Gyerekszoba

A környezet, ami születésünktől körbevesz bennünket, nagyban befolyásolja, milyen lesz az ízlésünk, mi magunk milyenné válunk.

KOMMENTEK

CÍMKÉK

Munkás játékok

2010.08.25. 14:22 szuperapu

A lányaimnak már születésük pillanatában eltervezett életpályájuk volt, ami egy olyan jólfizető állás felé konvergál, ami lehetővé teszi, hogy idősödő képzőművész apjukat el tudják majdan tartani. Éppen ezért neveltetésük oszlopos része, hogy olyan flashjátékokkal múlatják az időt, amit nemes egyszerűséggel munkaszimulátornak is nevezhetnénk. Sajnos, nincs fogorvos és nőgyógyász tematikájú, de a nagybetűs élet monotonitását bármelyik jól visszaadja. Így a két kedvencük is, merthogy mindkettő a való világ azon sémáját emelte a játékba be, miszerint adott kihívásra ugyanaz a gépiesen elvégzett feladatsor az üdvös válasz.

A Kindergartenben egy magánóvoda és kis fizető vendégeinek mindennapjait kell egyengetni, egyre nagyobb létszám és egyre több felszerelés beszerzése mellett. Mindezt persze úgy, hogy az apróságok kedvét ne rontsuk el túlontúl. A gyermekünk így nemcsak a memóriáját meg a reflexét fejleszti, hanem megtanulja, hogy gyerekekkel foglalkozni akkor sem egyszerű, ha csak az eszik-alszik-játszik-ürít folyamatokra redukáljuk a működésüket.

A Sushi Go Round játékmenetébe már kevesebb pedagógiai mellékszálat lehet beleszőni, viszont cserébe hangsúlyosabb a kapitalista szemlélet. A futószalag kiinduló elemeként és egyedüli üzemeltetőjeként egyetlen cél a napi bevételplafon elérése és a fogyasztók megelégedettsége. Fejben kell tartani a recepteket, figyelni kell a készletet, le kell szedni a terítéket: nem egy nagy mutatvány, de egy szinten túl már kellően nehézzé és/vagy monotonná válik ahhoz, hogy porontyainkat a későbbiekben a gyorséttermi munkával ijesztgetve szorítsuk szorgalmasabb tanulásra.

Forrás: Kindergarten, Sushi Go Round

1 komment

Címkék: játék internet gyerek

A bejegyzés trackback címe:

https://gyermekszoba.blog.hu/api/trackback/id/tr382243083

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása