Azt minden gyakorló szülő tudja, hogy a gyerekek - akarva-akaratlanul, de mindenképp egy ideig - úgy esznek, mint a kisdisznók. És nemcsak azért, mert a finommotorikus mozgásuk még nem igazán koordinált, hanem azért is, mert a kaja jó játék: ismerkedésképpen például ki kell próbálni, milyen a borsófőzelék terülése az asztalon, az arcon, a hajon és egyéb felületeken, és az is érdekes, vajon a vízben feloldódik-e a spagetti.
Egyéb piszkos tevékenységei is vannak a kölköknek, csak gondoljunk a kreatív művészi önkifejezési formákra, mint a gyurmázás, festés, stb. Jó esetben csak a műveletek helyszínáül szolgáló asztal 3 méteres körzetében terít be mindent a festék, zsírkréta, és a falra nem kerül belőle, de általában mégis.
A La Baronne Python előkéje a gyerekek rendetlenség képzési-faktorát hivatott csökkenteni azáltal, hogy nemcsak a gyerek nyakát és ruháját védi, de az asztal egy részét is, a gyerek és az asztal között pedig zsebet alkot, ahová potyoghat minden, aminek potyognia kell. Ráadásul könnyen tisztítható, akárcsak nagyanyáink viaszosvászon terítői.
Az ötlet nem rossz, ezt szögezzük le. Ám egyetlen gyenge pontja mégiscsak van: mégpedig maga a gyerek, aki hajlamos egyetlen lazán elegáns mozdulattal kipenderülni a székből, maga után vonszolva az egész hóbelevancot, netán hasonlóképp váratlanul csak úgy magára rántani mindent. Szerintetek életképes ötlet?
Forrás: La Baronne Python
KOMMENTEK