De rég is volt már, vagy hét esztendeje, hogy reggelenként versenyre keltünk Apával: ki pillantja meg előbb nagylányunk reggeli első mosolyát? A szóban forgó mosolyok még ugyan csak apró, ám elbűvölő mosolycsírák voltak, - fogmentes kezdeményeit csirkemosolynak hívtuk -, mégis, ezek voltak akkoriban napjaink legdrágább percei.
Apával való mérkőzésünkre visszatérve, a napi meccs legfőbb oka az volt, hogy a kiságy nem a hitvesi tövében foglalt helyet - helyszűke miatt. Így aztán ébredés után lábujjhegyen követtünk el szabadfogású tülekedést a szoba másik végében, a rácsoságy körül - fel ne ébredjen neszünkre az alvó oroszlán.
A szoptatás sem volt persze túl körülményes, hacsak azt nem tekintjük annak, hogy az első hetek, féligalvós-zombi üzemmódjában időnként azt sem tudtam, a dedet vajon saját ágyában, vagy épp a mienkben lepte a legutóbbi etetés után az álom.
Nem mondom, hogy a Bednest kiságyával az összes kezdeti szoptatásos problémánk megoldásra talált volna, de így utólag is igencsak el tudnám képzelni, akkori szülőtanonc-magunknak, ráadásul ehhez a készséghez még helyünk is akadt volna. A mosolycsíra-versenyt pedig egészen biztosan én nyertem volna meg, arról nem beszélve, hogy bármilyen utazóágynál praktikusabbnak - főként kisebbnek - tűnik a dolog.
Forrás: Bednest
KOMMENTEK