Amikor a nem teljesen komplett öcsém hazaállított Amerikából ezzel a plüssel, még nem hittem, hogy ilyen mértékű addikció lesz belőle – felnőtt fronton. Persze, mire is számíthattam volna, hiszen hozott már pólót is nekem, de még milyet.

De ez a puha egyszemű, név szerint Uglydog, ez mindent vitt. A lányom elsőre a sarokba hajította, csúnya felkiáltással. Mondtuk neki, hogy az, de az is a dolga! Nem lehet minden porcelánszépségű Barbie baba és idealizált rózsaszín pónilovacska.

Más a szépségfogalma egy négyévesnek és más egy felnőttnek, ez nem kétséges, de ha nagyon akarom, akkor mindenféle divatos, hangzatos szövegeket rá tudnék húzni ócsúnyaságukra, az Uglydollokra. Integráció, elfogadás, a másság felismerése, elfogadása. Nem kell ezeket belelátni, de lehet.

Azt hiszem, pont ebben áll a nagyszerűsége ezeknek a figuráknak, hogy a csúnyaságuk valójában szép, s akiknek szülőapjuk – micsoda meglepetés – egy magyar úriember, David Horváth.

A történetük még 2001-re datálódik, egy fiatal művészpár leveleiben kelt életre az első figura, a sárga Wage. Pályafutását kézzel varrott figuraként kezdte, amit szülőanyja, Sun-Min varrt vőlegényének, Davidnak. David kérésére Sun-Min több Wage figurát is készített, amit pillanatok alatt kapkodtak el az érdeklődők.

Mára az Uglyverse-nek egyre több lakója van, a Random House kiadásában útikalauz jelent meg róluk, és 2005ben az év játékának is választották. Lehet kapni kicsike műanyag verzióban és egészen nagy plüssfigurában is őket.

Személyes kedvencünk természetesen a nálunk lakó Uglydog, akit szép lassan a gyerekek is megkedveltek és pech, hogy csak egy van belőle, mert így jókat lehet rajta veszekedni. Uglydog szeret fagyizni, de jókat lehet rajta pihenni is. Milyen kár, hogy dacára félig magyar származásának, nem lehet itthon kapni őket. Viszont, ha valaki rászánja magát, és rendel, akkor kérek szépen egy Uglybag-et.

Forrás: Uglydolls