Gyerekszoba

A környezet, ami születésünktől körbevesz bennünket, nagyban befolyásolja, milyen lesz az ízlésünk, mi magunk milyenné válunk.

KOMMENTEK

CÍMKÉK

Egyszer volt - Egy kártyavár

2012.04.25. 17:40 felhasznalo

Nem tudom, Ti hogy voltatok vele, én imádtam kártyavárakat építeni. Még akkor is, ha a végén mindig ledőlt. Nem mondom, hogy nem idegelt a dolog, dehogynem, teljesen be tudtam pipulni tőle, és olyankor azért sűrűn kívántam, hogy bárcsak létezne egy olyan kártyapakli, amiből gyakorlatilag ledönthetetlen kártyavárat lehetne építeni.

Mit tudtam én arról, hogy akkora már a híres amerikai designer páros-házaspár, Charles és Ray Eames réges rég kitalálta azt, amiért én úgy fohászkodtam művem romjai felett. Már 1952-ben megjelent az első olyan paklijuk, amiből nemhogy ledönthetetlen kártyavárat lehetett építeni, de akár boltíveket is lehetett hajlítani! Merthogy minden egyes kártyalapot hat bevágással láttak el, amelyek segítségével stabilan rögzíteni lehet őket egymáshoz.

Zseniális ötlet, még ma is megállja a helyét - ma is vannak olyan türelmetlenek, mint én voltam. A kivitelezés sem kevésbé korszerű, a többféle kártyapaklik nagy részét olyan grafikákkal-képekkel látták el, amelyek a mai szemnek is szépek és vonzók. És a díszített paklik mellett van egy biankó kártyapakli is, amelyre a felhasználó olyan mintákat rajzolhat, amilyet csak akar.

Forrás: Eames Gallery

Szólj hozzá!

Címkék: design játék gyerek társasjáték egyszer volt

A bejegyzés trackback címe:

https://gyermekszoba.blog.hu/api/trackback/id/tr204471785

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása