Gyerekszoba

A környezet, ami születésünktől körbevesz bennünket, nagyban befolyásolja, milyen lesz az ízlésünk, mi magunk milyenné válunk.

KOMMENTEK

CÍMKÉK

Alkoss a gyerekkel 4.

2009.12.23. 17:39 felhasznalo

Gigantikus méretű poszt következik, drága Olvasók, kérem, hogy csak az SK irányában teljesen elkötelezettek olvassák el. Nyertes pályázóink utolsó körét tárom most elétek, a teljesség teljes igényével. Talán jut még idő egy-két dologra a gyertyagyújtás előtt.

Kezdjük Csitriék pályaművével, ami egy Télapós társasjáték volt:

"Mi ezt a kis játékot még Mikulás előtt alkottuk, hogy egy kicsit az Ő bőrébe bújhassunk. A játkétábla fotópapírra készült, a hópihéket, fenyővákat és az ablakokat a nyomtató alkotta, a zoknikat mi ragaszottuk rá (később még 3 hópihére ragaszottunk ajándékcsomagot, így gyorsabb a játék :-) A játék menete a következő: Három Mikulásnak három ablakot kell megtöltenie ajándékkal. Ezt akkor teheti meg, ha zoknira vagy ajándékcsomagra lép. A játékot az a Mikulás nyeri, aki előbb szétossza az ajándékokat. Az ajándékok maradék anyagból készültek (piros, fehér és kék, mert ilyen maradék volt), vattával vannak kitömve. A Mikulások feje fagolyó, testük 1/3 parafadugó (ezt festettük a megfelelő színre), a szakálluk és a sapijuk bojtja pedig vatta. A dobókocka egy másik játékból költözött ide.

Gondolom, az is érdekes lehet, hogy mindebből mit alkotott a gyermek. Mivel ő még csak 3 éves, segített a zoknik és ajándékocsomagok felragasztásában, az ajándékok vattával való kitömésében és lelkesen ellenőrizte a parafadugók száradási folyamatát.

Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy az ötlet nem saját kútfőből ered, egy kreatív füzet ihlette.

Még akár ajándéknak is jó lenne, de nem adjuk oda senkinek, nagyon szeretjük.

Üdvözlettel:

Csitri és a 3 éves Barnabás"
 

 

Orbisék sem tétlenkedtek az elmúlt hetekben, két kislányával ontották magukból a szebbnél szebb karácsonyi műveket.

"Régóta olvasgatom a blogot, nagyon sok ötletet merítettünk már innen. Két kislányom van, egyikük 5 éves lesz hamarosan, másik pedig 3.

Nem tudom, ér-e több pályaművet egyszerre küldeni, ezeket a héten készítettük, központi motívum a fenyőfa. 

Az első kép nem igényel túl sok Magyarázatot, csíkokra vágott háromszög, alulról-felülről zseníliadrótra erőszítve, majd ízlés szerint fűszerezve.

Az elsőt én készítettem, mintának. A második a gyerekek elképzelése a jó fenyőfáról.

Ezt a fát úgy készítettük, hogy mindenféle színárnyalatú zöld papírokat csíkokra vagdostunk, ráragasztottuk egy lapra, majd kivágtunk belőle egy fenyőfa formát. Szerintem, ha többet csinálunk, nagyon szép erdő készülhet belőle. 

Az utolsó pedig akár képeslapként is használható.

Az eredeti leírás szerint az egészet fehér lapból kell készíteni, a pelyheket fehér zsírkrétával előrajzolni, majd kék vízfestékkel átfesteni, de én egy kicsit egyszerűsítettem rajta.

Egy hosszú hullámos papírcsíkot vágtunk, harmonikába hajtva egy kék kartonra ragasztottuk, lyukasztóval hópelyheket készítettünk, rátettük a fenyőket, meg a többi berendezési tárgyat, amit fotokartonból vágtunk ki.

Mindenkinek békés, boldog Karácsonyt kívánok, és jó készülődést:

Orbis"

Csípős csirkeszárny kemény fába vágta a fejszéjét, mikor másfél évesével kezdett neki az alkotásnak:

"Ezzel a nagy halom képpel az "ötperces", a "másfél évessel", a "kétbalkezes", és a "ricikli-bicikli" kategóriák egyikébe szeretnék beférkőzni.

A lánykorom óta összegyűlt gyöngyöket, szalagokat, és a fiam által kikunyerált tekerős golyókat használtuk fel a kislányommal ezeknek a gömböknek az elkészítésénél. Szerettem volna Legoból is pakolni a golyókba, de amikor a fiam ezt meghallotta, gyorsan mindet beépítette, nehogy lenyúljam...

A csirkeangyal a húsvétról megmaradt madártollból, és gyöngyből készült, szintén ötperces munka volt (a három együtt) gyerekkel együtt, nélküle egy lett volna. De szerencsére segített. Az ajtófélfákra vannak fellógatva, így minden szélmozgásra, pl ha a gyerek elviharzik alatta, táncolni kezd.

A mécsestartók Ikeásak, 300 Ft körül volt 4 db, ebbe tettünk üvegmorzsát (évek óta riciklizem, 300 Ft volt a More-ban), és a pohár oldalához ilyen kis fa lapocskák kerültek karácsonyi mintával.

A szalagos gömböket a másfél éves lányommal, a gyöngyöseket, és a csirkeangyalt a majdnem 4 éves fiammal készítettem. A mécsestartó családi munka, a "sokkalszebbegymemóriamintacsillogócsetreszek" férjem keze munkáját is dicséri!!!! És persze a kölykök egyedül készítették a sajátjukat.

Mindent újra szétbuherálok karácsony után, és húsvétkor ugyanezekből fogunk valamit kihozni. De ez a jövő zenéje.

Üdvözlök mindenkit a szerkesztőségben, boldog karácsonyt nektek!

Csípős csirkeszárny"

VirgArt három külön levélben küldte el szépségeit, melyek 6,5 éves kisfia és négyéves lánya komoly közreműködésével születtek. Sőt, náluk még a nagymama sem riadt vissza egy kis közös munkától.

"Csatolva küldöm az adventi naptárunkat, amit anyukám készített a legnagyobb gyermekemmel.

Az alapját a Butlersben vettük. Eredetileg - őszintén szólva - nagyon ronda világoskék színű volt, és díszítette ráadásul egy meglehetősen csúnyácska angyalka. Nem akarok senkit sem megbántani, de nekünk ez így nem tetszett.

Nekiállt hát anyukám és a fiam. Először is lefestették fehérrel az alapot, majd következtek a piros díszítések, majd végül az arany. Ragasztottak rá angyalkákat és egy fenyőfát és ráírták, hogy Advent. A kéményből pedig, mint láthatjátok, egy jóképű hóember kandikálgat kifelé. A kéményseprő keféje pedig egy ősrégi darab, ami csak arra várt évek óta, hogy itt meglelje méltó helyét.

Hát íme. Idén nálunk a három gyerek egy ilyen szép adventi naptár fiókjait húzogatja ki minden reggel."

"Ezt az alkotást is anyukám követte el, de ezúttal a középsőm volt a segítségére. Egyszerű, de szerintem tényleg nagyszerű dekoráció lett!

Alapja néhány rúd, pár fagyöngy és mindenféle karácsonyi kellék, amit madzag segítségével erősítettek a vázhoz. A legnagyobb élményt a hozzávalók összeszedése jelentette."

"Ezt az alkotást a két nagyobbik gyermekkel készítettük.

Vettünk néhány rétegelt lemezből kivágott négyzetet és kiválasztottunk ugyanannyi darab szalvétát. Fogtunk a decoupage ragasztót és nosza!

Amikor megszáradtak rámentünk még lakkal, kifúrtuk a lapok négy sarkát és madzaggal összefűztük. Nem túl bonyolult, de a gyerekeknek pont jó, nagyon élvezték a munkát."

A Karácsony lényege szerintem a családban van. Az ünnep akkor szép, ha a családi kapcsolatok is rendben vannak, és ha van alkalom, hogy egy estét tényleg csak egymásra, egymás társaságának élvezetére fordítsunk. Számomra d.dodó nagyon egyszerű - és valószínűleg elképesztően olcsó - ötlete tökéletesen megjeleníti a Karácsony lényegét.

"A "nagy mű" leírása: A mi karácsonyfánk (tenyérfa)

Kell hozzá egy papír kéztörlő leürült papír hengere. Kell hozzá egy nyitott ujjakkal papírra körberajzolt "apatenyér", "anyatenyér" és egy "gyerektenyér". Jelen esetben egy 17 hónaposé.

Ha körberajzoltuk a tenyereket, kiszínezzük zöldre (természetesen lehet rögtön zöld lapra, de színezve még érdekesebb, kreatívabb). Ha kiszíneztük a kezeket, körbevágjuk. Majd egy A4-es lapot 2/3-ad arányban megszínezünk zöldre, 1/3-ad arányban barnára, és ezzel bevonjuk körben a papírhengert.

Majd erre ragasszuk nagyságsorban a tenyereket (úgy, hogy a barna-fatörzs rész kilógjon alul). Alulra ragasztottuk apa kéznyomatát, majd rá az enyémet, és végül Lauráét. Ezt utána bármilyen módon díszíthetjük. Mi a tetejére egy csillagot vágtunk ki papírból, majd igen "kreatívan" a mikulás csoki fényes papírjából "galacsinokat" gyúrtunk (ezt a tépkedést, és galacsingyúrást, még a kicsik is élvezik), és ezeket ragasztottuk fel a "tenyérfára".

És el is készültünk. A henger aljára akár egy kis kartont is ragaszthatunk, igy lehet asztali "tolltartó", vagy cukorka tartó vagy éppen persely."

Csöppke sem fukarkodott az idővel, no de az ötletekkel sem. Egész posztra valóval elárasztott bennünket, ám sajnos, a képek egy részét nélkülöznünk kell, mert annyira picike volt, hogy nem lehetett normálisan megnagyítani:

"A mű leírása (1):

Lőrincet még nemigen köti le az ilyesmi, de azért látva ahogy a bátyussal alkotunk, néha odakuporodik az ölembe. Az egyik ilyen alkalommal készült ez a mű. Saját készítésű főzött gyurmába nyomtuk Lóci kisfiunk apró tenyerét, körbeszórtuk apró aranycsillagokkal, végül lefestettük a tenyérlenyomatot. Asztali díszként, vagy karácsonyfadíszként, ha madzagot kötünk rá.

A mű leírása (2):
Ez a rénszarvas Lóci tenyérlenyomatából készült. Mozgó szemek, piros orr (zseníliadrót-darab) került rá. A kép kerete pedig az Ő és az én ujjlenyomataim. Felakasztva ez is a karácsonyfánk dísze lesz majd."

"Idén szeretnénk egy karácsonyfát, amin csak a közösen készített díszek lesznek. Hetek óta alkotunk és keressük az ötleteket, amik megvalósításában a 3,5 évesem is aktívan részt tud venni. A fárakerülésig egy kifeszített madzagon lógnak, és díszítik az étkezőnket. 

CD-ből hóember:

Szükségeltetik hozzá:

- 1 db CD lemez
- fehér, fekete, piros, narancssárga kartonpapír
- cellux és papírragasztó
- valami madzag a felakasztáshoz

A CD lemezt körberajzoljuk egy fehér lapon, kivágjuk és ráragasztjuk a CD elejére. (Mi celluxot használtunk ehhez.) Aztán rajzolunk egy kalapot, egy répaorrot, kivágjuk és ezeket is felragasztjuk. A kalapra piros díszítő csík kerül. Végül szemet és szájat rajzolunk, a hátuljára felragasztjuk az akasztót és kész is van:)

 


Festékbuborékkal díszített papírból készült fenyőfa:

A papídíszítéshez kell:

- melegvíz
- festék
- mosogatószer
- pohár, szívószál
- fehér papír

Kb. félig töltjük a poharat melegvízzel, teszünk bele egy csepp mosogatószert, és festéket. Buborékokat fújunk, és rátesszük a papírt. Lehet egyszínű és sokszínű papírokat is gyártani. Annál jobb, minél sötétebb a minta (minél több a festék). 

A fenyőfához kivágtuk a fa-formát, egy WC-papír gurigát beborítottunk barna hullámpapírral, picit bevágtuk kétoldalt, és beletettük a fát.

Dugóból készült angyalka:

Kell hozzá:

- borosdugó
- festék
- arany kartopapír
- a hajaknak szalmaszál, vagy zseníliadrót
- madzag, és gombostű a szárny rögzítéséhez

Szánkózó manók:

Be kell szereznünk hozzá:

- 1 db gyufásdobozt
- filcanyagot
- fa pezsgősdugót (vagy borosdugó + pingponglabda, esetleg borosdugó+kindertojás-belső)
- 2 db jégkrémes pálcika
- ragasztó
- madzag
- a sapka végére esetleg bojtnak zseníliadrót, vagy vattapamacs


Műanyag kardos fenyőfa:

Kell hozzá:

- 30 cm-es hungarocell kúp
- műanyag színes kardok

Remekül elbíbelődött vele a gyerkőc, és nemmellesleg egyszerűsége ellenére is nagyon jól mutat. :)

Gémkapocs korcsolya:

Papírból/filcből/bármilyen anyagból kivágunk egy olyan formát, amit ha összehajtunk, korcsolyafélét kapunk. Összeragasztuk, és egy gémkapcsot teszünk az aljára, és kész.

Óriáskerék dísz:

Kell hozzá 9-10 kb 1 centi széles papírcsík, amit össztűzünk, először egyesével az aljukat, aztán egymáshoz őket. Kell mindre 2 lyuk, egy felülre, egy alulra, ezeken futnak át a szalagok/zseníliadrót/akármi.

Zöld manó:

A manó teste habszivacsból készült, egy kúpot formáztunk. A feje pingponglabda lett, erre filcből tettünk sapkát. A végére fehér vattából tettünk bojtot. A nyaka köré szintén filcből készült a sál, a kerekán fekete zseníliadrót az öv.

Tobozból fenyőfa:

Ha már most fát díszítene a gyerkőc, hát szerezzünk egy tobozt (kreatív boltban kapható különböző méretben) és adjunk Neki zöld festéket. Miután megszáradt a festék, díszíthetünk is, bármivel ami éppen a kezünk ügyébe kerül. Mi pici arany dekor csillagokat arany csillogós nemtudommianevét ragasztuttnk rá. :) Egy kis cserépbe téve aranyos ajándék, vagyegy madzagot kötve rá, csinos karácsonyfadísz.

Fakanálból rénszarvas:

Kell hozzá:

- egy fakanál
- 2 mozgó szem
- kartonpapírból piros orr
- barna habszivacs
- és ragasztó

A barna habszivacsból kivágjuk a szarvakat, ez hátulról felragasztjuk, előre pedig a szemeket-orrot. Ennyi :)

Pálcikából hópehely:

4 darab pálcikát egymás fölé ragasztunk, hogy csillag alakot kapjunk. Ezután fehér kis pompomokkal (kreatív boltban kapható, de sima vatta is jó) díszíthetjük. Apró csillagokat is szórtunk rá, a közepébe pedig egy nagy csillag került.

