Gyerekszoba

A környezet, ami születésünktől körbevesz bennünket, nagyban befolyásolja, milyen lesz az ízlésünk, mi magunk milyenné válunk.

KOMMENTEK

CÍMKÉK

Újratöltve

2010.10.20. 16:11 felhasznalo

Tegye fel - virtuálisan vagy kommentben - a kezét, aki gyerekkorában használt csúzlit, lődözött befőttesgumival a kedves pajtásokra, hajtogatott repülőt, és esetleg volt olyan mázlista, hogy még bumerángot is szerzett valahonnan? Nálunk a téren, az volt az igazi menő gyerek, akinek voltak ilyesféle fegyverei és jó messzire szállt a papírrepülője. No meg, úgy hajtott a bringán, mint az őrült, és megmászta a legnagyobb fákat két perc alatt.

Shira Nahon vagány gyereknek számíthatott gyerekkorában, de az is lehet, hogy se csúzlija, se köpőcsöve nem volt, aztán felnőttként pótol. Akárhogy is legyen, Shira felnőtt fejjel kicsit újragondolta gyerekkori fegyvereinket, és roppant egyszerű, már-már minimál designnal adja őket a mai és egykori kölkök kezébe - az egyik ilyen lőszerkezetről még írtunk is az ősidőkben. Mert ezekkel bizony nemcsak a gyerekek lennének el órákig, de a felnőttek is.

Shira bumerángja ráadásul még biztonságos is: amint nekiütközik valaminek, azonnal gömb formát vesz fel. A gumikarok segítségével forgó Half Dragon pedig azonnal elhajlik, amint szilárd ponthoz ér.

A papírrepülő siklását egyenletesebbé és hosszabbá tevő orrnehezékért én külön pirosponttal jutalmaznám a tervezőt. Remélem, még sok hasonló ötlettel teszi kalandokkal gazdagabbá a felnövekvő generáció, és közvetve vagy direkt, az őket nevelők életét is. Én kérnék mindből kettőt-kettőt.

Forrás: Shira Nahon 

Szólj hozzá!

Címkék: design játék gyerek szülő idea

A bejegyzés trackback címe:

https://gyermekszoba.blog.hu/api/trackback/id/tr1002372868

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása