ÍRJ NEKÜNK LEVELET!

Nos, úgy néz ki a dinoszaurusz-mánia Spielberg bácsi közreműködése nélkül is örök, sorra állnak elő a designerek az újabb dínós használati tárgyakkal. Bár a használati szó sokszor – és talán ez esetben is - határozottan idézőjelek után kiált. Annak ellenére, hogy az At-Once gumihüllői a tervező szándéka szerint többfunkciósak.

A fekete, fehér, sárga és rózsaszínű, 27x9x9 centiméteres szimbólummá redukált stegosaurusok hátán található taréjjá módosult pikkelyeket ugyanis többféleképpen pótolhatjuk. Mondjuk, attól függően, hogy hol tartjuk a kis jószágot: az íróasztalon ceruzákkal, a konyhában fűszernövényekkel, a nappaliban dísznövényekkel.

Senki nem szúr ki senkivel sem Karácsonykor, természetesen nem erről szól a poszt, hanem a kötelező - Cyr kollegina épp tegnap beszélt rá, hogy idén is süssek - mézeskalács kiszúró-formákról. Ahogy azt megszokhattátok, most sem a szokványos és mindenki által jól ismert formákat hoztam, hanem a különleges és/vagy kicsit bizarr választékot.

Az első még a teljesen-normális kategóriába sorolható, hiszen karácsonyi, betlehemes formákat lehet vele gyártani, annyi az extra benne, hogy 3D-ben. Ez pedig a mai 3D filmek idején nem is annyira kicsi extra, hanem olyan, aminek örül a gyerkőc. Nem mellesleg pedig így felállíthatjuk otthon a saját mézeskalács betlehemünket is, amivel akár játszani is lehet, ahelyett, hogy megennénk - galád módon -, mondjuk a három királyok fejét.

Az angyalszárnyas mézeskalácsok is egyértelműen járnak a karácsonyi reggeli kakaó mellé, főleg, ha magát a bögrét tehetjük angyalivá velük. Nálunk biztos nagy sikert aratnának az ilyen repkedő kakaók Karácsony reggelén. De még én is szívesen kapnám így a kávémat, szívmelengető és vicces látvány.

Gordon Bennett robotjaiba egy szempillantás alatt összcsaládilag beleszerettünk. Igen, a lányok is. És azzal múlattuk az időt, hogy megpróbáltuk megfejteni, hogy miből is állnak ezek a 40-es, 50-es évek indusztriális kacatjaiból készült gépemberek. Meg hogy miért az a nevük, ami.

Persze, ezeket a 35-65 cm kis szobrokat nem csak nézegetni lehet, hanem meg is lehet vásárolni. Már azt, amelyik még nem kelt el a több mint 150 darabos kollekcióból, merthogy igen kapósak. Ezen mondjuk nem is nagyon csodálkozom, bármelyiket elfogadnám jómagam is.

Ha gyermekünk még nem tud, vagy épp csak tanulgatja a járás fortélyait, hajlamosak vagyunk slendrián módon kezelni a cipővásárlást. Pedig ez utóbbi esetben igencsak fontos lenne a körültekintő hozzáállás. Ugyanis a gyerekek lábának anatómiai sajátosságai és annak képlékenysége szempontjából nagyon nem mindegy, hogy miben teszi meg első lépéseit.

Az Estrella Puhatalpú Cipői nemcsak szemrevalóak, de minden igényt kielégítenek, amit egy ilyen cipővel szemben elvárásként támaszthatunk. Maximálisan figyelembe veszik a gyermekláb felnőttekétől eltérő arányait, könnyen felvehetőek, a teljes anyagában festett bőr színtartó és jól szellőzik, a talp csúszásmentes. Ezeknek a tutyiknak a viselésekor a láb nincs kalodába zárva, így tökéletesen utánozható a járni tudás kialakulásakor ideálisnak tartott mezítlábas járás. És mindez teljesen hazai pályáról, ugyanis minden kiscipő "Made in Hungary".

Szóval a puhatalpú cipőben a lurkók a saját természetes egyensúlyozó képességükre hagyatkozva próbálkozhatnak a helyváltoztatás elsődleges és legfáradtságosabb módjával, s közben barátkozhatnak a cipőviselés gondolatával.

Ideális ajándék lehet kisunokának, kisgyereknek, de a kismamáknak is, hiszen nem csak mint használati tárgy, mint ruhadarab, hanem mint szimbólum is szerethető. Későbbiekben bizton bekerülhet így azon emlékek közé, amiket az első cimkével szoktak ellátni minden családban.

Bár ma éjfélkor járna le karácsonyi nyereményjátékunk, az "Alkoss, te Olvasó" határideje - és bár jól leírtam, hogy milyen szőrösszívűek vagyunk e tekintetben, haha -, jó hírem van azoknak, akik még nem készültek el: határidőt hosszabbítunk!

Történt ugyanis, hogy többen jelezték felénk az eredetileg kiírt határidő karcsú mivoltát, amit azért vettünk ennyire szorosra, hogy a nyertesek még a karácsonyfa alá tehessék majd az ajándékainkat. Facebook csoportunk rajongói viszont megszavazták: legyen határidő-módosítás! És mi meghajlunk az Olvasók akarata előtt.

Ezért ezúton kihirdetjük, hogy az "Alkoss, te Olvasó" pályázat új határideje: 2011. január 3., hétfő, éjfél. Így ott lesz a teljes téliszünet az alkotásra, és netán a gyerekeket is bevonhatjátok a dologba - hacsak nem pont neki készítenétek valami meglepetést.

Ez viszont azzal a hátulütővel jár, hogy az ajándékok egészen biztosan nem érnek el a nyertesekhez Szentestéig. De sebaj, talán januárban sem fog ártani, ha még egy Karácsonyt tartunk. Csak, hogy jól kezdődjön az újév.

A játék minden további kritériuma változatlan maradt, erről részletesen itt olvashattok. Jó alkotást mindenkinek!

Bennünk, anyákban van egy olyan teljesen érthető és természetes vágy, hogy a gyerekünk, gyerekeink minden szempontból a legjobbat kapják. Nemcsak szeretetből és törődésből, de játékból, mesekönyvből, és persze ruházatból is. Utóbbi annyira erős vágy, hogy sokan tonnaszámra vásárolják a szebbnél-szebb ruhákat a kölöknek, akinek a szekrényéből már így is dől ki a tengersok póló, nadrág, miegyéb.

Hogy a kiegészítőkről ne is beszéljünk. Számtalan csat, hajráf és persze sapka található egy kislány ruhatárában. Amire szükség is van, hiszen a jó kiegészítő öltöztet, egészen más hangulatúvá varázsol egy-egy szettet. És nyilván a cukiság-faktoruk sem elhanyagolható: egy kedves és jól megválasztott csattal vagy egy szép színes fejfedővel a gyerek még szemgyönyörködtetőbb lehet. És a májunknak, a szülői májunknak híznia kell.

Nemrég indult egy olyan oldal, ahol csak és kizárólag kiegészítőket kapni. A Cukorkalapnak már a neve is sejteti, hogy csupa finomság rejtőzik a különféle kategóriák mögött. Édes kis hajcsatok, tündéri lábvédők és elbájoló sapkák. Egytől-egyig egyediek, viselőjüket még különlegesebbé varázsolók. Kíváncsi voltam, kik állnak a Cukorkalap képzeletbeli, vidáman színes pultja mögött. Hogy kik? Természetesen két anyuka – sok gyerekkel.

Mesélnétek egy kicsit magatokról?

Büki Zsófi: Történelem-portugál-kommunikáció szakos bölcsészből váltam anyává, és abból cukorkalapossá. A tanulmányaim determináltak (volna) egy utat, de a csemetéim feltártak előttem egy egészen más ösvényt. Fiatalon lettem anya, és mivel négy bocsom van, hosszúra nyúlt az otthon töltött évek sora. Egy ideig tanultam még mellettük, aztán lassan kibontakozott egy újfajta kikapcsolódási lehetőség: az alkotás öröme.

Rajzolással és festéssel kezdődött minden, aztán egy hirtelen ötlettől vezérelve kértem a férjemtől egy varrógépet. És kaptam. Rengeteg eltört tű és elbaltázott anyag után lassan elkészültek az első sete-suta gyerekágyneműk, aztán az egyre ügyesebb hálózsákok, díszpárnák, majd a már igazán vállalható ágytakarók, faliképek, jelmezek. És megszületett a nagyszerű felismerés: bár sosem tanultam ilyesmit, képes vagyok késszé formálni a kezemmel azt, ami a gondolataimban még csak képlékeny elhatározás.

Még ekkor sem gondoltam volna, hogy egyszer igazi munka és egy kicsi vállalkozás kerekedik mindebből, de egymásra találtunk Virággal, és nem volt visszaút.

Biró Virág: Én a Műegyetemen végeztem ipari termék- és formatervező mérnökként.

Kiskonyhából sohasem elég, ezt már megtanultam lassan három év alatt.  Főleg most, karácsony előtt, amikor sok lelkes szülő nekiáll, és energiát, alvásidőt nem kímélve készítik a gyereknek a maguk kiskonyháját, hogy aztán a fa alatt a kisasszony ne valami bolti műanyag-rettenetet találjon. Ezért álljon itt most Lozeches levele:

"Sziasztok!

Régóta várat magára ez a levél, lévén hogy a kiskonyha, ami a párom keze munkáját dicséri még áprilisban készült Lolli 2. születésnapjára. És Apa nem volt rest a csavarhúzó után tűt és cérnát is ragadni, hogy függönyt is varrjon hozzá. Aranyember, tudom :)

Azóta Lollinak megszületett az öccse és drága Apukájuk persze már tervezi a kiskonyha hátoldalára a munkapadot, úgyhogy másfél év múlva újabb levéllel foglak bombázni Titeket.

Üdv, Lozeches"

Cyr embere is aranyember, avagy ahogy a szállóige idézi: "egy jó ember" - mos, főz, pelenkáz. Irigykedünk is rá - most meg már Rád is. A következő levélnek pedig állunk elébe, barkácspadunk még úgysem volt, úgyhogy hajrá! Nagyon szívesen megnéznénk - és ez nemcsak minket jelent, hanem a többi Olvasót is. Szerintem.

Ha pedig Nektek is van a ládafiában ügyes alkotásotok, akkor tessék szépen előkapni egy fényképezőmasinát, és küldeni nekünk levelet ide, Alkot az Olvasó tárggyal, fotókkal, rövid leírással. Utóbbi opcionális. Várjuk!

Olyan sok szép kisgyerekeknek szóló képeskönyv került idén ősszel a boltokba, hogy csak úgy kapkodja az ember a fejét, mit is tegyen a kosárba. Ilyenkor jól jön, ha több gyerekünk is van, mert igazolással vásárolhatunk meg több könyvnyalánkságot. Komolyra fordítva a szót: valójában nagyon is örvendetes ez a nagy kínálat, mert így sokféle gyerek és sokféle szülő megtalálja azt, ami igazán neki való.  Az itt következő könyveket pedig úgy próbáltam sorba rendezni, hogy a legkisebbeknek szólótól haladok a nagyobbaknak szóló, hosszabb történetek felé.

Nagyon rövid képeskönyvek Jutta Bauer Emma sorozatának darabjai. A képi világra jellemző, hogy Jutta Bauer könnyed, pár vonalas grafikái egy-egy vonallal olyan jellemző mozdulatokat fejeznek ki, amik sok mindent magukba sűrítenek egy-egy helyzetről. Pár visszafogott színnel színez, a lapokon Emma gömbölyded teste a pöttyös nadrágban nagy labdaként pattog végig. A magyar kiadás szép, a keménylapos, lekerekített kivitel nagyon kellemes.

A versről azért nehéz mit mondani, mert egyrészt ebben a korban úgyis a kisgyerek kérdez, mutogat, a maga képére formálja a mesét. Másrészt a német vers sem zene a fülnek. Annyit mondhatok, hogy - talán - a magyar sem rosszabb. Írjunk hozzá jobbat, ha tudunk, mert a képek megérdemlik. Apró kis gegek dobják fel az oldalakat: az éneklésnél utalás a macskazenére, a cipőknél a szülők cipőjébe is hoz ajándékot a Mikulás, az Emmás mézeskalács készítése, ahogy Emma megrémül a Mikulástól, de a legjobb, ahogy Emma kedvenc macija csalódottan és féltékenyen nézi a karácsonyi új plüssállatot.

Legkisebbeknek szóló karácsonyos könyvből mindenesetre nem tudnék hasonlóan szépet mondani. Talán A vakond és a kisegér karácsonya. De egyszer még a Vakondot is meg lehet unni, ugye?

Első terhességem idején még nem is sejtettem: komoly kihívásnak nézek elébe azzal, hogy a harmadik hónapra kinőttem minden nadrágomat. Nyakamba vettem a várost, és sorra bekukkantottam minden kismamaruha üzletbe, amit találtam. Hiába. Lehet, hogy csak én voltam túlzottan finnyás, de szinte semmit nem találtam, ami tetszett volna.

Leggyakrabban bő lebernyegeket kínáltak kismama felsőként, nadrágként pedig farmer kertészeket, amelyekben a legnagyobb jóindulattal is úgy néztem ki, mint egy jóllakott napközis. A többiben pedig egyszerűen csak olyan érzés fogott el, mintha a tükörből a saját nagymamám nézne vissza, kevesebb ránccal. Unalmas és öreges kismamaruhákkal voltak tele a boltok, mintha csak valamiféle rejtegetnivaló szégyen lett volna, hogy az ember lánya gyereket vár. Végül egyetlen nadrággal húztam ki a terhességet.

Az elmúlt években szerencsére teljesen más már a kismama divat: leáldozott annak a kornak, mikor az egyre kerekebb hasat bő ruhákba rejtették, immár a kismamák büszkén tolatnak nagy hasukkal. Sőt, nem titkolt vágyuk, hogy a babavárás kilenc hónapja alatt is nőiesek és trendik maradjanak. És mázli: ma már lehetőségük is van arra, hogy mindezt megvalósítsák.

Egyre több gyártó figyelt fel arra, hogy a kismamák fejében megváltozott valami, így aztán megjelentek a piacon a nőies, csinos, rafinált kismamaruhák, amelyek követik a divatot, a test – és a has – vonalát, kiemelik a dekoltázst, és persze, finoman rejtenek ott, ahol ez szükségesnek ítéltetik. És bár általában a divat terén kissé lemaradunk a világ többi részétől, ez esetben még szégyenkeznünk sem kell, hiszen van pár olyan magyar tervező is, aki szintén kacsintgat a leendő anyák ruhásszekrénye felé.

Igazán egyszerű, simán és gyorsan elkészíthető ötlet lesz a következő, abszolút aktuális és szezonális természetesen. Betlehem fakockákból, vagyis, falapokból, vagyis fa téglalapokból. Ízlés szerint választható.

A lényeg úgyis csak az, hogy a fa felületre filcből kivágjuk és ráragasztjuk a megfelelő figurákat. Ahogy a gyerek mondta volna ovis korában - és amitől én a falnak mentem, ahányszor meghallottam: "bébikönnyű!". Az, de tényleg. A gyerekek is bátran belevághatnak.

Forrás: The Pioneer Woman

Karácsonykor nemcsak a szeretteink felé nyitjuk meg a szívünket és a pénztárcánkat, hanem fogékonyabbak vagyunk a jótékonykodásra is. És ez így van jól, ha máskor nem, akkor legalább ilyenkor forduljunk azok felé, akiknek szinte semmi nem jut az otthon melegéből, az ünnep fényéből.

Michael Aaron Williams, knoxville-i művész ausztriai munkái is azokra hívja fel a figyelmet, akik a leginkább ki vannak szolgáltatva a nélkülözésnek. Azokra a gyerekekre, akiknek nincs gyerekszobájuk (sem)…

Nincs az a lurkó, akinek az íróasztalán mindig pedáns rend lenne, úgyhogy mindig jól jönnek azok a készségek, amik a tárolásban és rendszerezésben segédletet nyújtanak. Mint például az Eric Pfeiffer által tervezett fa bálna. Ami szinte mindent tárol: ceruzát, noteszt, mobiltelefont.

Ráadásul duplán környezettudatos: aki ilyen bálna mellett nő fel, az bizonyítottan és statisztikailag ritkábban lesz bálnavadász, másrészt újrahasznosított fából készül minden darab. Mégpedig régi gerendákból - az első széria egy michigan-i vasúti kocsiszín gerendájából -, kézi megmunkálással. Épp ezért nincs két teljesen egyforma az olajjal kezelt sorszámozott, és aláírt jószágok között.

Bár odakint tombolnak a mínuszok, és jelen helyzetben talán szentségtörésnek tűnhet vízipisztolyról posztolni, mert maximum a Fűrész idevágó jelenetét juttatja eszünkbe, azért mégis megteszem. Mert a másik oldalról, talán egy kicsit megidézi a nyarat, a meleget, a 40 fokot, a forró aszfalt felett remegő levegőt, és a kókadó növényeket-embereket.

Nálunk a gyerek pici kora óta hagyomány, hogyha beáll a nagy hőség, mindannyian feltöltjük a vízipisztolyainkat, és kinyomulunk a kertbe csatázni. Nagy röhögések és sikongatások közepette locsoljuk egymást csuromvizesre. Egyetlen hátulütője van a dolognak, hogy időről-időre újra kell tölteni a pisztolyokat. És mialatt újratöltesz, azalatt a többiek csatakosra lőnek.

A berlini Design Reaktor Garden Gunjával viszont bebetonozható a győzelem. Nem kell mást tenni, mint a pisztolyt a slagra szerelni, megnyitni a kerti csapot, és ráirányítani a család többi, izzadó tagjára a már vízipisztolynak nem is nevezhető víziágyút. Azért akad ennek is hátulütője: a behatárolt mozgástér. Hacsak nem valami ultrahosszú slag van otthon, és nincsenek az útban tereptárgyak. Na, jó, azért locsolásra is alkalmas lehet.

Forrás: Design Reaktor Berlin

A designról általában mindenkinek az az elképzelése, hogy ez valami olyan dolog, ami az átlagember számára elérhetetlen, csak a zsíros állású szerencsések vehetik körül magukat vele. Pedig nem így van. Akadnak persze olyan cégek, akik kifejezetten luxus designtárgyakkal rukkolnak elő, ám a designerek egy része nagyon is az átlagembernek tervez. Hétköznapi, használható és praktikus tárgyakat, nem ritkán egy bősz, és igencsak humoros csavarral. Elérhető, a hétköznapi ember által is megfizethető árakon.

Az ilyen designtárgyak egyik legjobb gyűjtőhelye kishazánkban a Forma, amely akár Kecskemétről, akár Debrecenből, akár Győrből is elérhető egyetlen kattintással. A 2002-ben indult Forma webshopjában található tárgyak között magyar tervezők és a világ minden más részén alkotó design cégek termékei is megtalálhatók. És itt vannak a személyes kedvenceim is.

Amik azért lophatták be magukat a szívembe, mert nemcsak csinosak és ügyesen kelletik magukat, hanem megvan bennük az a bizonyos – és rejtélyes -, sokat emlegetett plusz. Ami esetemben annyit jelent, hogy fricskát nyomnak a szürke hétköznapok hamuszín orrára, nekem meg mosolyt varázsolnak az arcomra.

Vegyük csak a mosogatást: én bizony zsigerből utálom. Mosogatógépem meg nincs. Így amíg lehet, elodázom az elkerülhetetlent – ezért is van kb. 200 bögrénk -, aztán egész gigászi kupacokat kell magam alá gyűrnöm hirtelen. Ám egy buborékfújós mosogatókefe segítségével, ha nem is minden nap, de azért nagyrészt kedvvel állnék hozzá a leégett fazekak sikálásának. Arról nem is beszélve, hogy szerintem a gyerek is szívesen csatlakozna, és hipp-hopp, észre se vennénk, már el is fogyna a piszkos edény.

Vagy itt van az általam csak pornyúlnak becézett takarítóeszköz, amellyel még a portörlés monoton, unalmas és pepecs órái is vicces szórakozássá alakulhatnak – például időnként előadhatunk egy-egy bábjelenetet is, ha kedvünk támad. Két pornyúllal pedig családi portörlőversenyt is rendezhetünk. Talán még egy tini is szívesen a kezére húzná.

Csak erős idegzetűek nézzék végig a posztban szereplő képeket, horrisztikus képsorok következnek. Persze igazából nem, de tény, hogy a rémült kölkök a télapók ölében horrort élhettek át, az arckifejezéseiket elnézve. Azért érdemes megfigyelni némelyik Mikulás fejét is, szerintem én is halálra rémültem volna tőlük, felnőtt fejjel is és dehogy engedtem volna a közelükbe a gyerekeimet.