Töredelmes vallomással tartozom: mostanában egy veszett idegbéla vagyok, minden beismert és bemagyarázott kompetenciám ellenére. Néhány hete ugyanis egy bizonyos dal hallatán hevesen rángatódzik a szemöldököm, minek következtében szívem szerint ütnék bármit, ami mozog - a' la Zaphodbb.

Az ok meglehetősen triviális,  köszönöm, szóra sem érdemes, különben jól vagyok. Merthogy naponta minimum egyszer - de leginkább kétszer - voltam kénytelen az utóbbi időben végighallgatni a nótát, és ez mi tagadás, módszeresen borzolta az őszi esőktől amúgy sem víg kedélyemet, hogyaszondja: "Egy kissé molett és pocakos..."

Odanézni már nem is merek, ha hármas számú Vad, név szerint Cicafiú, ordítva követeli az huszonsokadik ismétlést. Pedig becsszó, nyolcévesen  még én is rajongásig imádtam Hugót, harminckétszer láttam moziban - a titok nyitja valószínűleg abban rejlik, hogy akkoriban nem ilyen töményen kaptam az arcomba.

Most pedig azzal szembesültem, hogy a David Weeks Studio, mit sem tudva szenvedéseimről, levaddisznózta azt, ami pedig kétségkívül víziló. Tehát tisztázzuk: a Hugó névre átmenetileg ugrok. Egyébként pedig édespofa valamennyi fából faragott designdög, elefánttól a gorilláig. Talán játéknak még túlzás is...

Hugo - fittyfenét, ez nem vízi, hanem vad

Ursa, a medve

Hattie, az elefánt

Hanno, a gorilla

Forrás: David Weeks Studio