Gyerekszoba

A környezet, ami születésünktől körbevesz bennünket, nagyban befolyásolja, milyen lesz az ízlésünk, mi magunk milyenné válunk.

KOMMENTEK

CÍMKÉK

Egyéves a kedvenc boltunk!

2013.12.06. 19:57 szuperapu

Nyílt titok, hogy jelen bloggal egyfajta küldetést próbálunk teljesíteni, aminek célja, hogy a kedves internetező gyerekek látókörét és ízlésvilágát igényes és tartalmas játékokkal, dekorációkkal és bútorokkal színesítjük. Persze sokszor kicsit fáj a szívünk, hiszen a bemutatott csodák jó része nem, vagy csak körülményesen elérhető kis hazánkban. De egy éve felhasználó boggerina rátalált a Molymi webshopjára, és azóta jóval könnyebb hozzájutni sok szerkesztőségi kedvenchez.

Ahol például továbbra is megtalálhatóak a Figurka bájos és egyedi állatkái, amik mind kézzel, odafigyeléssel és szeretettel készülnek. Nincs két egyforma darab, de bármelyiket is szánjuk társul a kölöknek, biztos évekig hurcolja majd magával mindenhova.

figurka.jpg

A Djeco termékei is egyre szélesebb spektrumban szerepelnek az oldalon, nagy-nagy örömünkre. Nem csak kivitelükben igényesek ezek a játékok – legyen szó társasról, vagy kreatív fejlesztőről – de igen hasznos eszközei a gyereknevelésnek. Új kedvencünk ez a szépséges bagolypersely, ami a világgazdasági tendenciákat nézve még mindig a szocializáció egyik markáns készsége lehet.

persely.jpg

A már ismert és megszokott márkák mellett újak tűntek fel, amik az eddig megszokott irányelveket és színvonalat követik. Nagy megelégedésemre például a személyes kedvenceim a Think Fun logikai játékai is. Ezekkel még felnőtt fejjel is el lehet tölteni az időt, a szórakozást ötvözik a gondolkodással, agytornával.

A Swish kártyajáték lényege, hogy párokat un. Swish-eket kell alkotni. Egy Swish úgy alakítható ki, hogy 2 vagy több kártyát egymásra kell fektetni, úgy hogy a kártyákon szereplő valamennyi színes pötty egy vele megegyező színű karikába kerüljön. A kártyák egymásra tétele után egyetlen karika vagy gyűrű sem állhat szabadon. A cél minél több párt alkotni.

swish.jpg

A Block by Block célja, a feladatkártyákon szereplő alakzatok kirakása a megfelelő elemek felhasználásával. A kártyák hátoldalán lévő megoldások segítséget nyújthatnak, de nélkülük izgalmasabb…

block.jpg

A Janod márkanév alatt játékhangszereket is találhatunk. A fából készült Confetti fantázianevű készletnek a megjelenése is mókás, színes és pöttyös, öröm lehet vele a zajkeltés. És mindent tartalmaz, ami egy jó kis muzsikáláshoz szükségeltetik: 8 hangból álló xilofon (2db ütővel), 1pár castanetta, 1 furulya, 1 tamburin.

janod.jpg

Az Arty Toys figurái lovagok, kalózok és szuperhősök igazi személyiségek, akik játék közben szinte élővé válnak a család nappalijában, és ebben a várban bármelyik kisfiú szívesen eljátszhatja fantáziavilágának bármelyik csatajelenetét.

arttoy2.jpg

És hogy megmentendő/megvédendő hercegnőben se legyen hiány, avagy a lányok se maradjanak ki a mókából, az Art Toys figurái a nemek egyenlőségének jegyében gyönyörű hölgyekkel gyarapodtak. Ezeknek a gyűjthető kis figuráknak az anyaga tömör gumi, kezeik, lábaik mozgathatóak.

arttoy.jpg

Az építőjátékok szerelmeseinek itt az Asoblock, egy új japán építőjáték, ami a játékon keresztül fejleszti a képzelőerőt, kreativitást és a logikát. Amitől az Asoblock igazán egyedi, az a gömbcsuklós tartozékok, melyek segítségével precíz elemkapcsolatok alakíthatók ki. Mindegyik készlet tartalmaz egyedi összeszerelési útmutatót, de a kis építőelemek formai kialakítása lehetővé teszi a többféle összeépítést. Az ASOBLOCK 3 Állat csomagban 150 elem található, melyekből a használati utasítás alapján 3 különféle állatot lehet építeni: egy pandát, egy kutyát és egy pingvint.

asoblock.jpg

És hogy a kis tudósok továbbra se maradjanak ki a jóból, a rengeteg új tudományos ihletésű játék közül bemutatnám a Navir Star Globe-ot, aminek  segítségével 70 csillagképet és több mint 40 csillagot azonosíthatunk be bárhol a világban. Két egyszerű lépésben lehet megadni a keresési adatokat (hely és idő), majd az égre nézve, a beépített iránytű segítségével meg lehet keresni a kívánt konstellációt! Minden szélességi fokon, a szerencsésebbeknek még a déli féltekén is használható. Remek oktató eszköz, ami egyben szórakoztat is.

starglobe.jpg

A novemberben első születésnapját ünnepelő weboldal nemcsak a kínálat bővítésével kedveskedik a vásárlóinak, de egyre aktívabbak lettek a Facebook-on is, napi termékajánlókkal, kreatív ötletekkel, programajánlókkal igyekeznek növelni a Molymi rajongóinak táborát. Sőt, a közelmúltban blogot is indítottak, melyben minden hónapban egy részletes könyvajánló található, a kreatív ötletek mellett.

Újdonság még az oldalon egy új funkció, a személyes termékajánló. Az ide érkező látogatónak nincs más dolga, mint megadni a gyerkőc életkorát, nemét, egy összeghatárt és az oldal üzemeltetői leveszik a válláról a válogatás terhét, és készítenek egy általuk összerakott termékajánlót abszolút egyénre szabottan.

Forrás: Molymi

Szólj hozzá!

Címkék: játék gyerek hangszer baba kollekció fiú hellókarácsony építő

A bejegyzés trackback címe:

https://gyermekszoba.blog.hu/api/trackback/id/tr415678578

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.