Gyerekszoba

A környezet, ami születésünktől körbevesz bennünket, nagyban befolyásolja, milyen lesz az ízlésünk, mi magunk milyenné válunk.

KOMMENTEK

CÍMKÉK

Játszótérkép - Kalóztanya a betontengerben

2012.07.30. 09:08 szuperapu

Eddig még nem is mutattunk be klasszikus lakótelepi játszóteret pedig ez a műfaj a panelházak között virágzik igazán. Persze már ezekben a vadregényes városi környezetekben sem dívik a csőgyári hulladékokból összehegesztett módi, merthogy az EU keze ide is betette a lábát a maga szigorú előírásaival egyetemben. És ha szerencsénk van, a biztonság mellett a alkotók fantáziája is emeli ezeknek a közösségi tereknek az élvezeti értékét.

Ilyen hely például a környéki gyerek között méltán népszerű Kalóztanya elnevezésű játszótér a Sáfrány és Bükköny utca által határolt zöld sávban, Albertfalván. Már az elnevezés is jól körülhatárolható tematikát sejtett, és nem is kell csalódnunk, bár azért részleteiben lazán kezelték a dolgot a kivitelezők. Persze, ha az északi oldalról közelítjük meg a helyet, a hajóforma mászóvár, és a csúszda sziget nem hagy kétséget afelől, hogy hol járunk.


kaloz1.jpg

kaloz1.jpg

Mindkét játékszer zseniális a maga nemében. A hajón található egy minden igényt kielégítő periszkóp és egy csőtelefon is, a szokásos kellékek mellett. A sziget színes rekortán borítása pedig mind funkciójában mind látványában első osztályú. De a csúszda sem rossz… Az egyébként elsőre szembeötlő – merthogy némiképp rendhagyó – aljzatanyagok a már említett préselt gumiőrlemény és a mulcs itt mindenhol kiváltják a kis hazánkban egyébként méltán népszerűtlen folyami homok/aprókavics párost.

kaloz1.jpg

kaloz1.jpg

kaloz1.jpg

kaloz1.jpg

kaloz1.jpg

És ez még csak az antré volt… Van még egy mászóvár spirális csőcsúszdával, egy kicsit tájidegen, rúgólábakon álló terepjáró, hinta homokozó, mászófal egyéb egyensúlyfejlesztő készségekkel, és egy - a lányaim szerint lassú - csúszkakorong… Ja és tulajdonképp a játszótér része a focipálya is.

kaloz1.jpg

kaloz1.jpg

kaloz1.jpg

kaloz1.jpg

kaloz1.jpg

kaloz1.jpg

kaloz1.jpg

Az infrastruktúrát tekintve panaszra sok okunk nem lehet, szemetessel és paddal bőségesen ellátott a hely, ahogy árnyékkal is, köszönhetően a területen zöldellő több évtizedes fáknak. Illemhely természetesen nincs, elvégre a törzsközönség elérhető közelségben lakik, ami megoldás a felmerülő igényekre, és ahogy az egy darab ivókút is bőven elégséges.

A szokásos korosztályi szeparáció itt tökéjre lett fejlesztve, olyannyira, hogy a kicsiknek tulajdonképpen egy külön játszóteret szenteltek a szervizút másik oldalán lévő szekcióban . Itt – mondhatni - a szokásos játékszereken múlathatják az időt a legkisebbek.

kaloz1.jpg

Szólj hozzá!

Címkék: gyerek játszótér játszótérkép

A bejegyzés trackback címe:

https://gyermekszoba.blog.hu/api/trackback/id/tr684632147

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása