Amikor én még kislány voltam - nananananaaaaa -, volt dömper, meg talicska, meg babakocsi is. A dömperen imádtuk húzni egymást az öcsémmel, a talicskával is számtalanszor borítottuk egymást csupa jó kedélyből a csalános árokba, de a babakocsi sem csak a műanyag utánzatoknak volt fenntartva. Abban még a kutya is kénytelen volt gyereket játszani, nem volt más választása.
Persze, nekünk még a legtöbb játékunk műanyag volt - a dömper fullra, a babakocsi is részleteiben, a talicska meg fémből, az megúszta -, de ez akkoriban senkit sem érdekelt, mit tudtunk még akkor a környezetvédelemről meg a káros anyagokról. Semmit, és hozzánk hasonlóan a szüleink sem.
Ma már bezzeg semmiképp sem elhanyagolható szempont egy játék kiválasztásánál, hogy vajon mennyire környezetbarát, és milyen káros anyagokat használtak a gyártása során - utóbbi azért is lényeges, mert ezen anyagok jórésze nemcsak a környezetet, de a gyereket is károsíthatja.
Scot Herbst éppen ezért olyan anyagokból tervezte meg a Kaiku - japánul növekedés - játékszereket, amelyekben nincs formaldehid, semmilyen káros anyag, még a festékek is teljesen veszélytelenek. Emellett persze törekedett arra is, hogy csupa-csupa időtálló anyaggal dolgozzon, ennek köszönhetően a Kaiku kézzel készített, húzható és tolható kiskocsijai és babakocsija valószínűleg a mostani gazdáik gyerekeinek - és azok gyerekeinek - is sok örömet fognak nyújtani.
A design előtt pedig személy szerint leborulok: nagyon egyszerűek, nagyon modernek, mégis, már kinézetükben is játékos darabok ezek. Manapság egyértelműen csúcsszupernek számítanak - gondolom, árban is, de erről szerencsére nincs infónk -, de szerintem húsz év múlva is vígan vállalhatók maradnak. Addig pedig még mennyi gyerek és mennyi kincs utazhat bennük...
Forrás: Kaiku Design
KOMMENTEK