Gyerekszoba

A környezet, ami születésünktől körbevesz bennünket, nagyban befolyásolja, milyen lesz az ízlésünk, mi magunk milyenné válunk.

KOMMENTEK

CÍMKÉK

Stencilezett szépség

2010.06.22. 09:34 felhasznalo

Egyre elterjedtebb a betonpadló az otthonokban, köszönhetően annak, hogy számtalan jó tulajdonsága van. Színezhető, igénytelen, mindent kibír, viszonylag olcsó is. Gyerekszobákban mégsem szívesen használják, mert azért nagy felületként eléggé barátságtalan lehet. Az meg mégsem járja, igaz?

Most ledöntjük ezt a sztereotípiát, és bebizonyítjuk, hogy igenis, a betonpadló gyönyörű is lehet. Olyan szép, hogy az ember álla  rögvest koppan rajta egy jókorát, aztán ott is marad hosszú percekre.

A My Marrakesh blog írója, Maryam kislánya örülhet ennek a csodás, stencil segítségével megfestett padlócsipkének - amilyet még ükanyáink horgoltak, vagy vertek - az egyébként egyszerűen berendezett szobájában.

És bár első látásra elrettentő nehézségűnek tűnhet a feladat, mi sem bizonyítja jobban ennek az ellenkezőjét, minthogy a kis Skylar maga is tevékenyen részt vett a festésben. Nos, mi a véleményetek, milyen a végeredmény? Csodaszép vagy csodaszép?

Forrás: My Marrakesh

7 komment

Címkék: gyerek kreativ idea gyerekszoba padló dekor csecsebecse

A bejegyzés trackback címe:

https://gyermekszoba.blog.hu/api/trackback/id/tr102095328

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fgm 2010.06.22. 11:12:40

Bocs de gyerekszobába nem azért nem rakunk betonpadlót, mert nem tudunk rá szépet stencilezni, hanem mert (beton)kemény, szétreped a gyerek szája ha eltaknyol rajta (el szoktak) meg baromi hideg, mivel elég szar hőszigetelő, és rohadt nehéz takarítani mert porózus. Ezeket a problémákat lehet áthidalni melegburkolattal, pl szőnyegpadló, parketta+szőnyegkombó, amiből aztán olyan mintásat válogat az emberlánya, amilyet nem szégyell. Sőt, az űberkreatívok még stencilezhetnek is rá.

felhasznalo · http://gyermekszoba.blog.hu 2010.06.22. 11:14:36

Bocs, de semmivel sem keményebb, mint a parketta vagy a kő, ha megfelelően alá van szigetelve, akkor nem is hideg, sőt, padlófűtés is mehet alá, és mivel lekezelhető a felülete, a takarítása sem gáz.

AnnaPanni 2010.06.22. 12:17:07

Muszáj megvédenem, mert a betonpadló az én nagy szerelmem, és az egyetlen ok, amiért nem az van, hogy mocsok drága volt anno, mikor aktuális volt a renováláskor. Szerintem sincs különbség, hogy betonra, vagy fapadlóra koppan a gyerek feje. A laminált csodák is nagyon hidegek plusz szigetelés nélkül .
A beton padló az az öntött műgyanta és olyan sima, mint az üveg. Önmagában is színezhető. Annyira sokoldalú és dekoratív. Ipari padlónak is hívják.

AnnaPanni 2010.06.22. 13:25:28

Elveszett a kommentem valahol :(
Muszáj megvédenem a betonpadlót, mert a szívem csücske. Nagyon kreatív és sokoldalú a felhasználása. Ipari padlóként és műgyanta padlóként is szokták nevezni. A felülete olyan sima, mint a tükör, nagyon könnyű takarítani és semmivel sem hidegebb, mint a csúcs laminált padlók szigetelés nélkül. Egyetlen hátránya egyelőre az ára szerintem, de ez is relatív, mert egy jó minőségű igazi parkettánál nem drágább és tartósabb.

Bardara 2010.06.23. 14:51:43

kicsit fogalmakat javítok

A beton az beton, porozus, repedező, és egy idő után porol mint a fene, és annyira nem ütésálló. Halál takarítani, és az emberfia el ne taknyoljon rajta, mert elég hámhiányos lesz a bőre.

Műgyanta padló egy réteg az aljzaton, fel lehet fogni burkolatként, anyaga műgyanta, köze nincs a betonhoz. Vegyszerálló, ütésálló, és olyanra színezzük amilyenre szeretnénk, frankón csúszik ha vizes lesz, és szépen lehet kergetni rajta a porcicákat, mert nem tapad hozzá! :) Taknyolni ezen se jó, "leég" a bőr.

Van a hőérzet, és van a tényleges felületi hőmérséklete a burkolatnak.
Hidegpadló burkolat azért így neveztetett el, mert hideg a tapintása, bár lehet hogy a felületi hőmérséklete ugyan az, mint egy melegburkolaté.

Senkit sem akarok piszkálni...csak kiabált bennem a szakma. :)

AnnaPanni 2010.06.23. 18:57:05

:D oké, én imádom a műgyanta padlót, amiről eddig azt hittem, hogy a beton padló változata.

Bardara 2010.06.24. 15:26:59

:D majd tervezünk egy frankót, egyikünk kecójába (nem most lesz sajna) és szépen beküldjük a szerkesztőségbe!!
süti beállítások módosítása