Gyerekszoba

A környezet, ami születésünktől körbevesz bennünket, nagyban befolyásolja, milyen lesz az ízlésünk, mi magunk milyenné válunk.

KOMMENTEK

CÍMKÉK

Fogantatás időben

2010.11.17. 12:10 felhasznalo

Mindennek megvan a maga ideje, még a fogantatásnak is. Andy Kurovets is így gondolhatja, hiszen az ő nevéhez fűződik a Fertilization órakoncepció. Amivel egyébként nemcsak azt lehet lesni, mennyi idő múlva kezdhetünk neki a gyerekgyártásnak, de akár a már meglévő utód esetében felvilágosító segédeszközként is használhatjuk.

Az óra számlapján ott virít ugyanis a megtermékenyítésre váró petesejt, körülötte pedig mutatóként versenyt futnak az idővel a spermiumok. Amelyek méretük szerint mutatják az órát, percet, másodpercet. Persze, valahol szomorú is ez a karóra, hiszen esélytelen, hogy bármelyikük is egyszer csak célbaér - bár érdekes ötlet lenne ez esetben, hogyan alakulna át az óra zigótává, szedercsírává, embrióvá és magzattá. Hogy a szülésről már ne is beszéljünk. De azért játszunk el a gondolattal.

Andy Kurovets esetében egyébként ez az óra egyáltalán nem meglepő, hiszen tervezett már cseppfolyós karórát, üres órát, zippzáras és záras órát, valamint HIV-gyűrűt is. Érdemes körbenézni az oldalán.

Egyébként a Fertilizationt simán hordanám, érdekes lenne figyelni az arcokat, mikor az utcán megkérdik, mennyi az idő, én meg az orruk alá tartom a csuklómat.

Forrás: Yanko Design

Szólj hozzá!

Címkék: design kiegészítő szülő anya apa gép abszurdisztán

A bejegyzés trackback címe:

https://gyermekszoba.blog.hu/api/trackback/id/tr422454594

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása