Gyerekszoba

A környezet, ami születésünktől körbevesz bennünket, nagyban befolyásolja, milyen lesz az ízlésünk, mi magunk milyenné válunk.

KOMMENTEK

CÍMKÉK

Saját készítésű kisház - 2. rész

2012.11.29. 14:45 Szalai Juli

Nagyszabású terveimről már meséltem az 1. részben, azóta elkészültem a tervekkel, bevásároltam, kúszik felfelé szépen a hozzávalók listájának forintosított összege. Nagy híve vagyok egyébként az újrahasznosításnak és kicsit rosszul is érzem magam, de nem volt itthon ágyneműhuzaton kívül ekkora szabadon felhasználható anyag. Az ágyneműhuzatban meg az ágynemű van, azt nem hagyhatom csak úgy pőrén.

A következő képeken a kisház terveit láthatjátok, többé kevésbé a megvalósításnak megfelelő állapotban. Az apró részekkel nem bajlódtam sokat, elég lesz majd azokat a varrógép talpa alatt cizellálni.

2012-11-27_latvany11-480.jpg

A ház fő anyag egy vastag drapp vászon, amiből sajnos az anyag 140-es szélessége miatt kénytelen voltam 4 métert venni, mert másként nem jöttek volna ki a 72 cm magas oldalfalak. Az ablakokat és az ajtót vékonyabb, pöttyös anyagokkal fogom keretezni, a tető pedig az IKEA Annbeth névre hallgató csíkos vászna lesz. A ház nyílászáró nélküli oldalára szintén IKEA anyagból virágok kerülnek, alájuk merészen stilizált - a.k.a. trehányan tervezett - pázsit. Az ajtóhoz ki kell még találnom a függönyanyagot, és annak pontos rögzítését, hogy valóban el is lehessen majd húzni, és ne fittyenjen be nagyon az a hatalmas nyílás a merevítés nélküli homlokzaton.

2012-11-27_latvany12-480.jpg

2012-11-27_latvany13-480.jpg

Az ajtóval szemközti oldalra kerül egy "átadó" ablak is, ami mellett majd állva lehet - a terveim szerint cserélhető kellékekkel - boltosat játszani. Az ablak alá kívülről zsebeket szeretnék varrni, melyekben az éppen kínált portékákat tarthatja a boltos hölgy. Extrák tekintetében tele vagyok ötletekkel, de ugyanakkor muszáj reálisan látnom a helyzetet, mert sokkal kevesebb időm van csinosítgatni a házikót, mint amennyit szívem szerint rászánnék.

A pontos méretekről, a felhasznált anyagok listájáról és minden, a kisház készítésekor felmerülő egyéb okosságról be fogok számolni a Lakásműhelyen is, a következő részben pedig már szó szerint belevágok valamibe!

Szólj hozzá!

Címkék: játék gyerek kreativ textil gyerekszoba sk kuckó

A bejegyzés trackback címe:

https://gyermekszoba.blog.hu/api/trackback/id/tr14932674

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása