Gyerekszoba

A környezet, ami születésünktől körbevesz bennünket, nagyban befolyásolja, milyen lesz az ízlésünk, mi magunk milyenné válunk.

KOMMENTEK

CÍMKÉK

Hello Kitty beszivárog

2010.04.01. 09:40 zaphodbb

Manapság már szinte számítógéppel az arcukban születnek a gyerekek, Borcsa lányom már vígan használja, ha épp odaengedjük őt is - mi, netfüggő szülők - a gép elé. Jó, azért nem szörföl a neten szabadon 5 évesen, de van pár ártatlan játék, amivel az alapokat el tudja sajátítani.

Borcsa pedig nem is lenne Borcsa, ha nem lenne oda a Hello Kitty-s cuccokért, anyája nagy bánatára. Persze, megkapja a Hello Kitty-s pólót és cipőt, amire vágyik, sőt, még hajlandó voltam neki órát is venni, azzal a cseppet sem titkolt szándékkal és reménnyel, hogy ha most kiéli magát, akkor jó eséllyel Hello Kitty-mentes felnőtt válik majd belőle. 

Azonban, sőt hovatovább, a fentiekhez hozzá kell tennem, hogy tűréshatár márpedig van. Létezik olyan Hello Kitty-s csicsa, amire azt mondanám, hogy a holttestemen át. Ebbe a kategóriába tartoznak az alant látható billentyűzetek is, amik szerintem minimum retinakárosodást okozhatnak, ha sokáig és elég kitartóan nézzük őket. Márpedig a gyerek, aki egy ujjacskájával próbál eligazodni a billentyűk tengerében, mi mást nézne, mint a tasztot.

Simán le tudnám vezetni tehát, hogy ez a gyerek egészségének érdekében nem lesz az otthonunk dísze, ha akarnám. De valószínűleg nem akarnám, csak annyit mondanék a jó eséllyel visítva előadott miértekre, hogy egyszerűen azért kislányom, mert anyád érzékeny lelke nem bír megbírkózni ilyen töménységű Hello Kitty-vel.

Forrás: Hello Kitty Hell

Szólj hozzá!

Címkék: gyerek lány gép abszurdisztán gyerekszoba dekor

A bejegyzés trackback címe:

https://gyermekszoba.blog.hu/api/trackback/id/tr161882450

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása