Gyerekszoba

A környezet, ami születésünktől körbevesz bennünket, nagyban befolyásolja, milyen lesz az ízlésünk, mi magunk milyenné válunk.

KOMMENTEK

CÍMKÉK

Jim palacsintái

2010.05.21. 09:44 felhasznalo

Adott egy lelkes és házias apuka, Jim, aki imád a hároméves lányának, Allisonnak palacsintát sütni. No, nem azt a fajtát, amit mi ismerünk, a vékony, feltekerhető finomságot, hanem azt az igazi, vastagtésztás amerikai változatot. Azt viszont nem is akárhogyan: számtalan elképesztő figurát tálal a gyerek elé.

Hogy miért pepecsel ilyennel egy férfi? Saját bevallása szerint, bár a lánya örömmel fogadja a különleges reggeliket, valószínűleg nem várja el és nem is törődik különösebben vele. Ám Jim apja régen hasonlóképpen érdekes formájú palacsintákat tett elé, olyanokat, mint "a Hold", "a Villanykörte", "a Lufi" és az "Edd meg azt a vackot, mielőtt kihűl" palacsintákat.

Ő pedig valahol kötelességének érezte, hogy kövesse az apja példáját, vagy inkább imígyen tiszteleg előtte. De persze, lehet az ok szimplán annyi is, hogy így mindennap meglepi valamivel a lányát, aki majd felnőttként éppúgy emlékezni fog rá, ahogy ő.

Akárhogy is, érdemes figyelemmel kísérni Jim blogját, ami szinte naponta frissül, és ihletet meríteni tőle. Jim egyébként gyönyörű fejlődéstörténetet is produkál, ha megnézitek az első posztokat, látni, hogy eleinte elég amorf palacsinták kerültek ki a keze alól. Bezzeg most!

Szerintetek létezik olyan gyerek, aki ne gyűrné magába mondjuk a darupalacsintát? És szerintetek lehet ilyen reggeli mellett morcosan indítani a napot?

Forrás: Jim's Pancakes

4 komment

Címkék: gyerek konyha szülő apa kreativ idea étkezés sk csecsebecse tálalás

A bejegyzés trackback címe:

https://gyermekszoba.blog.hu/api/trackback/id/tr912018917

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

elephantinmymind 2010.05.21. 10:48:43

én is ilyen apukát akarok :)

felhasznalo · http://gyermekszoba.blog.hu 2010.05.21. 22:27:14

@jolikaM: ahogy elnéztem, elég gyors a dolog azzal a grill-lappal.:))))

lunanyuszi (törölt) · http://lunanyuszi.blogspot.com/ 2010.05.24. 15:00:07

Én csak egy méhecskepalacsintát akartok, de már péntek óta. :)
süti beállítások módosítása