Cukorgömb:

A cukorgömb ötlete úgy született, hogy a fiaim kaptak a Mikulástól egy csomag cukrot. De nem szeretem, ha ilyen kemény cukrot esznek, így amikor Domka hozta, hogy enne belőle, kitaláltam, hogy inkább tűzzük fel kardokkal egy hungarocell-gömbre. Így is tettünk, élvezte a gyerkőc, és a végeredmény is vidám lett:)


Háromszög fenyőfa:

Ehhez nem kell más mint 3 db zöld háromszög, amit egymásra ragasztunk, és tetszés szerint díszíthetjük a fát. Mi csillogó ragasztót tettünk rá.

Gombosfa:

A gombosfához kell 200 gomb és 200 színes végű gombostű. A végeredmény vidám, a készítés még vidámabb.

Mikulásvirág:

Kell hozzá:


- piros és zöld karton
- sárga vékony papír (pl. krepp)
- ragasztó
- madzag

Kivágunk egy nagy és két kicsi virágot, a két kicsit ráagasztuk a nagy két oldalára, a közepébe pedig apró sárga papírgombócokat teszünk. A két kis virág szirmai kifelé hajtjuk. Végül fellógatjuk. Kész."
 

BCili egy érdekes családi hagyományról mesélt levelében:

"Egy három generációs alkotással szeretnék benevezni karácsonyi játékotokra. 20 éve, Édesanyám ötlete alapján pici filc egereket varrtam a szülőknek, nagyszülőknek, nagybácsiknak és nagynéniknek. Az egereket pedig szépen szaloncukorszerű csomagolásba rejtettük. Sok egér készült el akkor, idén pedig játéknak elkészült az egerek egy felnőtt változata.

Kedves emlékem, hogy amikor Nagypapám kinyitotta a cukorcsomagolást és meglátta a pici egeret felkiáltott "patkány!".

Elkészítéshez szükséges (egy egyszerű mintát mellékelek):
- 1 tenyérnyi filc vagy textil, melyből kiszabjuk a testet (2 darab csúcsos féltojás alak) és egy csúcsos kisebb tojás alak a talpa.
- 1 hosszabb filccsík a farkincának
- 2 szem fekete gyöngy a szemnek
- töltőanyaga: vatta, flíz, rizs
- papír (sütőpapír, pauszpapír, vékony csomagoló papír, krepp papír)
- alufólia

Az egér hátát összavarrjuk, majd rávarrjuk a talpát, Kiszabjuk a csomagoló papírt és rátekerünk egy kis alufóliát és szaloncukorként felgöngyöljük.

Ha a varrásban nem is, a csomagolásban biztos segíteni tud már egy picit nagyobb gyerek."

Szilvalé pályázatának erőssége is az, hogy roppant egyszerű. Egy gyerek is - majdnem - megcsinálja.

"Amire szükséged lesz: lufi, fonal vagy spárga, tapétaragasztó, vazelin.

1. Fújj fel egy lufit és kend be vazelinnel, ez megakadályozza, hogy a fonal hozzáragadjon a lufihoz.

2. Keverj ki egy kistálnyi tapétaragasztót.

3. Vágj darabokat a fonalból â013 gyerekek könnyebben dolgoznak rövidebb, kb. 30 cm-es darabokkal.

4. Mártsd bele a fonalat a ragasztóba, azután tekerd a lufi köré. Tegyél egyre több fonalat rá, míg késznek nem gondolod.

5. Hagyd száradni egy éjszakán át.

6. Mikor a fonal megszáradt durrantsd ki a lufit."

 

Ancora hétéves lányával készítette ezeket a fantasztikus dióhéj babákat. Rövid leírása következik:

"Dióhéj baba

Dióhéjban elhelezett textilgalacsin és fagolyó :)"

Szólj hozzá!

Címkék: játék gyerek ünnep szülő anya apa kreativ idea társasjáték hellókarácsony sk dekor alkot az olvasó

A bejegyzés trackback címe:

https://gyermekszoba.blog.hu/api/trackback/id/tr721617166

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása