Gyerekszoba

A környezet, ami születésünktől körbevesz bennünket, nagyban befolyásolja, milyen lesz az ízlésünk, mi magunk milyenné válunk.

KOMMENTEK

CÍMKÉK

Egyszerűsített golyópálya fából

2010.10.01. 08:04 felhasznalo

Emlékeztek még arra a játékra, amikor egy kör alakú kis műanyagpályán legalább két aprócska golyót kellett a helyére terelni? Esetenként a háttér egy cica szája, a golyó pedig két műanyag kisegér volt, akiket meg kellett menteni a felfalatástól. Én elég sokszor kaptam hülyét ettől a játéktól, nem ment nekem a türelem és a finommotoros mozgás. Egy ideig. Aztán persze belejöttem.

Ám amíg bénáztam, biztos sokkal jobban élveztem volna azt a nagyobb mozgásokat is megengedő, egyetlen céllal rendelkező golyópályát, amit ismételten Joelnél láttam. Itt egyetlen golyó mozgását kell irányítani a labirintusnak még nem nevezhető pályán, míg a golyó a pálya végén bele nem pottyan egy aprócska textilzsákba. Amit a képeken látható verzión Joel egy régi nyakkendőből készített.

Tökéletes rákészítés a komoly labirintusokra, sikerélményt adhat a kisebbeknek is, ráadásul még hibázni is lehet vele - ami igenis, kell, mert csak ettől értékelhető igazán a siker -, hiszen a golyó egy hirtelen fellendítésnél az oldalirányú mozgásból tutira vertikálisra vált. Szerintem ismételten zseniális, Joel agyát meg ide nekem, de izibe!

Forrás: Made by Joel

Szólj hozzá!

Címkék: játék gyerek szülő apa kreativ idea sk csecsebecse

A bejegyzés trackback címe:

https://gyermekszoba.blog.hu/api/trackback/id/tr492324431

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása