Napok, hetek óta szakad az eső, időnként eláll, épp csak annyi időre, hogy feléledjen a remény - most már biztosan itt a nyár. A mai szeles-viharos nap után már tényleg langymeleg, tücsökciripelős nyári esték után kiáltok, harmatcseppes, fűben gázolós reggelekre, szitakötőtáncra, rekkenő melegtől rezgő, gyümölcsillatú bódulatra vágyom.

Vállalom a szúnyogokat is - egye fene, csípjetek, dögök, ha ez az ára, nesztek, itt vagyok -, a lomha kövér legyeket, a békakvartyogást is, az álomszagú déli órákat, a forróságot - csak ez a monszun szűnjön végre már...

Angela Donato indítékait ugyan nem ismerhetem, olajfestményei sem az idei latyakban-szélben-esőben  születtek, ám pontosan annak az illatát-zamatát vetette vászonra, amire ebben a pillanatban vágyok. Szívem szerint beborítanám képei hangulatával az egész lakást, nem csak a gyerekszobát.

Forrás: Angela Donato