Gyerekszoba

A környezet, ami születésünktől körbevesz bennünket, nagyban befolyásolja, milyen lesz az ízlésünk, mi magunk milyenné válunk.

KOMMENTEK

CÍMKÉK

Ma este minden megváltozik!

2010.06.15. 23:00 felhasznalo

Meg bizony, és őszintén szólva, már nagyon itt volt az ideje! Mármint annak, hogy a szimpla blog.hu-s sablont valami egyedire cseréljük. Szépen működött az elmúlt két és fél évben, de többre vágytunk. És most itt van a pillanat, amire vártunk, csak Nektek, nemcsak tőlünk!

Mert az új designt több embernek is köszönhetjük, kedves barátok ők. Egyikük Tóth Gyöngyi, aki a mi baglyunk szülőanyja és nem mellesleg remek grafikus. És oroszlánrésze volt a kivitelezésben Lengyel Csabának, Gyöngyi szintén grafikus férjének, aki az arculatot határozta meg - és egy kisebb csavart vitt a szintén kisgatyába rázott Gyerektrendre is. Valamint köszönet illeti Pumpát a Designpumpától, aki a programozásban jeleskedett.

Köszönjük mindannyiuknak a segítséget ezúton is! Reméljük, nemcsak nekünk szerez majd a kisbagoly sok örömet, hanem Nektek is!

És mivel mégiscsak a gyerekünkről van szó: mint minden rendes anya, adhatnánk nevet annak a csodálkozó szemű bagolynak. Együtt. Ötletek?

12 komment

Címkék: üzenet

A bejegyzés trackback címe:

https://gyermekszoba.blog.hu/api/trackback/id/tr52084751

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lunanyuszi (törölt) · http://lunanyuszi.blogspot.com/ 2010.06.15. 23:20:50

Szép. És Huba...:) (De a gyerektrendes bagoly szerintem lány.)

felhasznalo · http://gyermekszoba.blog.hu 2010.06.15. 23:23:54

@lunanyuszi: És lánynévvel nem is készültél? Vagy azt a trendre majd?:)

Csaba csak Uhu-zta.:) Így:

Neked is volt gyerekszobád? Uhu.

lilipót 2010.06.15. 23:43:27

a bagoly neve szerintem: Hubaba (és egész biztos, hogy van neki gyerekszobája. ez most neutrális, mert a Hubaba lehet fiú is meg lány is)

Livus 2010.06.16. 00:40:06

Ez egy fülesbagoly?
És ekkora szemek!
Akkor ő szerintem Szemfüles! :-D

konyham · http://konyha.net 2010.06.16. 01:29:36

Jók lettek a baglyok!
Ez lehetne Gülü.

kancellar 2010.06.16. 07:48:11

ZapHuba :)

Amúgy tetszik a piros betűket kivéve, azt nem lehetne hozzáillőre csinálni?

elephantinmymind 2010.06.16. 09:01:22

nagyon szep lett mind a ketto :)

felhasznalo · http://gyermekszoba.blog.hu 2010.06.16. 15:59:25

@kancellar: már kiderült a piros betű titka, ezek szerint Explorerből nézed, ugye? Elvileg most már nem olyanok...

Folyamatosan kutatjuk egyébként az esetleges hibákat, ha ti valami furát észlelnétek, szóljatok, plíz!!!

csípős csirkeszárny 2010.06.16. 19:39:23

Szépek lettetek. A nevet nem Zaphodbbnak kéne adnia?

kancellar 2010.06.17. 07:54:24

Már szép és nem piros és igen explorer. Csodás! A baglyok meg édesek.

felhasznalo · http://gyermekszoba.blog.hu 2010.06.17. 08:22:19

@kancellar: Remek, azért ha bármi más hibát észlelsz, sikíts.:)
süti beállítások módosítása