Az idei Könyvhétre rengeteg új könyvvel rukkoltak elő a gyerekkönyvkiadók, hogy a nyári nagy szusszanásra legyen mit magunkkal vinni. Lentről kezdem és megyek felfelé korban. Vegyessaláta, messze nincs benne minden és mindenből csak egy kicsi.
A legkisebbeknek keménylapos lapozók járnak. Csakhogy ezekből talán a legnehezebb igazán szépet választani - olyat, ahol a kép és a mese vagy vers is elfogadható. A legtöbb lapozót a Móra Kiadó háza táján találjuk. Igaz, nagyrészük újrakiadás, de én örömmel forgatom ezeket a könyveket, amiket gyerekként is szerettem: mi megvettük az átírt Családi kört - vajon nem kellett volna kicsit felülbírálni az átírást? az számomra örök rejtély, hogy miért éppen a lomha békák szanaszét görögnek maradt ki -, de kapható Zelk Zoltántól a Kiskedden és Mosonyi Aliztól a Retekorrú király is. Fodor Ákos Képtelenkönyve talán egy kicsit nagyobbaknak szól,de a virágszirmokból készült képeket bárkinek élvezetes nézegetni.
Nálunk a nyaralás elengedhetetlen kelléke egy tolltartónyi ceruza és kréta, valamint valamilyen "feladatos füzet", azaz valami óvodásoknak szóló számolós-színezős összekötögetős magazin. A legtöbb egyébként rémes, hosszas válogatással is alig találni valami kicsit is átgondoltat, megoldhatót, és az már utolsó szempont marad, hogy normálisan is nézzen ki. Most itt van a Boribon színező, ez a pici füzet, amiben egyszerű színezők, a könyvekből ismert jelenetek mellett egy-egy kicsi és tényleg megoldható feladat található. Vékony kis füzet, de nagyon jól sikerült összeállítás.
A Könyvhét egyik legnagyobb sikere nálunk a Doki-ügy. A kisebbik, beszélni még alig tudó egyszerűen ajjaj könyvnek hívja, képes egyedül végiglapozni az egészet és minden oldal felett kicsit sopánkodni - a rajzokból is tökéletesen érthető, hogy kivel mi történik. A nagyobbikat minden részlet érdekli, a könyv ugyanis enciklopédikus alapossággal és kellő humorral tárgyalja az összes lehetséges orvost, balesetet, betegséget, ami a gyerekeket úgy általában érheti a mindennapokban. Utazó méret és örökkórházzöld téma.
Minden szülőnek ismerős élmény a könyv, amit rühell, legszívesebben az ablakon dobna ki, de a gyerek szerint fantasztikus, naponta minimum ötször fel kell olvasni és fejből tudja, úgyhogy még csak lecsalni sem lehet belőle. Nálunk legutóbb majd két éve a Vakond és a nyuszimama volt ilyen, most Tatu és Patu az óvodában nyerte el az óvodás tetszését.
A szöveg és a sztori szerintem végtelenül idegesítő: Tatu és Patu nyernek egy wellness-szálloda belépőt, de a szálloda helyett az óvodában lyukadnak ki. Mindenféle pakolások meg masszás meg ilyesmik körül forognak a poénok, köze nincs egy 4-6 éves élményeihez, kivéve persze az ovis részeket. A kép viszont tagadhatatlanul szuper, poénos felnőttnek-gyereknek, böngészőszerűen sűrű és érdekes, jól tipizált karakterekkel. Az ovis színdarab és a hozzátartozó versbetét is talál, bár az se nagyon gyerekbarát - szerintem, nem úgy a gyerek szerint. Szóval próbáljuk ki, ha bátrak vagyunk.
A kisgyerekes szülőket alapvetően két dolog izgatja valamiért rettentően, erről bármilyen témába vágó oldal megggyőzhet minket: miért nem eszik és miért nem alszik. A Csimotánál megjelent Charlie és Lola-sorozat is ezt a két témát taglalja Sohadesoha nem eszem paradicsomot és Nem vagyok álmos, és nem akarok lefeküdni! címmel.
Az újdonság az, hogy most nem a felnőttel küzd meg a gyerek, hanem a bátyjára, Charlie-ra bízzák Lolát. Charlie pedig hagyja, hogy Lola bevonja a játékaiba, vagy ő eszel ki számára játékokat: elhiszi a szörnyeket és űrfinomságokat farag a zöldségekből - egyszóval engedi múködni köztük a mesét és a fantáziát. A szülők ötletet, a gyerekek megnyugvást meríthetnek a mesékből, melyeket gyerekrajzos-montázsos illusztrációk kísérnek, kiegészítve a rövid szöveget. Nekem kicsit nagyok a könyvek: nem kellemes már ezt a méretet lapozgatni, átfogni az oldalakat, de biztosan van gyerek, aki éppen ezt kedveli.
Máté Angi Volt egyszer egy-ét nagyon vártam. Amikor elolvastam az író felnőttkönyvét, a Mamót, akkor tudtam, hogy megint van egy kedvencíróm, akitől most már minden könyvet várni fogok és még ha azt gondolom, hogy tud csiszolódni-kopni, akkor is megbízom benne és tudom, hogy a szövege valami unikális, nyelvi-érzéki gyönyörűség lesz. Nem csalódtam, ez egy nagyon fontos könyv, egyedi, kiemelkedő élményt ad, komolyan veszi a gyereket és saját magát, irodalmat ír és ennek megfelelően szavakat keres a lét megszólaltatásához.
Minden oldalpár egy történet, amiben megszemélyesíti a nyarat, az almafát, a hideget, a ködöt, a várost, a kemencét, a pocsolyát és a követ, és a véletlen egymás mellettiségből mindig egy jó találkozás, barátság és együttlét sül ki. Nem tudom, ki olvassa majd és kinek lehet mostanság ilyen meséket olvasni, én már sokszor olvastam és a kedvenc szövegeimben azt érzem, hogy akárhányszor tudnám, mindig hatna. A nagyobbik kisgyerekhez a láz, a sün, a hideg meséje talált utat, de nem is nagyon próbál újakat, mindig ugyanazt kéri. Az illusztráció (Szulyovszky Sarolta munkája) is tökéletes és nagyon illik szöveghez, mélysége és markáns arcai, színei vannak.
A hálás virág szintén Szulyovszky Sarolta munkája, de itt a mesét is ő írta: az önéletrajzi ihletésű történet a nagyszülők öregségét és halálát dolgozza fel, akik a végkifejletben az unokában és az új virágban élnek tovább - ezzel együtt a történet nem eufemizáló, hanem szimbolikus-enigmatikus módon közelíti meg ezt a nálunk ritka témát. A nagyszülő-unoka viszony különös intimitása, a nagyszülők, mint egy régebbi és örök tudás forrásai is megjelennek a képekben-mesében. Mindeközben a sztori és a szöveg végtelenül egyszerű, a rejtett értelmet a gyerek inkább érzi és a statikus képek komponenseinek eltűnésében látja. Nagyon szép kicsi kötet a Csimota Tolerancia sorozatában.
Az utolsó elsősorban képes könyv következik, a Wan-Wan. Ez a kövérkés és békés, kertészkedő sárkány egy lepkével, Leperkével él egy fedél alatt, csakhogy a lepke depressziós lesz, mert nem találja meg a saját táncát. A sárkány pedig dadog és fél elmenni vizsgázni. Aztán elindul az Üveghegyen is túlra, megmenteni barátját a bajbajó virággal, és persze útközben megjár ezt-azt, így ő is megacélosodva tér vissza, a vizsgát leteszi dadogás nélkül, a lepke pedig persze megggyógyul és örömében táncra perdül, persze a sajátjára.
A történet aranyos, szépen össze van rakva ebből-abból, de mégsem lesz zavaróan sablonos. Élettel igazán a rajzok töltik meg, Agócs Írisz amolyan igazi íriszes fáradt-vizes-zöldeket, meg kéket, meg barnákat pakolgat a nagyorrú-nagyhasú hős köré, aki tulajdonképp egy nagy rezignált pacni, mégis mindig van egy mozdulata vagy rezdülése, amiből pontosan tudjuk, milyen kedve van éppen és mi jár a fejében.
KOMMENTEK