kislány, aki nemrégiben veszthette el nagymamáját. A veszteség felett gyermeki eszközökkel próbál felülkerekedni, különféle emlékekkel dolgozza fel Mamuska hiányát. És ahogy az minden gyerek esetében szinte várható, ezek során nagy szerepet kap a fantáziája - mamája nem kis ijedtségére -, nemcsak valós emlékeket mesél anyukájának, hanem olyanokat is, amelyek csak az ő fejéből pattantak ki. Így kerekedik mese az árvízről, a férjvásárról, a nagymama kertjéről, és persze, a nagymama haláláról is. És amikor az édesanyja szembesíti a valósággal, a kislány ismét a fantáziában talál menedéket: Dadi és Jaji, a két kitalált jóbarát személyében.

A Mamuska olyan természetességgel mesél fájdalomról és elmúlásról, keserédes emlékekről, gyógyulásról, ahogy azt a gyerekek valóban átélhetik. Dezső Andrea meséjéből akkor is észrevehető, hogy az életből merített, ha ezt külön nem árulja el senki. A fekete-fehér illusztrációk kedvesen bumfordiak, részlet gazdagok, régi képeslapok hangulatát idézik, többféle technika ötvöződik bennük. Hogy nem színesek a képek, senkit se tartson attól vissza, hogy ezzel a kötettel lepje meg a gyereket karácsonyra: nem kell mindig mindent készen kapniuk, a kétpólusú világkép nagyon is az övék, a színeket pedig bízzuk csak a kicsik fantáziájára.

Verses-mondókás könyvként álljon itt Varró Dániel új kötete, az  Akinek a lába hatos. Korszerű mondókák ezek, modern gyerekeknek, hiszen van bennük tévé távirányító, számítógép billentyűzet, kombidressz és csónaknyak, és persze a lassacskán elmaradhatatlan lájkolás is.

Bár szerintem a mondókák egy része inkább szól felnőtteknek, mintsem kisbabáknak – időnként irónikus, gunyoros a hangnem egy cseppet, érezhető, hogy a szülői feladatokkal még egy kortárs költő ember sem birkózik meg játszi könnyedséggel. De pont ettől annyira emberi és vicces: már a magzatnak is mondhatunk belőle egy-egy versikét, mikor még odabent kucorog vagy az ultrahangon nem hajlandó megmutatni, mije van.

Ahogy az minden jó mondókáskönyvhöz illik, a versikékhez instrukciók is tartoznak, amelyek szintén élcelődös, finom humorral lettek megfogalmazva. Minden alkalomra és apropóra találhatunk benne mondókát: elfoglalt kisbabáknak, nevelő célzatú dögönyözéshez, lábpuszilgatáshoz, számítógép mellől nyugtatgatáshoz, és arra az esetre is, ha végképp nem bírnánk magunkkal. A humoros, bár olykor döccenős rímekkel operáló verseket Maros Krisztina élénk, plasztikus és elbűvölő, olykor egész oldalas, máskor a másik oldalra is játékosan átnyúló illusztrációi egészítik ki.

Rufusz Rafael a Lámpalánnyal való ismeretsége óta már nem szenved az alvásproblémáktól, ám mióta testvére született, akad más gondja: étvágytalan és étkedvetlen. Legyen a tányérján egy sima szalámis szendvics, vagy a gyerekek örök és kollektív ellensége, a fűízű, sőt, pitypangízű, rettenetes spenót, esetleg valami ismeretlen izé és neadjisten nyers zöldségféle, Rufusz Rafael csak unottan ül felette. Esetleg kóstolás nélkül is kijelenti, ez neki bizony egész biztosan nem kell, szó se lehet róla. Épp csak azt nem teszi hozzá, hogy FÚJ. Nem is értem, miért. Illetve sejtem. Azért, mert mielőtt még hozzátehetné, örök barátja Bögreúr, aki még a mandulaműtétjére is vele tart, sőt a vendégségbe is elkíséri, közbelép. Mégpedig mindig egy idevágó mesével. És mire vége a mesének, csodák csodájára a spenót is túrórudi ízűvé válik, a szalámis szendvics is elfogy a tányérról, sőt, még a zöldségek sem tűnnek annyira törpenyúlnak valónak.

Finy Petra mesekönyvének, a Bögreúr meséinek koncepciója merész elgondolás volt, meséket írt a mesébe. Ezzel akár el is ronthatta volna a kötetet, de szerencsére biztos kézzel és jó arányérzékkel kalauzolja el a rosszevőket az egészséges étkezés birodalmában. Mert a könyv nyilvánvalóan tanítani is akar, nincs olyan gyereknél tapasztalható, alapvető étkezi probléma, amit a könyvben ki ne veséznének. De nem ám amúgy szájbarágós módon, amikor a szülő unszolva győzködi a gyereket, csak frappánsan, humorral és türelemmel, túlmagyarázások nélkül, ráhagyva a gyerekre a döntést. A történetek épp annyira hosszúak csak, hogy akár a terítés közben is elmesélhessük a gyereknek, és mire elé kerül az ebéd, talán kisebb ellenállással emeli fel a kanalát.

A mese keretét Gyöngyösi Adrienn élénk színű, harmonikus, letisztult képei adják meg. Az illusztrációk humorát többek között az is adja, hogy a könyvben időnként pont úgy játszogatnak el a képek a szöveggel, ahogy rosszevő gyerek a szülő idegeivel.

Az utolsó egy kis kötet, illetve inkább füzetke: Horváth Mónika Manka könyve a Cerkabella kiadótól. A könyv elsősorban azoknak a gyerekeknek érdekes, akiknek Manka babájuk van, ugyanis a Mankák egy napjáról olvashatunk benne. A világos, pasztelszínű, mintás oldalakat kivágások, varrások, rátétek díszítik. Minden oldal kicsit más árnyalat, mindegyiken egy-egy mondat visz tovább, egy-egy szituációban látjuk a Mankákat, akik felkelnek, vendégeskednek, ebédelnek, játszanak.

A végén talán nem is kellett volna odaírni, hogy a legjobb dolog a barátság, az ekkora gyerekek még az efféle absztrakt tanulságokat nem is igen értik, meg aztán ki is derül a könyvből. Elsősorban olyan kislányoknak ajánlom, akik szeretik ez egyszerű, nyugis, bájos történeteket. A könyv előnye, hogy kicsi és könnyen lapozgatható, útitársnak is jó.

Szólj hozzá!

Címkék: könyv gyerek ünnep ajándék polc könyvespolc hellókarácsony

A bejegyzés trackback címe:

https://gyermekszoba.blog.hu/api/trackback/id/tr822502211

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.