Gyerekszoba

A környezet, ami születésünktől körbevesz bennünket, nagyban befolyásolja, milyen lesz az ízlésünk, mi magunk milyenné válunk.

KOMMENTEK

CÍMKÉK

Fáziskésésben az IKEA – már megint

2009.03.31. 17:55 felhasznalo

Nem is olyan rég volt egy posztunk, melyben azt boncolgattam, hogy érdekes módon, bár filozófiája szerint mindenhol ugyanazt a készletet kínálja az áruház a vásárlóknak, sajnos, Magyarországra bizonyos termékek nem jutottak el. Később kiderült, hogy de, eljutnak azok, csak valahogy kissé megkésve.

Remélem, hogy most is csak ez a helyzet, ugyanis a francia IKEA kínálatában találtunk egy olyan bútordarabot, amely igencsak alkalmas lenne a gyerekszoba berendezésére. Az ötlet igen egyszerű – tulajdonképpen olyan, mintha kidobásra ítélt ládákból építkeznénk így-úgy -, ám ettől még nagyon jó, hiszen nemcsak tetszés szerinti elrendezésű polcrendszerként rakhatjuk és szerelhetjük össze az elemeket, hanem görgők segítségével akár remek tárolókat is rittyenthetünk belőlük. Van egy olyan érzésem amúgy, hogy a gyerekek fantáziáját rögtön megragadná ez a "bútor".

Szóval, kíváncsian várom, mikor sikerül a magyar IKEÁ-nak is berendelnie ezt a termékcsaládot. Eddig uszkve két hét késésben vannak. Addig is nézzetek rövid promotáló videót.

 
 
Forrás: IKEA FR

 

4 komment · 1 trackback

Címkék: gyerek polc ikea praktikus rend baba tárolás idea gyerekszoba

A bejegyzés trackback címe:

https://gyermekszoba.blog.hu/api/trackback/id/tr561037212

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: indonesia furniture 2019.04.07. 21:02:13

Ralph lezúzza a netet (Ralph Breaks the Internet) - a magyar hangok - DVDNEWS

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

L.A. · http://blog.fuggoagy.hu 2009.03.31. 22:35:03

Az utóbbi években nem követem annyira, de korábban egyáltalán nem volt jellemző itthon az IKEA PS.
Szerintem ezt sem fogják behozni.

felhasznalo · http://gyermekszoba.blog.hu 2009.03.31. 22:41:56

@L.A.: Hát, nem tudom, most egy rakás PS cucc van az IKEÁ-ban, ráadásul nem is rosszak.

www.ikea.com/hu/hu/search/?query=ikea+ps

Gyerek kedvence a forgó fotel, enyém meg a piros óra, a bármivel megtölthető lámpabúra meg a csálé állólámpa.

De egyébként pont az a lényeg, hogy elvileg minden országban ugyanazokat a cuccokat árulják, gyakorlatilag meg igenis vannak különbségek, még ha "csak" átmenetileg is.

Dortje 2009.04.01. 21:27:38

Nekem eddig fel se tűnt, hogy vannak un. PS cuccok. Jelent valamit, vagy csak iszonyat lelassult vagyok, és rajtam kívül már mindenki vágja...?
Megnéztem, és kiderült, nekünk is van itthon egy csomó PS cuccunk....

felhasznalo · http://gyermekszoba.blog.hu 2009.04.01. 22:03:03

@Dortje: Elvileg ezek környezettudatos termékek, pl. bizonyos darabok újrahasznosított pelusokból, pillepalackokból készülnek, másoknál a gyártási technológia környezetbarát, és vannak olyan darabok is, amelyeket úgy terveztek meg, hogy a használatuk alatt ne károsítsák, terheljék a környezetet (pl. a virágöntöző formája olyan, hogy könnyen belődd a helyes vízmennyiséget, vagy pl. LED-es lámpa, netán napelemes). Szóval, valamilyen téren mindig a környezettudatossággal van kapcsolatban a kollekció.
süti beállítások módosítása