Gyerekszoba

A környezet, ami születésünktől körbevesz bennünket, nagyban befolyásolja, milyen lesz az ízlésünk, mi magunk milyenné válunk.

KOMMENTEK

CÍMKÉK

Interjú - Életre kelt képzelet

2010.12.03. 08:20 felhasznalo

Nekem sosem volt babaházam, még az a bizonyos rózsaszín, műanyag rémség sem, ami a Barbie babák otthonául hivatott szolgálni. Pedig vágytam rá, egyik-másik gyerekkori barátnőmnél órákig el tudtam szöszölni vele, egész romantikus regényeket megfogalmazva fejben - ha tudtam volna már írni, most Danielle Steel-nek hívnátok, és ropogós húszezresekben dagonyáznék naphosszat.

Talán ezért is örültem, mikor rátaláltam nemrégiben a Babaház oldalára - ami már első látásra elbűvölt: finom, visszafogott színek, semmi tolakodás, semmi rámerőltetés. Mégis maradtam, körbenéztem, és amit láttam, nagyon tetszett. Többféle stílusú babaház, kézzel elkészítve, úgy, ahogy azt én gyerekként - vagy mondjuk, az én gyerekem - elképzeltem! Lelkes tobzódásom után úgy gondoltam, érdemes lenne megtudni többet a Babaház alkotójáról.

  • Ki áll a Babaház mögött? Mivel foglalkozol eredetileg?
  • Hitka Viktória vagyok, eredetileg képzőművész, a Képzőművészeti Egyetem Intermédia tanszékén diplomáztam. Én tervezem és valósítom meg az elképzelt babaházakat, hozzá a babákat, szerkesztem és programozom a weboldalt, én rajzoltam a logót és válaszolok most a Te kérdéseidre... Szóval, nagyjából egyszemélyes a vállalkozás.
    Persze, azért vannak szakemberek is a csapatban. A házakat szerkezetkészre egy profi asztalosműhely kiváló szakemberei készítik, a bútorokat egy elképesztően ügyes fafaragó mester csinálja.
  • Bár a képzőművészetbe sok minden belefér, de mégiscsak adódik a kérdés: mi vezetett erre az útra? És mikor indult a vállalkozás?
  • 2009 karácsonyára készítettem az első házat az unokahúgomnak, mert nem találtunk megfelelőt egyik játékboltban sem. Nagyon jól sikerült, innen jött az ötlet.

  • Számtalan babaházat kapni a boltokban, akár fából, kartonból is. Miben mások ezek a babaházak?
  • Először is, szerintem abban, hogy ezeknek a babaházaknak lelkük van. Igazából ez hiányzott nekem a boltban kaphatók mindegyikéből. Úgy gondolom, egy babaháznál pedig ez elengedhetetlen "kellék".

    A technikai részét tekintve abban, hogy ezeket a házakat a szülő vagy éppen a gyerekek a szüleikkel együtt álmodhatják meg saját maguknak. Minden egyes részlet az adott megrendelő kívánsága szerint készítek el. Minden ház egyedi darab. Kiválaszthatják a tapétát, a képeket a falra, a bútorok színét, a szobák hangulatát. Mindent úgy, mint egy igazi házban. Elképzelhetik, ki fog majd benne lakni, lehet az akár a saját családjuk, de lehet egy képzeletbeli tündérhercegnő, vagy akár a kedvenc mackó is. Sokan igazítják a babaház stílusát saját otthonukhoz, ha például az a nappaliban kap helyet. Így a játék a lakás részévé válhat.

    Nemcsak ízlésben, de a gyerek korához és személyiségéhez is igazodhat az egyedileg tervezett ház. Ami szerintem azért fontos, mert a babaház a szerepjáték egyik fő színtere. Úgy gondolom, a szerepjáték a képzelet és a valóság közti híd egy gyereknek, és elengedhetetlen a kicsik személyiség fejlődéséhez. A gyerekek képzelete határtalan, de minden gyereké másmilyen, és más "motorral" működik. Van olyan, akit a színek és a formák mozgatnak meg, és van olyan, akinek kimondottan zavaró, ha túl sok minden van "készen" a játékhoz.

    A ház lehet nagyon részlet gazdag, de lehet éppen teljesen egyszerű is. A lényeg igazából, hogy bármilyen lehet.

  • Hogyan zajlik a folyamat a megrendeléstől az átadásig?
  • A megrendelő kitölti és elküldi nekem az weboldalon található a megrendelő lapot. Néhány adatot és általános tudnivalót kell megadnia, hogy előre tudjam, miből indulnunk ki. Azután telefonon, vagy személyesen átbeszéljük hogy mit szeretne. Van, aki nagyon pontosan elmondja, milyet gondolt ki, és van olyan is, aki sok lépést rám bíz. Mindkettő nagyon jó feladat. A kihívás, hogy valóra váltsam az elképzelteket és az is ha bizalmat kell igazolni.

    A beszélgetés után elkezdek tervezni. Színeket, mintákat válogatni. Küldök néhány tervet, hogy biztos legyek abban, jó lesz, amit csinálok. A szerkezetkész házak már a műhelyben várakoznak arra, hogy valaki megrendelje őket és megkaphassák "ruháikat". Minden egyeztetés végén ez a lépés következik.  Jön a ház festése-tapétázása, a bútorok és a babák elkészítése.

 

 

 

  • Nyilván ennyi egyeztetéshez kell egy kis idő. De mégis: mennyi ideig tart egy ház elkészítése?
  • Körülbelül két hét. Bár most, a karácsonyi szezonban egy hét alatt is tudok csodát tenni.
     
  • Milyen alapanyagokat használsz? 
  • A házak rétegelt falemezből készülnek, a tapéták, a padlók papírból. Oldószermentes ragasztót és vízbázisú, gyermekbarát festéket használok.  A babákat fából és textilből készítem.

  • A dekorációs elemek, anyagok honnan származnak? Ezeket is te tervezed?
  • Igen, minden egyes mintát én tervezek, kivéve akkor, ha a megrendelő hoz valamilyen konkrét kívánságot.
     
  • Arra is van lehetőség, hogy egyéni igény után készítsétek a ház bútorait?
  • A bútorok színét, stílusát egyedileg tudom alakítani, a formai kívánságok egyelőre nem megoldhatóak. Remélem, egyszer arra is lesz kapacitásom.

  • Hány babaház készült eddig?
  • Hosszas tervezgetés, sok-sok háttérmunka után a BABAHÁZ most indult dolog. Nagyon friss, de az első házak már boldog tulajdonosaiknál vannak, és folyamatosan készül a többi is.
     
  • Volt olyan babaház, amit szíved szerint megtartottál volna? Esetleg van olyan babaház, amihez valami különleges történet fűződik?
  • Nem, olyan nem volt, hiszen a házak a tulajdonosuktól kelnek életre.

    A Babaháznak van azonban egy számomra nagyon fontos része is. Ez a "20.ház" program. Ami azt jelenti, hogy minden megrendelt tizenkilenc ház után a 20. házat ajándékba adom valamilyen gyerekekkel foglalkozó intézménynek, egyesületnek, alapítványnak. Azt hiszem, nekem ezeknek a házaknak lesznek a legkülönlegesebbek a történetei.

 

  • Van saját gyereked? Neki is készítettél már babaházat?
  • Igen, jelenleg másfél éves kislányomat vigyázom, terelgetem otthon. Így tökéletes volt az ötlet erre az életszakaszra, hiszen a babaházakat emellett a szuper feladat mellett is tudom csinálni. Azt gondoltam majd készítek neki egy babaházat, de megelőzött és ő választott magának egyet azok közül, amit korábban mintának készítettem. Imádja.
     
  • A jövőben milyen újdonságokkal várjátok a megrendelőiteket?
  • Most még minden nagyon új, nekem is és a megrendelőknek is… De egy negyedik ház típus már a fejemben van!
     
  • Babaházat ajándékozni tapasztalatom szerint nem egyszerű feladat. Tudsz abban tanácsot adni a szülőknek, hogy mire figyeljenek, milyen szempontokat tartsanak szem előtt ez ügyben?
  • Igen, valóban nem könnyű feladat, de tudok és szívesen segítek a könnyebb döntésben, hiszen a cél az, hogy az ajándék tökéletes legyen.

    Az első döntés a ház típusának kiválasztása, így az első szempontokat is ekkor kell figyelembe venni. Milyen térbe, mekkora lakásba kerül a játék. Ezt a kérdést a jövőre nézve jó megfontolni. Valószínűleg mindenki, akinek gyereke van, ismeri azt a helyzetet, amikor több játék van a lakás bármely más pontján, mint a gyerekszobában. Ha előre eltervezzük, hogy a ház hol kap majd helyet, akkor könnyebb kiválasztani a megfelelő típust.

    Nagyobb gyerekszobába vagy esetleg a nappaliba kényelmes és jól illik a nagyobb ház, de egy kisebb szobában, kisebb lakásban egy idő után borzasztóan zavaró lehet. Fontos tudni, hogy a játék színessége, és élvezete nem lesz kevesebb attól, hogy kisebb házat választ a szülő. Ez egy hosszú távú, strapabíró, éveket és több gyereket is kibíró játék, de kevéssé mobil, így érdemes a három típus közül azt választani, ami nem lesz zavaró az élettérben.

    A második legfontosabb szempont, a belső kialakításakor következik: a gyerek életkora. Egészen más a képi világa egy három- és mondjuk, egy hatévesnek. Más dolgok megismerésére van szükségük. Későbbi korban a ház hangulata lehet már igazán "felnőttes", kisebb korban inkább a tanítóbb jellegű megközelítést ajánlom. De örömmel adok tanácsot a színkombinációk és egyéb részletek kidolgozásában is.

    Azt hiszem, a többi fontos dolgot a szülők már jobban tudják nálam, hiszen ők ismerik legjobban az ajándék leendő tulajdonosát!

Ha szeretnétek többet is látni, megtudni, kattintsatok a Babaház oldalára!

Szólj hozzá!

Címkék: design játék interjú gyerek ünnep ajándék bemutató kreativ hellókarácsony sk babaház dekor csecsebecse

A bejegyzés trackback címe:

https://gyermekszoba.blog.hu/api/trackback/id/tr812489288

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása