Gyerekszoba

A környezet, ami születésünktől körbevesz bennünket, nagyban befolyásolja, milyen lesz az ízlésünk, mi magunk milyenné válunk.

KOMMENTEK

CÍMKÉK

Giccsmentes meseágyak

2010.11.03. 08:13 felhasznalo

Hogy ágynak lehet-e nevezni egy olyan gyerekszoba bútort, amiben a gyereknek az utolsó gondolata az alvás, azt nem tudom. Azt viszont igen, hogy a mesét a bútorokba úgy sikerült beleszőnie a CedarWorksnek, hogy ippeg nem billentek a giccs felé.

A Rhapsody Beds tiszteletben tartja a gyerek álmait és vágyait, és a szülők igényeit is: tömör fából készült, több funkciót ellát, az alvás mellett játszani, bújócskázni, csúzdázni , falat mászni és firkálni is lehet rajtuk. Gyakorlatilag olyan bútordarabok, amelyek egy komplett játszóteret csempésznek a szobába, csak még aludni is lehet rajtuk.

Egyszerre ad teret a fantáziának, és enged személyre szabottságot: kiszolgálhat egy vagy egyszerre két gyereket is, rejthet tárolási lehetőséget, kuckót, játszóházat, vártornyot és kalózhajót is.

És igen, tudom, hogy vannak hasonló bútorok a piacon, de azok közel sem hozzák azt a hangulatot, igényességet, mint a képeken látható darabok. Itt minden részletet gondosan kidolgoztak, nem estek túlzásba, a nyálképzést sem turbózzák fel egészségtelen módon. Ügyes, még nekem is tetszik. De a mini gyerekszobánkba biztos nem férne be.

Forrás: CedarWorks

8 komment

Címkék: design játék gyerek alvás kreativ játszótér idea játszóház ágy gyerekszoba csecsebecse kuckó

A bejegyzés trackback címe:

https://gyermekszoba.blog.hu/api/trackback/id/tr712408924

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

adat 2010.11.03. 11:59:22

sztem meg klassz!

egeresz 2010.11.03. 12:11:27

Nagyon-nagyon tetszik.
Hobbi asztalos vagyok, es ugy is hamarosan aktualissa valik valami haloszoba berendezes, elgondolkodva nezem a kepeket. De nem a butort irigylem, hanem az asztalos szalagos fureszet, amivel ilyet csinalni lehet :-)

Sarah Connor 2010.11.03. 12:33:08

állat, csak ezekhez akkora nagy szoba kell...

336 2010.11.03. 12:48:11

@Sarah Connor: Nem kell. A lányom szobája kb. 10 nm, viszont hasonló ágya van csak nem ilyen giccses. Cserébe bele van építve a ruhás szekrénye, meg a könyvespolca, meg bordásfal, mindezt 95 x 205 alapterületen.

Helikoptert lízingbe · http://csuporgia.hu 2010.11.03. 13:00:18

Azokat a felhőcskéket egy élénkebb gyerek seperc alatt kirugdossa...
csuporgia.hu/spd/1428/FULESMACKO_JO_EJSZAKAT_bogre

www.Bisex.hu · http://www.bisex.hu/aff/99e46a59d4f8188eda373d36ecd8cc3a 2010.11.03. 13:19:44

nehéz ebben a témában újat alkotni, de ennek a cégnek sikerült. gratula, mega cool
süti beállítások módosítása